Ma 2024. október 03., csütörtök, Helga napja van. Holnap Ferenc napja lesz.

Mindazok számára, akik szabadidejükben valami egészen különleges, igazán újszerű és sajátosan egyedi élményekkel szeretnének gazdagodni, ajánljuk Barcsot, a Dráva Fővárosát. Legyen az érintetlen természet, a szeszélyes folyó, vagy a gyógyító víz, ami ide vonzza őket, Barcsot meg fogják szeretni és Barcs viszont fogja szeretni őket.

Barcs, az 1979-ben lett város, az ország déli kapuja, természeti értékeinek és saját elhivatottságának köszönhetően az utóbbi pár év nagy felfedezés a turisták körében.

A Dráva a maga nemében is egyedi érték. Barcsig gyors folyású, szeszélyes vize olyan tiszta, hogy az ország halfajtáinak kétharmada él benne. A folyó és holtágai horgászparadicsomnak számítanak. Ezt a csupa rejtélyes vidéket, a különleges növény- és élővilágot segíti felfedezni a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága, mely a Barcsi Borókás területén tanösvényeket, Drávaszentesen Oktató és Bemutató központot alakított ki. A megújult barcsi hajókikötő számos drávai vízi túra kiinduló pontja, az utóbbi években a kenutúrák egyre népszerűbbek. A kikötőben horgonyoz több sétahajó is, amelyek a csoportosan túrázóknak kínálnak hajókirándulásokat. A drávai szabadstrand nemrég elkészült fogadóépületével, sportolásra, főzésre, sátorozásra alkalmas ligetes területével kellemes kikapcsolódást kínál a folyami vizet kedvelőknek. Barcs a fővárosa a „Három folyó Nemzetközi Kerékpártúra” magyarországi, 230 kilométer szakaszának is, de a lovaglás, lovas kocsikázás szerelmesei is jó helyen járnak nálunk.

Vadásztatással három vadásztársaság is foglalkozik Barcs környékén. Mindhárom kiváló minőségű gím-és dámszarvas állománnyal büszkélkedhet, a vaddisznóállomány pedig kiemelkedően nagyszámú.

Külön fel kell hívni a figyelmet kulturális értékeinkre is. Kevesen tudják, hogy a települést már az időszámításunk előtti ötödik évezredben lakták, az ókorban pedig a római birodalom fontos hadiútja vezetett erre. A kezdetektől mutatja be a város történelmét, kultúrtörténetét, a Dráva Múzeum, amelynek talán legérdekesebb részei a népi hagyományokat, életmódot bemutató szobabelsői. Barcs pezsgő kulturális életét számos előadó-művészeti csoport fémjelzi, legyen szó fúvós, vagy klasszikus zenéről, jazzről, néptáncról, társastáncról. A Dráva Fesztivál rendezvénysorozata május közepétől június végéig minden hét végén színvonalas programot kíván a helyieknek és a turistáknak egyaránt.

Barcs turisztikai kínálatának bemutatása végére hagytuk az utóbbi évek és talán a város újkori történetének legnagyobb szenzációját: a 2005-ben átadott élményfürdőt és a hozzá kapcsolódó, 2006-ban megnyílt, emberi léptékű, és ízlésesen kialakított Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központot. A dél-dunántúli régió hasonló jellegű létesítményei közül a legszínvonalasabbak közé tartozó Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ minden évszakban, minden generációnak élménydús kikapcsolódást, felüdülést nyújt.

Az idelátogatók hangulatos panziók közül választhatnak szálláshelyet, a „bakancsos turisták” számára színvonalas kollégiumi férőhelyek állnak rendelkezésre. Nemsokára azonban felépül a gyógyfürdő közelében a camping, valamint egy panzió is.

(Hegyi Zsuzsa a Magyar Turizmus ZRT. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága igazgatója)