Ma 2024. december 05., csütörtök, Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.

Az idei évben 21 versenyzőnk tudott részt venni fekvenyomó-erőemelő versenyeken. Összesen hét versenyen �egy diákolimpián, két ifi-junior ob-n, két felnőtt ob-n, egy EB-n, egy VB-n- tudtuk képviselni a barcsi sportot.
Idén 2 diákolimpiai címet, 20 magyar bajnoki címet, egy EB aranyat (az EB egyetlen magyar aranyérme volt) és két összetett harmadik helyet, egy VB bronzot, 5 csapatbajnoki címet, és felállítotak 11 új magyar csúcsot. Összesen 65 érmet sikerült gyűjteni. Öt versenyzőnk képviselhette egyesületünket, városunkat, országunkat nemzetközi versenyeken, derékhadát adva a 13 fős erőemelő junior válogatottnak. A Nemzeti Sportszövetség pontrendszere alapján a nemzetközi eredményességet tekintve erőemelésben szakosztályunk lett a legeredményesebb magyar klub.
Az edzői eredményességben �mindkét szakágat együttesen nézve- Bukovics Zoltán a második legeredményesebb utánpótlás-edző lett az Erőemelő Szövetség értékelése alapján, s eredményeit figyelembe véve beválasztották a szövetség elnökségébe.

Szakosztályunkat a Megyei Sportbizottság az év utánpótlás csapatává választotta, illetve Fadgyas Viktóriát az év utánpótlás sportolónőjének. A sportolónő bekerült Mózer Gyula mellett a Világjátékokra készülő erőemelő csapatba.
Harmadik legeredményesebb versenyzőnk Horváth Tamás mindkét szakágban felnőtt magyar bajnok lett.

Az erőemelő szakosztály az alábbi versenyzőket javasolja az idei sportdíjakra:

a.) Legeredményesebb női sportoló:
Fadgyas Viktória
eredményei: -diákolimpiai bajnok
-ifjúsági erőemelő magyar bajnok
-junior erőemelő magyar bajnok
-ifjúsági fekvenyomó magyar bajnok
-junior fekvenyomó magyar bajnok
-felnőtt fekvenyomó ob 4. helyezett
-felnőtt erőemelő magyar bajnok
-junior erőemelő EB 3. helyezett
-ifjúsági erőemelő VB 4. helyezett
(fekvenyomás versenyszámban 3. helyezett)

b.) Legeredményesebb férfi sportoló:
Horváth Tamás
eredményei: -felnőtt fekvenyomó magyar bajnok
-felnőtt erőemelő magyar bajnok
-junior fekvenyomó magyar bajnok
-junior erőemelő magyar bajnok
-junior erőemelő EB 3. helyezett
(fekvenyomás versenyszámban Európa-Bajnok)

b.) Legeredményesebb diák sportoló:
Mózer Gyula
eredményei: -junior erőemelő magyar bajnok
(ő lett a versenyen a bajnokok bajnoka is)
-junior fekvenyomó magyar bajnok
-felnőtt fekvenyomó ob 2. helyezett
-felnőtt erőemelő magyar bajnok
-junior erőemelő EB 6. helyezett
(fekvenyomás versenyszámban 3. helyezett)
-junior erőemelő VB 5. helyezett