Ma 2017. máj. 27., szombat, Hella napja van. Holnap Emil és Csanád napja lesz.

Sport eredmények

 VADVÍZI KENUTÚRA

janifranciSok-sok napsütéssel kísért viziturán vettünk részt augusztus közepén. Kis létszámú csapatunkat feldobta a Baskiriából származó, de Magyarországon élő Rusztem jelenléte és vidám közösségformáló egyénisége. A Murán és a Dráván két-két napot eveztünk. Muaraszemenyéről (Alsószemenyéről indultunk, 28 km után Molnáriba érkeztünk. A Vuk István polgármester segítségével az iskolában volt a szállásunk. Este giros-tállal birkóztunk. Nagyon finom volt. Másnap Letenyére utaztunk, a strandon töltöttünk el négy órát. Délután háromkor ültünk vízre, két óra evezéssel érkeztünk a légrádi strandhoz. A Dráva kristály tiszta volt. Rövid fürdőzés után Szent-Mihály hegyen (Örtilos) kötöttünk ki. A Három- Sárkány vendéglőben Zsuzsa néni tejfölös csirkével várt minket. A vacsora után felmentünk a Szent - Mihály hegy csúcsára, az XIII. században épült templomhoz. Gyönyörű volt a kilátás.vizierom

Tiszta volt az idő, 30 kilométerre is el lehetett látni. A vízierőművet és a víztárózót tisztán láttuk. A harmadik nap kezdődött az igazi vizitúra a közel 44 folyam kilométeres folyószakasszal. A vízhozam - közepes volt- jó lehetőséget teremtett a gyorsabb haladáshoz, így nem fáradt el senki a hét órás evezés közben. Többször megálltunk pihenni, ilyenkor fürödtünk a Drávában. Vízváron Kozma László polgármester által biztosított két turista házban aludtunk. A vacsora a vízvári "hegyen", a szőlős kertben volt. Romantikus volt, sok jó ismerőssel találkoztunk. A zárónap következett a 38 km-es folyószakasszal. Itt már többet kellett evezni, mert lelassult a Dráva. A 175 km-nél talált fehér homokos partszakasz mindenért kárpótolt minket. Még kétszer megálltunk. Barcs előtt hatalmas sóderpad fogadott bennünket. Rövid dagonyázás után már könnyebben eveztünk a hazai vizekre, a Drávai- strandhoz. A szereléseket, a hajókat rendbe tettük, majd a jövő évi viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.

Bővebben...

Labdarúgás – felkészülési mérkőzés:

                                     Lábod – Barcsi SC   3-3       G.: Horváth Péter-2, Gergulás

 

Összeállt a Barcsi SC kerete az NB III-as bajnokságra:

 

Kapusok: Csaba Gergő, Banicz Barnabás.

Védők: Pókos Gábor, Balogh Tamás, Huzmi Gábor,Kozma Norbert, Pandur Ádám, Csongár Péter.

Középpályások: Hoch Péter, Horváth Péter, Jáger Gábor, Hajnal Gábor, Kocsis Péter. Támadók: Gergulás Ferenc, Pingiczer Tamás, Banicz Benjámin, Kovács Tamás, Rengel Richárd, Vaczkó Alex.

 

Iroman hosszú távú triatlon – Nagyatád – 2011. július 30.

Barcsi8ak is részt vettek a 21. alkalommal rendezett hosszú távú – Iroman- triatlon versenyen Nagyatádon.

Egyéniben Virovecz Richárd korosztályában 2. helyen végzett (20-24 év),

harmadszor indult, idén érte el a legjobb időt: 9 óra 56 perc alatt teljesítette a 3,8 km úszás – 180 km kerékpár és a 42,197 km maraton futást. Jelentősen javított egyéni teljesítményén, 58 perccel jobb időt teljesített az eddigi eredményénél.

Abszolút versenyben 19. helyen ért célba.

20-24 éves korosztály:

  1. Lauska Zsuzsa- Bartos Dávid
  2. Virovecz Richárd
  3. Gadányi Bálint

Bauer Bettina és Vidák Balázs felezték a versenyt és 13 óra 37 perc alatt értek célba.

Kirmer Tamás vállsérülés miatt nem tudta befejezni a versenyt.

A 70-74 éves kategóriában Szűcs Miklós ismét teljesítette a hosszú távú triatlont.

A verseny alatt Cet-Rend 10 km-es úszást is rendeztek. Szép barcsi siker született.

 

Juhász Petra 1. helyen végzett 2 óra 21 perccel.

 

  1. 1.Juhász2 óra 21 perc
  2. 2.Bartos Tamá2 óra 25 perc
  3. 3.Hajdú László      2 óra 27 perc

 

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Labdarúgás:

NB II. Barcsi SC - Kozármisleny 1-1 (0-1) G.: Horváth Péter 84. perc

13. helyen áll a BSC

Következik: IV. 2. (szombat) 16.30 Ferencváros - Barcsi SC

 

Utánpótlás:

U 19 Badacsonytomaj - Barcsi SC 2-0 2. hely /8

U 17 Badacsonytomaj - Barcsi 8-0 7. hely /8

U 15 Barcsi SC - Kaposvári Rákóczi 1-1 G.: Szabó Larion 12. hely /13

U 13 Barcsi SC - Kaposvári Rákóczi 2-6

G.: Németh Norbert, Niklovics Ricardó 13. hely /13

Megyei I.o.

Satelit FC - Babócsa 1-2

G.: Gyaraki illetve Kereszthegyi A., Németh B.

Következik:

Vasárnap 15.30 Babócsa – Marcali

Tab - Satelit FC

 

 

Megyei II. o.

Csokonyavisonta – Toponár 0-2

Következik: Vasárnap 15.30 Segesd – Csokonyavisonta

 

Megyei III. o.

Szulok -Görgeteg 3-3 G.Kempf Gergő-2, Bauer Norbert

Kutas - Homokszentgyörgy 7-1 G.: Hoffmann Roland

Mesztegnyő -Potony 6-2 (2-2) G.: Zsárácz, Bratter

 

Következik:

Vasárnap 15.30

Potony - Juta

Homokszentgyörgy - Görgeteg

Megyei IV. o. Kálmáncsa - Iharosberény 1-8 G.: Farkas Richárd

Sakk:

Az idén először a BVSE Sakkszakosztálya és a Nagyatádi Sakkegylet közös rendezésében kerül megrendezésre a Csillag Étterem Kupa sakkverseny sorozat. A fordulókra felváltva Barcson és Nagyatádon kerül sor. Március 26-án szombaton a második forduló került megrendezésre ezúttal először Nagyatádon. A versenyen 39-en vettek részt és 3 csoportban mérkőztek meg egymással. A BVSE versenyzői közül Vincze András a legjobb középiskolásnak járó különdíjjal térhetett haza, míg Deák József a 7-ik, Görgényi János a 9-ik helyen végzett.

 

A versenyt a nagyatádi fide mester Vrban Mladen nyerte a paksi színekben játszó még ifjúsági Dankházi András és a címvédő Für Katinka előtt. Összetettben 2 forduló után továbbra is Für Katinka vezet a meglepetés ember Andók Áron előtt, Deák József a 3-ik.

A 03.26-i verseny élcsoportja:

1. Vrban Mladen 6,5 pont
2. Dankházi András 6 pont
3. Für Katinka 4,5 pont
4. Andók Áron 4 pont
5. Győrfi Norbert 4 pont
6. Szabó Thomka Dániel 4 pont
7. Deák József 3,5 pont
8. Cserti László 3,5 pont
9. Görgényi János 3 pont
10. Vincze András 2 pont
11. Hamrik Bianka 1 pont
12. Sára András 0 pont

Az összett vereny állása 2 forduló után

1. Für Katinka 18 pont
2. Andók Áron 14 pont
3. Deák József 13 pont
4. Vrban Mladen 10 pont
5. Dankházi András 9 pont
6. Darvas Ferenc 8 pont
7. Görgényi János 7 pont
8. Haga Ferenc 6 pont
9. Győrfi Norbert 6 pont
10. Szabó Thom Dániel 5 pont
11. Theo Spilleman 4 pont
12. Cserti László 3 pont
13. Rackó Gergő 3 pont
14. Vincze András 1 pont

Karate:

A Barcsi Városi Sportegyesület Karate Szakosztálya részt vett 2011. március 26-27-én, Budapesten megrendezett 2011 évi Nyílt, Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt Súlycsoportos XI. WKF Karate Magyar Bajnokság Országos Döntőjén.

Szombaton gyermek I-II és az ifjúsági versenyzők (300 induló), vasárnap a Kadet, Junior, U21 és Felnőttek (200 induló), mérték össze tudásukat.

A barcsiak 7 versenyzővel képviselték a BVSE-t, szombaton.

Eredmények / Lányok:


Balassa Laura 8-9 évesek (Gyermek I) kumite (küzdelem) - 32 kg 2. hely
Litter Katalin 8-9 évesek (Gyermek I) kumite (küzdelem) - 32 kg 3. hely
Gyurás Fanni 10-11 évesek (Gyermek II) kumite (küzdelem) – 35 kg Magyar
Bajnok
Frányó Dzsesszika 10-11 évesek (Gyermek II) kumite (küzdelem) + 40 kg 3. hely
Sipos Adél 12-13 évesek (Ifjúsági) kumite (küzdelem) - 50 kg 5. hely

Eredmények / Fiúk:
Erdős Martin 12-13 évesek (Ifjúsági) kata (formagyakorlat) Magyar Bajnok

Soltész Bálint 12-13 évesek (Ifjúsági) kumite (küzdelem - 40 kg 2. hely
Felkészítő: Erdős Zoltán 5. dan vezetőedző

Cselgáncs: Zágráb meghívásos verseny 03.26.

U 15 Tálosi György és Horváth Zsolt, Radics Tamara, 3. hely
U 17 Szantner Mercédesz 63 kg 1. hely 57 kg 3. hely

U 13 Pozsgai Tamara 44 kg 5. hely
U 15 Tarlós Máté 55 kg 7. hely
Edző: Janecsek László

Női kézilabda:

BVSE - Balatonboglári SC 18-1 Félidő:12-7

Göncz Bernadett (kapus)
Gyurás Veronika                        3
Csordás Adrienn                        6

Nemes Petra                             2
Otártics Veronika                       2
Nagy Andrea                             2
Tuba Mariann                            1

Muzsek Friderika (csere)
Jankovics Johanna (csere)
Vastag Éva (csere)
Komli Anita (csere)                      1
Szili- Horváth Ágnes (csere)          1

Edző: Vörös Attila

Következik:

Április 2-án 11.00 Mesztegnyő - BVSE

A Brekik győztek az ovis sportnapon.

Barcson már hagyomány, hogy az első tavaszi sportprogramok között a legkisebbeknek is rendeznek játékos mozgásprogramot. Az idei versenyt a TÁMOP 6.1.2 „Egészséget a barcsi kistérségben” pályázat keretében rendezték. Öt óvoda hat csapata vetélkedett a vándorkupáért és a legjobb helyezésekért. A sportnap értékét növelte, hogy a szülők is aktívan részt vettek a játékok végrehajtásában. A tíz feladatból álló sorverseny alatt a Brekik gyűjtötték a legtöbb pontot (44), megelőzve a Gomba (39) és a Bambi második csapatát (36 pont). A „Pöttyös-labda” csapat a negyedik, Bambi I. csapat az ötödik és a Zöldek a hatodik helyen végeztek.

A díjakat a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás biztosította a TÁMOP pályázat jóvoltából. Az első három csapat külön sporteszközöket kapott, de valamennyi csapat tornaszőnyeggel, labdákkal gazdagodott a sportnapon. Természetesen a hagyományos gyümölcs díjazás sem maradhatott el – Pirka László jóvoltából- az egészséges életmód jegyében. A vándorkupát a Brekik nyerték el, és a jövő évi versenyig az vitrinűket ékesíti.

A 4.sz. óvoda külön sportszer díjat kapott, mert a legtöbb szülőt mozgósították a sportnapra.

A sportnapon több mint százan (117 fő) vettek részt, és öröm volt látni a gyermekek és a szülők önfeledt sportolását, határtalan jókedvét.

Óvodás sportnap végeredménye:

  1. Brekik

  2. Gomba

  3. Babmbi II.

  4. Pöttyös-Labda

  5. Bambi I.

  6. Zöldek

Folytatódik a BOZSIK labdarúgó utánpótlás tornasorozat. A mai napon öt egyesület öt egyesület 120 labdarúgó palántája rúgta a labdát a Szabadidő Központban.
A következő forduló április 18-án lesz.

Április 2-án TOLARENCIA KUPA -kispályás labdarúgás
Április 9-én Tavaszi Gyalogtúra – Ősborókás
9.00 órakor találkozó a Boróka Étterem parkolójában

 

Kit tart Barcs legeredményesebb sportolójának?

Szavazzon Barcs Város legjobb sportolójára a www.barcsmedia.hu honlapon.

Szavazatát 2009. február 17-én (kedd) 13.00 óráig adhatja le.

A közönség díjat 2009.február 19-én a Képviselő Testület ülésén adják át a nyertesnek.

Értékelje Ön is a város sportolóit!

Jelöltek:

1. Erdelecz Evelin - judo
2. Erdős Martin - karate
3. Fadgyas Viktória - erőemelő
4. Gál Benjamin - úszás
5. Hadi Zoltán - erőemelő
6. Kuzma Lilla - triatlon
7. Paluska Petra - triatlon
8. Pál Brigitta - judo

Az Ön szavazat is dönthet.

További cikkeink...

  1. Diákolimpiai versenyek 2010.