Ma 2018. december 17., hétfő, Lázár és Olimpia napja van. Holnap Auguszta napja lesz.
Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

 

Darányi győzelem az amatőr asztalitenisz versenyen.

 

IMG 20181124_102102_copy

Első alkalommal rendezték meg Barcson az amatőr asztalitenisz versenyt, amely azonnal nagy sikert hozott. A Deák Ferenc sportcsarnokban rendezett versenyre összesen huszonkilencen neveztek négy korcsoportban. Barcsiak mellet Babócsáról, Csokonyavisontáról, Darányból, Ladról és Pettendről érkeztek versenyzők. A legnépesebb mezőnyben, az 1969-1997 korcsoportban 13-an neveztek, az ötven év felettiek mezőnyében nyolcan indultak. A fiatalokat négyen képviselték, csak úgy a hölgyek mezőnyét. A rendezők négyes csoportokban sorsolták a nevezőket, majd keresztjátékkal döntötték el a helyezéseket. Örvendetes volt, hogy az fiatalabbak mellett az idősebb korosztályt is képviselte Pandur Mária (1948) és Háros László (1948) személyében. Kollár Béla, Karvalics Ottó, Jáger Péter, Kappant Béla és Kecskés Gyula végzett a négyes csoportok élén. A hármas döntőben Orsós András (Darány) elsőre Karvalics Ottó ellen győzött 2-0- ra, majd Sütő Csaba ellen is nyert 2-0-ra, így megnyerte az első amatőr versenyt. A második helyet Karvalics Ottó szerezte Sütő Csaba legyőzésével (2-1). Az 50-év felüliek mezőnyében igazolódott a papírforma, darányi házi döntő volt. Kecskés Gyula nagy küzdelemben szerezte meg a bajnoki címet, Kappant Béla legyőzésével (2-1). A 3. helyet Edesár István (Csokonyavisonta) szerezte meg a barcsi Háros László legyőzésével (2-0). Az 1988-2004 –es korcsoportban Kecskeméti Endre végzett az első helyen, második ifj. Edesár István (Csokonyavisonta), harmadik Sütő Attila (Pettend), negyedik Szabó Máté lett. A női mezőnyben négyen versengtek körmérkőzés formában. Vidák Adrienn lett az első, Pirosné Tamás Krisztina (Lad) előtt a fiatalabbak között, míg az idősebb korcsoportban Pandur Mária lett az első Virágh Katalin előtt. Tizenkettő páros adta le a nevezését, majd sorsolással döntötték el a kieséses játék menetét. Nuszpl Árpád-Kollár Béla páros a döntőig menetelt, de ott a darányi Kecskés Gyula - Orsós András páros minimális különbséggel győzött. A párosok mezőnyében Karvalics Ottó-Jáger Péter páros lett a harmadik Csapó László-Pál László (Lad) elleni győzelemmel.

 

IMG 20181124_102015

 

Eredmények:

1988-2004- 1.Kecskeméti Endre, 2. ifj. Edesár István (Csokonyavisonta), 3. Sütő Attila (Pettend), 4. Szabó Máté.

 

1969-1997- 1. Orsós András (Darány), 2. Karvalics Ottó (Barcs), 3. Sütő Csaba (Barcs), 4-6. Jáger Péter, Kollár Béla, Nádai Imre (Babócsa), 7.Borsos Sándor, 8. Horváth Károly, Pál László (Lad).

 

IMG 20181124_124220

 

50 év felettiek: 1. Kecskés Gyula (Darány), 2. Kappant Béla (Darány), 3. Edesár István (Csokonyavisonta), 4. Háros László (Barcs),5. Nuszpl Árpád (Barcs), 6. Sütő Zoltán (Barcs), 7. Takács József (Barcs), 8. Horváth Ferenc (Barcs).

 

IMG 20181124_124048

 

Páros: 1. Kecskécs Gyula-Orsós András (Darány), 2. Kollár Béla-Nuszpl Árpád (Barcs), 3. Jáger Péter-Karvalics Ottó (Barcs), 4. Csapó László-Pál László (Lad), 5-12. Nádai Imre-Jankovics István (Babócsa-Barcs), Borsos Sándor-Horváth Károly, Kecskeméti Gábor-Kecskeméti Endre, Kappant Béla-Háros László, Sütő Csaba-Sütő Zoltán, Edsár István-ifj.Edesár István (Csokonyavisonta), Vidák Adrienn-Pandur Mária,Pirosné Tamás Krisztina- Virágh Katalin.

 

IMG 20181124_133840

 

Tavasszal újabb játéknapot szerveznek a rendezők.