Ma 2024. december 22., vasárnap, Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.

Cím: 7570 Barcs, Károlyi M. u. 20.
Levélcím:
SATELIT FC
7570 Barcs, Krénusz u. 20.
Tel.: +36 30 9566 678

Egyesületünk 1949-ben alakult, színe: piros-kék.

A Satelit FC 2007. január 24-én megtartott választmányi közgyűlésen új vezetést választottak:

Elnök: Porrogi János

Telefon: 06-20-9712-972)

Elnökségi tagok:
Büki József ( 7557 Somogytarnóca, Zöldmező u. 45.)
Csizmadia Géza (7570 Barcs, Felszabadulás u. 4/1)
Gerlecz József (7557 Somogytarnóca, Szabadság u. 52.)
Török László (7557 Somogytarnóca, Alkotmány u. 44.)

A változást Juhász László és az elnökség lemondása indokolta.

*************
Elnök: Juhász László.

Elnökségi tagok: Gerlecz József, Kovács József, Török László,Szili József

A szervezetet öt tagú elnökség irányítja, melyet négy évre választ a tagság amely jelenleg 84 fő.

Hét csapatot működtetünk a különböző bajnokságokban (felnőtt, ifjúsági, serdülő és 4 korosztályos gyermek csapatot).
A Deák Ferenc Általános Iskolával vagyunk szoros kapcsolatban és az oda járó tanulók adják a játékosok zömét. A csapatokat három UEFA licenszes edző iránytja. Egyesületünk főleg az utánpótlás nevelésére helyezi a hangsúlyt, és ez határozza meg a jövőbeni teendőinket is.

Sporttelepünk egy 3 hektáros terület Barcs város északi részén. Rendelkezünk egy 110 x 65 m-es füves, egy 70 x 40 m-es füves és egy 40 x 20 m-es bitumen borítású pályával.

Egyesületünk éves költségvetése 3.5 millió forint, melyhez Barcs Város Önkormányzata 2.5 millió forintot biztosít.
Anyagi lehetőségeink behatárolják mozgásterünket, de további szponzorok felkutatása és bevonása könnyíthetne feszítő anyagi gondjainkon.

Történelem

Somogytarnócán 1948 óta folyamatosan működik labdarúgó csapat. Az első elnöke Piros Ferenc volt, majd őt Simon Vilmos követte. A nyolcvanas években Horváth József szervezte a labdarúgók életét. Szöllősi Mihály elnök tevékenysége alatt jutott a legmagasabb szintre a tarnócai MEDOSZ, a megyei első osztályba kerültek. Az 2000-es év a legcsillogóbb, mert a megyei élvonalban negyedik helyen végeztek. A csapatot ekkor már Kelemen Géza irányította 1996 nyarától. A csapat neve is megváltozott, Satelit FC -re keresztelkedett.

Kelemen Géza a felnőtt csapat mellett az utánpótlás korú labdarúgás fejlesztését tűzte ki célul. Útjára indította a focisulit, amelyben több mint 250 gyermek játszott a közel tíz év alatt. Sok szép sikert értek el, például a Pakson és Pécsen rendezett Dél-Dunáltúli bajnokságban. A Budapesten rendezett Góliát országos döntőn kétszer vettek részt a legkisebbek.

Többen magasabb osztályba is eljutottak, Rácz István a ZTE-be, Salekovics Péter a Kaposvári Rákócziba. Papp Árpád és Véber József segítette a gyermekek képzését.
-Kezdetbe nagy szülői összefogás volt, kevesebbet kellett utazni. A szülőkkel együtt több önálló tornát is rendeztünk a gyermekek részére. Sajnos ez ma már megváltozott- mondta a leköszönő elnök. -Igaz én is elfoglaltabb lettem a fuvarozásaim szervezése miatt, így keveset tudtam a csapattal lenni. Az edzői tevékenységet is próbáltam átadni, de nem sikerült megnyugtató eredményt elérni. Most lejárt a mandátumunk, úgy gondoltam, hogy egy új vezetés sikeresebb lehet a jelenlegi másodosztály 14. helyénél.

A közgyűlésen (01.13) Juhász Lászlót választották elnöknek, aki nagy lendülettel kezdett a szervező munkában. Több, mint húsz évig játékvezetőként részese volt a megye labdarúgásának. Idén letette a sípot, de nem akart elszakadni a sportágtól.- Segíteni szeretnék ennek a kis közösségnek, a labdarúgó csapatnak-mondta az új elnök. -Előbb a családdal egyeztettem, mert úgy gondolom, hogy nélkülük nehezen lehetek sikeres. A településünk sportmúltja és eddigi eredményei, valamint itt élők összefogása garanciát jelenthet egy jobb és eredményesebb működésre. A Barcsi SC-vel szoros együttműködésben gondolkodunk szakmai és szervezési területen egyaránt. Az utánpótlás csapatainkat szeretnénk újra felépíteni, hogy hosszútávra megoldódjanak a játékos létszám problémáink. Ehhez kérjük és várjuk azok segítségét, akik a városban és Somogytarnócán szeretik a labdarúgást.

Az új elnökség (Gerlecz József, Kovács József, Szili József, Török László) összetétele is jó lehetőség az eredményes folytatásra. Egyébként a régi vezetésből többen - így Kelemen Géza is - felajánlották a segítségüket. A vezetés mellett új edzőt is szeretnénk "igazolni". Olyan szakvezetőben gondolkodunk, aki a szakmai munka mellett a játékával is tudja segíteni a csapatot. A játékosállományunk várhatóan nem változik. Egy kapust mindenképpen kell igazolnunk, mert Márkus Balázs nem mindig tudott velünk játszani, munkahelyi elfoglaltság miatt. A tavaszi szezonra a csapat február 7-én kezdi meg a felkészülést. Addig még sok feladatunk van.

A közgyűlésen a Felügyelő Bizottságot is megválasztották
Paulik Mihály elnök vezetésével.
Tagok: Horváth Ernő és Varga Károly.