Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

288/2006.(XII.21.) sz. Határozat: egyhangúlag

1./ Barcs Város Képviselő-testülete a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) első bekezdésében a
"55132-6 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű
gyermekek, tanulók, kollégiumi, externátusi ellátása (szorgalmi időben)"
szövegrész törlésre kerül,
helyébe az alábbi szövegrész lép:
"80513-5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók
kollégiumi nevelése, oktatása".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Szemere Márta igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért
Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére
2007. január 10. a végrehajtásra

2./ Barcs Város Képviselő-testülete a Városi Óvodák alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki:
"805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Pető Lászlóné óvodavezető a törzsadattári nyilvántartásba vételért
Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére
2007. január 10. a végrehajtásra

3./ Barcs Város Képviselő-testülete az Arany János Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki:
"805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Siszler Ottóné igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért
Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére
2007. január 10. a végrehajtásra

4./ Barcs Város Képviselő-testülete a Deák Ferenc Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 6. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki:
"805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Vodenyák Imréné igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért
Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére
2007. január 10. a végrehajtásra

5./ Barcs Város Képviselő-testülete a Széchényi Ferenc Középiskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 5. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki:
"805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Kincsei János igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért
Határidő: 2006. december 31. a határozat közlésére
2007. január 10. a végrehajtásra

6./ Barcs Város Képviselő-testülete a Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosította:
Az alapító okirat 5. pontja (Az intézmény alaptevékenysége) az alábbi szakfeladattal egészül ki:
"805410 Pedagógiai szakmai szolgáltatás".
Felelős: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért
Kimpf István igazgató a törzsadattári nyilvántartásba vételért