Ma 2017. április 23., vasárnap, Béla napja van. Holnap György napja lesz.
Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Gepida honismereti kerékpártúra.

 


A barcsi Szabadidő Sportegyesület Honismereti kerékpártúrát rendezett az elmúlt hétvégén. Eredetileg négy útvonal közül választhattak a résztvevők, de az időjárás eldöntötte, hogy a Barcs –Drávaszentes- Babócsa útvonal a járható. A felhívásra harmincan készültek a közel negyven kilométeres kerekezésre. Öröm volt, hogy a résztvevők között volt a 64 éves András Terézia és 2003-as Orbán Kristóf is. Szilágyi Ágoston (2008) most még anya mögött a gyermekülésben tette mg a távot. Többen voltak, akik nem sportolnak rendszeresen, de most nyeregbe szálltak. Az első hat kilométer után Drávaszentesen megnéztük a Duna-Dráva Nemzeti Park állatvilágát, a szürkemarha gulyával és a Dráva folyó völgyét bemutató állandó kiállítást. A következő megálló már Babócsán volt, ahol még mindig látszottak az árvíz nyomai a Rinya patak árterületén. Megérkezés után az „Anglia” kertben medvehagymát szedtünk, majd a volt Prinke- kastélyt látogattuk meg, amely 1983-ig iskolaként működött, jelenleg a Babócsáért Egyesület Helytörténeti Gyűjteményként nyilvántartott, úgynevezett falumúzeum. A túrázók a régi törökfürdőt is megtekintették. A történeti visszatekintés közben a mai valóságban is meglepetésben volt részük a kerekeseknek, mert egy esküvői menetet is végignézhettek. A sportpálya mellett a gyógyfürdő régi és új épületeit is szemrevételeztük. A hazavezető úton a Ferenc-telep felé kicsit döcögős volt, de láthattuk a barcsi gázfogadót, a sertéstelepet is. Visszafelé kevesebb pihenővel tettük meg a távot, amit a kellemes izomláz is jelzett. A Gepida szaküzlet helyi vezetőjének jóvoltából egy-egy pólót kapott minden résztvevő, amely kellő motiváció a következő túrákra.

Legközelebb április 20-án gyalogtúrán találkozhatnak a természetszeretők.