Ma 2024. december 03., kedd, Ferenc napja van. Holnap Borbála és Barbara napja lesz.

Szabadidősport

Ismét túráztak a barcsiak.

 

 

Az Ős-Borókásban túráztak a barcsiak a Kistérségi Társulás felhívására. „Az egészséget a barcsi kistérségben” program keretében szervezett téli gyalogtúra inkább ősziesre sikeredett az időjárás jóvoltából. A 10 fok fölötti hőmérséklet alapvetően meghatározta a jó hangulatot a 65 túrázó körében. Az idősebb korosztályból többen a családtagjaikat is elhívták a turára. A tájvédelmi területen a nyugalom honolt. A lombjait lehullató fák között kökény és csipkebogyó bokrok terméseit is megkóstolhattuk. A „Kilences tó”-hoz érve meglepetésben volt részünk. Két darányi lovas is elkísért minket, sőt lehetőséget biztosított az amatőr lovaglásra. Voltak többen, akik éltükben első alkalommal lovagolhattak.

 

 

A 71 éves Kiss Vendelné, Vilma néni is felült a Bécsből származó „Matyi” ló hátára. A meleg pogácsa és a tea elfogyasztása után a körbejártuk a tavat a felújított turistaúton.

 

 

Egy hattyú pár fogadta a túrázókat, majd „sas-fűzes” mellett is elhaladtunk.  A túra végén a Patkó Bandi fánál köszöntünk el a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik legszebb természeti területétől.

 

Sprint Sport Teremlabdarúgó Bajnokság

Deák Ferenc sportcsarnok

2011-2012

Benevezett csapatok:

1.Darány Vadásztanya

2.Pilica FC PFC      

3.Tűzoltóság

4.Harlem

5.MOULIN-ROUGE           

6.Potony

7.Drávatamási

8.Szulok

9.Rocky Celler                     

10.Satelit FC  

11.Dankó

Hatvan góllal indult a Sprint Sport teremlabdarúgás.

Barcson a Szabadidősport Egyesület szervezésében elindult a teremlabdarúgó bajnokság, amelyre tizenegy csapat nevezett. A Magyar Erőforrás Minisztérium Sport Szakállamtitkársága által támogatott bajnokság február elejéig ad sportolási lehetőséget a város és környékén lakó baráti, egyesületi és munkahelyi csapatoknak. A tavalyi bajnok Hárlem csapat győzelemmel kezdett, de a Tűzoltók is nagy gólarányú győzelemmel kezdtek. A bajnokság Papp Dávid  (Vadásztanya) góljával indult, az elmúlt évi gólkirály, Makai Márk (Szulok) is négyszer volt eredményes. December elején Mikulás Kupán szerepelnek a csapatok, majd 11-én folytatódik a pontvadászás.

I. forduló eredményei.

14.00   Harlem            - Dankó                       13-1   

14.45   Pilica FC          - Vadásztanya Darány    4-5

15.30   Tűzoltóság       - Rocky Celler              15-1

16.15   Drávatamási     - Szulok                       7-6

17.00   Satelit FC        - Potony                        4-4

Moulin Rouge csapat szabadnapos.


II. forduló: 2011.december 11.(vasárnap)

14.00   Potony             - Drávatamási

14.45   Rocky Celler    - Pilica FC

15.30   Szulok             - Tűzoltóság

16.15   Vadásztanya    - Harlem

17.00   Dankó             - Moulin Rouge

Satelit FC szabadnapos

III. forduló: 2011.december 23. (péntek)

14.00   Pilica FC          - Satelit FC

14.45   Harlem             - Potony

15.30   Moulin Rouge  - Szulok

16.15   Tűzoltóság       - Drávatamási

17.00   Dankó             - Rocky Celler

Vadásztanya szabadnapos.

IV-V. forduló: 2011. december 27. (kedd)

10.15   Moulin Rouge  - Vadácstanya

11.00   Satelit FC        - Tűzoltóság

11.45   Potony             - Pilica FC

12.30   Rocky Celler    - Moulin Rouge

13.15   Vadásztanya    - Dankó

14.00   Tűzoltóság       - Potony

14.45   Harlem            - Rocky Celler

15.30   Pilica FC          - Szulok

16.15   Drávatamási     - Satelit FC

17.00   Szulok             - Harlem

VI. forduló: 2011. december 29. (csütörtök)

10.00   Drávatamási     - Pilica FC

10.45   Satelt FC         - Harlem

11.30   Szulok             - Dankó

12.15   Potony             - Moulin Rouge

13.00   Rocky Celler    - Vadásztanya

Tűzoltóság szabadnapos.

VII-VIII. forduló: 2012. január 7. (szombat)

10.15.  Satelit FC        - Dankó

11.00   Pilica FC          - Tűzoltóság

11.45   Moulin Rouge  - Satelit FC

12.30   Dankó             - Potony

13.15   Tűzoltóság       - Harlem

14.00   Potony             - Vadásztanya

14.45   Harlem            - Drávatamási

15.30   Vadásztanya    - Szulok

16.15   Drávatamási     - Moulin Rouge

17.00   Szulok             - Rocky Celler

IX. forduló: 2012. január 14. (szombat)

14.00   Moulin Rouge   - Tűzoltóság

14.30   Harlem            - Pilica FC

15.30   Rocky Celler    - Potony

16.15   Vadásztanya    - Satelit FC

17.00   Dankó             - Drávatamási

Szulok szabadnapos.   

X. forduló: 2012. január 28. (szombat)

14.00   Pilica FC          - Vadásztanya

14.45   Tűzoltóság       - Dankó

15.30   Potony             - Szulok

16.15   Drávatamási     - Vadásztanya

17.00   Satelit FC        . Rocky Celler

Harlem szabadnapos.

XI. forduló: 2012. február 4. (szombat)

14.00   Moulin Rouge  -Harlem

14.45   Rocky Celler    - Drávatamási

15.30   Szulok             - Satelit FC

16.15   Vadásztanya    - Tűzoltóság

17.00   Dankó             - Pilica FC

Potony szabadnapos.

***

XXII. Országos Szívegyesületi Sporttalálkozó – Nagyatád 2011.08. 26-28.

 

15 város képviselői – közel 500-an- vettek részt a három napos egészségügyi sportnapon és előadás sorozaton.

 

Barcsról 24-en vettek részt.

 

 

 

Barcsi sporteredmények:

Úszás:

 50 m gyors    Pavlovics József  (1961)         1.hely

                        Szabó József (1954)                3. hely

 

50 m mell         Pavlovics József  (1961)       1.hely

                        Szabó József (1954)                3. hely

 

50 m mell         Berencsi Ágnes (1963)         2. hely

                        Gúth Éva          (1963)             4. hely

 

50 m vegyes váltó (2 férfi – 2nő)

                        Barcsi váltó 3. hely

 

Asztalitenisz:  

Pandúr Mária                          3. hely

 

Kosárra dobás: 

                        Karsai Tiborné                        3. hely

 

A természetjáráson a csapatból 15-en vettek részt.


Strandröplabda (7 pár)

  1. Németh Tamás- Detelics Dániel
  2. Sipos György – Bíró Sándor
  3. Kovácsevics Tamás – Detelics Balázs
  4. Vidák Balázs – SzollárZsolt

Lábtenisz:

  1. 1.      Cseh Jenő – Gulyás István
  2. Csizmadia Balázs – Maul Norbert
  3. Csizmadia Géza – Kimpf Gergő
  4. Kótai Robert – Kovácsevics Zsolt

Sörívó verseny (19/4):

  1. Kiss Gyula – Nagykanizsa         3.87 mp
  2. Szabó Zoltán – Budapest   6:36 mp
  3. Detelics Balázs – Barcs      8.68 mp 5.69 mp

Nők:   1. Jocavic Ivana – Durac                     8.98 mp

            2. Salamon Ivana- Eszék                  10.26 mp           

            3. Szirtes Erzsébet –Barcs                16:54 mp

            4. Szegedi Katalin – Barcs                47.19 mp

***

Vakációs sportnap volt a Rekreációs Központban szombaton (2011.07.23.).

A trandröplabda versenyt  Kovácsevics Zsolt- Kótai Róbert páros nyerte.

2. Detelics Balázs – Viktor Ábel

3. Detelics Dániel – Németh Tamás

4. Sipos György – Horváth Csaba (Nagykanizsa)- Bíró Sándor

5. Kovácsevics Tamás – Horváth Tamás

Dráva Félmaraton Eredményei 2008-2011

  

I. Dráva– Félmaraton (21 km) végeredmény (2008):

1. Janota Zoltán           (Nagyatád)       1:23:51,

2. Könyves Zoltán         (Barcs)             1:44:58,

3. Möbiusz Uwe            (Siófok)            1:51:50,

4. Szabó József            (Barcs)             1:55:00,

5. Kolics Imre               (Heresznye)       2:03:30,

6. Kirmer Tamás           (Barcs)              2:12:05,

7.Szüts Miklós              (Nagyatád)        2:15:30,

8.Glávics József           (Heresznye)        2:27:20,

9.Kurucz Krisztián         (Heresznye)        2:46:30.

 

Nők:

1. Wurm Veronika       (Tótújfalú)        2:15:30,

2. Rózsavölgyi Hilda    (Nagyatád)       2:31:20.

 

II. Dráva– Félmaraton (21 km) végeredmény (2009):

  1. Domján Tibor       (Kaposvár)      1:21:00
  2. Gadányi Bálint      (Nagykanizsa)  1:22:48
  3. Mártonka Ferenc   (Barcs)          1:41:52). 

Nők:

  1. Kocsis Gáborné              (Segesd)                      1:50:09
  2. Fridrich Ágnes               (Gyűrűfű)                      1:59:15
  3. Kulischné Hegedűs Etelka (Sellyéről)                     2:04:37

 

III. Dráva - Félmaraton végeredménye (2010):

 

1.Janota Zoltán           (TRIATÁD)         1:19;23), útvonal csúcs

2.Sipos Csaba             (Csurgó)           1:23;54),

3.Borbély Viktor           (Böhönye)        1:31;49),

4.Szilágyi Antal Attila   (Pécs)              1:34;39,

5. Kolics Imre              (Heresznye)      1:46;17,

6. Könyves Zoltán        (Barcs)            1:47;54,

7.Nagy Ákos               (Szekszárd)       2:02;46,

8.Mártonka Ferenc       (Barcs)             2:21;12,

9.Kolics Imre               (Heresznye)      2:24;47,

9.Glávics József           (Heresznye)      2:24;47

 

Nők: 1. Szarvas Fekete Lilla (Pécs)  2:15;53

 

 

 

IV. Dráva– Félmaraton (21 km) végeredmény (2011):  29 fő (22-7)

 

1. Janota Zoltán          (Nagyatád)       1:19,56,           3 x bajnok

2. Varga László           (Pécs)              1:25,36,

3. Virovecz Richárd      (Barcs)             1:26,18,

4. Rudolf Tamás          (Becsehely)       1:28,12,

5. Borbély Viktor         (Budapest)        1:30,10,

6. Balogh András         (Pécs)              1:33,45,

7. Sznopek József       (Nagykanizsa)    1:38,34,

8. Németh Géza          (Kaposvár)        1:42,22,

9. Balogh Zoltán          (Sellye)            1:43,23,

10.Kolics Imre             (Heresznye)      1:43,30,

 

Nők:

1. Kovács Gabriella           (Pécs)                  1:40,20,  csúcs  a női mezőnyben

2. Nagy Eszter                 (Barcs)               1:52,34,

3. Varga Andrea               (Pécs)                1:54,32,

4. Fridrich Ágnes              (Gyűrűfű)            2:02,40,

5. Kulicsni Hegedüs Etelka (Sellye)               2:11,06,

6. Gerse Katalin               (Nagybajom)        2:17,39,

7. Szarva-Fekete Lilla       (Pécs)                2:28,24.