Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Barcs Város Önkormányzatának

14/2003./.X.27../

rendelete a helyi értékek védelméről (1) - (3)

 

 

 

Barcs Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 16.§. /1/ bekezdése és az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. §. /3/ bekezdése alapján, figyelemmel az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól szóló  66/1999./VIII.13./ FVM. számú rendeletben foglaltakra,  az országos védelem alá nem helyezett helyi értékeink védelme, műemlékeink megóvása érdekében az alábbi rendeletet alkotja meg:    

 

 

A helyi értékek fogalma, a helyi védelem célja

 

1.§

 

/1/      Helyi érték az építészeti örökség mindazon eleme, amely külön jogszabályok alapján nem áll védelem alatt és települési, táji, természeti, építészeti, néprajzi, képző- vagy iparművészeti, régészeti értékként a város történeti folytonosságát bizonyítja és az itt élők önbecsülését, városszeretetét segíti elő.

 

/2/      A helyi védelem célja a településnek és környezetének, valamint az ott található értékes építészeti, táji, az épített környezettel összefüggő természeti elemek jellegzetességének, hagyományos megjelenésének megőrzése.

 

A rendelet hatálya

 

2.§

 

A rendelet hatálya Barcs város közigazgatási területén lévő, e rendelet mellékletében védetté nyilvánított és védelemre kijelölt és az arra méltó értékekre terjed ki, a rendelet 9. §-ában meghatározott támogatási rendszer a műemlékekre, a műemléki környezetben lévő, illetve a helyi nyilvántartásba vett épületekre /értékekre/ is.

 

A helyi védelem fajtái

 

3.§

 

/1/      A helyi védelem a település és környezetének egészére vagy összefüggő részére /a továbbiakban: helyi területi védelem/, valamint egyes építményeire, ezek részleteire /a továbbiakban: helyi egyedi védelem/ terjed ki.

 

 

 

 

 

 

 

/2/      A helyi területi védelem kiterjed /melléklet/

 

          a./ A településszerkezet /utcahálózat, településszerkezet beépítési mód, utcakép/

              településkarakter /településszerkezet, a település kép elemei, formái, anyagai, szín- 

              világa együttesen/ védelmére,  - É -

          b./ településszerkezeti szempontból jelentős zöldterület vagy növényzet védelmére.  -H-

 

/3/      A helyi területi védelem kiterjed a mellékletben felsorolt műemlékek szabályozási tervlapokon megjelölt és lehatárolt közvetlen környezetére /- J - / valamint a műemléki jelentőségű területekhez csatolt szabályozási tervlapokon megjelölt /- M - / műemléki környezetre.

 

/4/      A helyi egyedi védelem kiterjed:

 

          a./ az építmény /épület és műtárgy/ vagy ezek együttes egészére vagy valamely részle-

              tére /anyaghasználat, szerkezet, színezés, stb./,

          b./ az építményhez tartozó földrészletre és annak jellegzetes növényzetére,

          c./ szobor, képzőművészeti alkotás, utcabútor védelmére,

          d./ az egyedi tájérték védelmére

 

 

 

Védetté nyilvánítás és megszüntetése

 

4.§

 

/1/      A Képviselő-testület e rendelettel a mellékletben felsorolt épületeket valamint területeket védetté nyilvánítja. A védetté nyilvánítás alapja a 15/2002./IX.27./ számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott Általános Rendezési Tervben végzett örökségvédelmi hatástanulmány és javaslat.

 

/2/      További védetté nyilvánításra, számbavételre /nyilvántartásba vételre/ illetve annak megszüntetésére bárki javaslatot tehet a Polgármesteri Hivatal  Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodájánál.

          A javaslatnak tartalmaznia kell a vonatkozó adatokat /helység, utca, házszám, helyrajzi szám, tulajdonos, kezelő, használó/, valamint rövid indoklást.

 

/3/      A védetté nyilvánítás, illetve megszüntetés, szakmai előkészítése az önkormányzat főépítészének a feladata.

         

/4/      Az előkészítés során az érintett civil szervezetek véleményét ki kell kérni.

 

/5/      A védetté nyilvántartásra, illetve megszüntetésre a javaslatot a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai (3) Bizottság terjeszti a képviselő-testület elé.

 

 

 

 

 

 

 

A védett értékek nyilvántartása

 

5.§

 

/1/      A jegyző a helyi védelem alatt álló értékekről  nyilvántartást vezet.

 

/2/      A nyilvántartás a 66/1999./VIII.13./ FVM rendelet 8. §. á-ban előírt adatokat tartalmazza

 

 

6.§

 

/1/      Védetté nyilvánításról, ill. annak megszüntetéséről a Képviselő-testület rendelettel dönt. A döntésről tájékoztatni kell a tulajdonost és a kezdeményezőt, a Körzeti Földhivatalt, helyi területvédelem esetén az érintett közművek, utak és létesítmények tulajdonosait és fenntartóit, valamint más jogszabályok alapján is védett, védendő érték esetében a hatáskörrel bíró hatóságot, /pl. természetvédelmi hatóságot, múzeum igazgatóságot stb./

 

/2/      A helyi védett értékké nyilvánítás, illetőleg megszüntetés tényét az ingatlan nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzés elmaradása a védettség hatályát nem érinti.

 

A védett épületek, helyi értékek megjelölése

 

7.§

 

A védelem alatt álló építményt a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodája táblával megjelölheti.

 

A védett érték használata, fenntartása

 

8.§

 

/1/      A tulajdonos köteles a helyileg védett építmény vagy épület karbantartásáról, rendeltetésszerű használatáról gondoskodni és a védett érték állapotát a hatályos építési törvényben foglaltak szerint meghatározott módon és időszakonként felülvizsgálni.

 

/2/      A használat a védett értékeket nem veszélyeztetheti.

 

/3/      A védett építmény vagy épület, terület fenntartásának költségei a tulajdonost terhelik.

 

 

 

 

 

 

 

9.§

 

/1/      A védett érték megóvása, állagának megőrzése érdekében pályázat keretében a tulajdonos kérelmére vissza nem térítendő önkormányzati támogatás vagy kölcsön adható.

 

/2/      Az önkormányzati támogatás a védett érték megóvása, állagának megőrzése érdekében végzett munkák költségének maximum 50 %-áig terjedhet.

 

/3/      Az e célra felhasználható összeget minden évben az önkormányzat költségvetési rendeletében elkülönítve kell meghatározni.

 

/4/      A pályázatokat minden évben az önkormányzati költségvetés elfogadását követő 30 napon belül kell kiírni. A pályázatokat a benyújtásra meghatározott határidő leteltét követő 60 napon belül el kell bírálni.

 

/5/      A pályázatok kiírásáról és elbírálásáról a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai (3) Bizottság gondoskodik.

          A döntésnek tartalmaznia kell a támogatásban részesítettek megnevezését, a támogatás mértékét, a védett érték és azon végzendő munkák megjelölését, és a munkák költségét. A pályázat eredményét nyilvánosságra kell hozni.

 

/6/      A konkrét támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött szerződésben kell rögzíteni. A szerződést a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodája  készíti elő.

 

/7/      A szerződésben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodájának feladata.

 

A helyileg védett értékek hasznosítására,

fenntartására, átalakítására, bővítésére és bontására

vonatkozó általános előírások

 

10.§

 

/1/      A helyileg védett építészeti értékek fennmaradásának feltétele, megőrzésének módja elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használat.

 

/2/      A védett épületeket hagyományos építészeti tömegükben, tetőformájukban kell megtartani, érintetlenül hagyva a homlokzati nyílásrendet és a nyílások osztását, megőrizve a homlokzati tagozatokat és a homlokzat egységes színezését.

 

/3/      A védett épület belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését a védettség nem akadályozza, sőt a védelem érdekében elő kell segíteni ezen épületek mai igényeknek megfelelő használatát. A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.

 

/4/      A védett épületet úgy lehet bővíteni, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve a legkisebb kárt szenvedjen és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen. Az építési engedély a városi főépítész egyetértő véleménye nélkül nem adható ki.

 

/5/      A védett épület átalakítása, bővítése feltételeként az egyes épületrészeknek, tartozékoknak az új épületbe történő beépítését, visszaállítását vagy megőrzését - főépítészi vélemény alapján - az építéshatóság előírhatja.

 

/6/      Védett épület bontására csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság esetén kerülhet sor, ha a  védelemben részesülő építészeti érték károsodása olyan mértékű, hogy a károsodás műszaki eszközökkel nem állítható helyre. A védett épület bontására csak a védettség megszüntetését követően kerület sor.

 

11.§

 

/1/      A helyileg védett területen meg kell őrizni a település jellegzetes szerkezetét, telekrendszerét, utca vonalvezetését.

          Új telek kialakítása, vagy telekátalakítás csak ezzel összhangban engedélyezhető.

 

/2/      A védett területen lévő építményeket egymással összehangoltan, a jellegzetes városkép egységes megjelenését biztosító módon kell fenntartani, illetőleg kialakítani. E tekintetben az épületek fő tömeg- és tetőformája, külső homlokzata, az alkalmazott anyag, azok színe, felületképzése meghatározó jelentőségű.

 

/3/      A védett területen a közterületek burkolatát és berendezését /utcabútorok, világítótestek, kandeláberek, pavilonok, autóbuszvárók stb. / ezek megválasztását és az utcákon megjelenő hirdetéseket az épületek jellegéhez, az utcák hangulatához igazodva kell kialakítani.

 

/4/      A védett terület hangulatához illeszkedően kell a szükséges műtárgyakat megvalósítani /utak, hidak, átereszek, támfalak, vízfolyások, közművek stb./

 

/5/      A helyileg védett értékek fenntartásával, helyreállításával, korszerűsítésével kapcsolatos, részletes előírásokat esetenként és egyedenként a városi főépítész és építési hatóság határozza meg.

 

12.§ (2)

 

A helyi védettség alá tartozó épületek, építmények esetében a mindenkor érvényben lévő hatályos ágazati jogszabályok előírásai alapján végezhető az építési tevékenység.

 

 

 

 

 

 

 

Záró rendelkezések

 

13.§

 

/1/      A Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1999./III.26./ sz. rendelet 3/a. sz. mellékletének II. fejezet 3./ pontjában a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai (3) Bizottság feladat- és hatásköre az alábbiakkal egészül ki:

          - A helyi védetté nyilvánításra, illetve megszüntetésre előterjeszti a javaslatot a képvi-

            selő-testület elé.

 

/2/      E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

 

/3/      A rendelet kihirdetéséről az SZMSZ előírásai szerint helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.

 

/4/      E rendelet hatályba lépése után a rendezési tervek felülvizsgálatánál vagy készítésénél kötelező munkarészként kell az építészeti értékvizsgálattal foglalkozni.

 

/5/      Aki e rendelet 11.§, 12. § és a  13. § /1/ bekezdésében foglalt rendelkezéseket megszegi szabálysértést követ el és külön törvényben meghatározott mértékig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 

 

 

 

Záradék (1)

 

14. §

 

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács

2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

Barcs, 2003. október 16.

 

Feigli Ferenc s.k.                                               Balázsné Dr.Vástyán Krisztina s.k.

          polgármester                                                                                       jegyző

 

(1) 19/2009.(VIII.4.) rendelet, hatályos: 2009.08.04.

(2) 33/2009.(XII.4.)  rendelet, hatályos: 2009.12.04.

(3)   4/2011.(III.25.)  rendelet, hatályos: 2011.03.25.

 

 

Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles.

 

B a r c s, 2011. március 25.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                                                                                                          címzetes főjegyző

 

 

 

Barcs város helyi védelem alatt álló területei és épületei

 

Helyi védelem alatt álló területek:

 

- Városközpont                       /lásd szabályozási tervlapon/

- Damjanich u. 1-29.               /lásd szabályozási tervlapon/

- Kálvária                                2167, 2166, 2186, 2169 hrsz-ú telek területe

- Hősök tere

- Somogytarnócai faluközpont és kastélypark

- Béke u. fasor

- Belcsapuszta

- Középrigóci kastélypark

- Barcs-Komlósd-Rinya környéke

- Somogytarnócai halastavak és környéke

- Május 1 parkerdő

- Aranyos pusztai temető

- Izraelita temető

 

Cím

Hrsz.

Megnevezés

1./ Barcs, Széchenyi u. 22.

17

Múzeum /volt gabona raktár/ környezete

2./ Bajcsy Zs.u.155.

2114

Volt kikötői dohány és sóraktár környezete

3./ Hősök tere 3.

2652

Római katolikus templom környezete

4./ Széchenyi u. 19.

660

Volt Városi Bíróság környezete

5./ Belcsapuszta

2797/1

Volt Kremsier kastély környezete

6./ Somogytarnócai temető

01104

Temetőkápolna környezete

7./ Somogytarnóca Széchényi tér 5.

4324

Volt Széchényi kastély és magtár környezete

 

Helyi, egyedi védelem alatt álló épületek:

 

Cím

Hrsz.

Megnevezés

 

 

 

1./ Táncsics M.u.22.

532

volt kastély, germekotthon

2./ Táncsics M.u.7.

500/2

villa

3./ Táncsics M.u.5.

501

lakóház

4./ Táncsics M.u.3.

502/2

lakóház

5./ Semmelweis u.1.

640

vendéglő, villa

6./ Semmelweis u.2.

642

lakóház, villa

7./ Semmelweis u. 4.

646

lakóház, villa

8./ Semmelweis u. 7.

625

lakóház, villa

9./ Semmelweis u. 8.

650

lakóház

10./ Semmelweis u.11.

621

lakóház, villa

11./Tür I.u.3.

636

lakóház

12./ Tür I.u.7.

634

lakóház

13./ Tür I.u.11.

632

lakóház

14./ Tür I.u.21.

627

lakóház

l5./ Petőfi S.u.1.

666

lakóház

16./ Petőfi S.u.2.

683

lakóház

17./ Petőfi S.u.4.

684

lakóház

18./ Petőfi S.u.6.

685

lakóház-utcai homlokzat

19./ Petőfi S.u.5.

664

lakóház

20./ Petőfi S.u.10.

687

lakóház

21./ Piszár A.u.2.

689

lakóház

22./ Piszár A.u.5.

601

lakóház

23./ Piszár A.u.9.

580

lakóház

24./ Piszár A.u.12.

720

lakóház, villa

25./ Kossuth L.u.11.

709

lakóház

26./ Kossuth L.u.15.

712

lakóház

27./ Kossuth L.u.17.

713

lakóház

28./ Rákóczi F.u.2.

982

lakóház

29./ Deák F.u.15.

993

lakóház

30./ Deák F.u.35.

1028

lakóház

31./ Széchenyi u.8.

354

lakóház

32./ Széchenyi u.10.

350

lakóház

33./ Széchenyi u.12.

178

lakóház

34./ Széchenyi u. 14.

177

lakóház

35./ Széchenyi u. 18.

176

lakóház

36./ Széchenyi u. 20.

175

volt posta, lakóház

37./ Széchenyi u. 24.

172

lakóház

38./ Széchenyi u. 26.

171

lakóház

39./ Bajcsy Zs.u.1.

878

erdészeti iroda-földszint

40./ Bajcsy Zs.u. 3-3a

879-880

lakóház

41./ Bajcsy Zs.u.6.

4

lakóház

42./ Bajcsy Zs.u.7.

884

lakóház

43./ Bajcsy Zs.u.9.

893

kultúrház-eredeti épületszárny

44./ Bajcsy Zs.u.10.

6

lakóház

45./ Bajcsy Zs.u.14.

8

lakóház

46./ Bajcsy Zs.u.15.

897

lakóház

47./ Bajcsy Zs.u.28.

15/1

lakóház

48./ Bajcsy Zs.u.46.

24

városháza-eredeti épületszárny

49./ Bajcsy Zs.u.48.

38

bíróság

50./ Bajcsy Zs.u.125.

1843/1

lakóház

51./ Bajcsy Zs.u.127.

1846/1

lakóház

52./ Bajcsy Zs.u.

2613

kőkereszt

53./ Bajcsy Zs.u. 159.

2118

vámhivatal

54./ Bajcsy Zs.u.

2439/2

szobor

55./ Damjanich u. 33.

44

lakóház

56./ Dózsa Gy.u.6.

186

lakóház, villa

57./ Somogyi B.u.3.

180

lakóház

58./ Somogyi B.u. 5.

181

lakóház

59./ Somogyi B.u.15.

193

lakóház

60./ Somogyi B.u.16/1.

340

lakóház

61./ Somogyi B.u.39.

214

lakóház

62./ Somogyi B.u.40.

324/1

lakóház

63./ Somogyi B.u. 53.

227

lakóház

64./ Somogyi B.u.61.

235

lakóház

65./ Somogyi B.u.65.

239

lakóház

66./ Somogyi B.u.66.

311/1

lakóház

67./ Somogyi B.u.69.

245

lakóház-utcai homlokzat

68./ Somogyi B.u.70.

309

lakóház

69./ Somogyi B.u.72.

308

lakóház

70./ Nagyhíd u.37.

2695/1

lakóház

71./ Rózsa u.4.

2693

lakóház-utcai homlokzat

72./ Béke u.6.

1795

mezőgazdasági iroda

73./ Béke u.8.

1794

lakóház

74./ Béke u.14.

1791

lakóház

75./ Béke u.9.

1409

lakóház

76./ Béke u.21.

1415

lakóház

77./ Béke u.26.

1785

lakóház

78./ Béke u.42.

1776

lakóház

79./ Béke u.46.

1774

lakóház

80./ Béke u. 53.

1431

lakóház

81./ Béke u.65.

1437

lakóház

82./ Béke u.77.

1444

lakóház

83./ Munkácsy u.39.

2139

lakóház

84./ Munkácsy M.u.63.

2151

lakóház

85./ Vasvári P.u.33.

2255

lakóház

86./ Klapka u.10.

2480

lakóház

87./ Klapka u.17.

2450

lakóház

88./ Ady E.u.9.

2410

lakóház

89./ Vasútállomás

480/9

vasútállomás

90./ Dráva menti magtárak

510

magtárak

91./ Széchenyi u. 43.

145/2

régi vasúti épület

92./ Széchenyi u. 43/1.

144

régi vasúti épület

93./ Széchenyi u. 45.

142/12

régi vasúti épület

94./ Szentes utcai kereszt

1450/4

kereszt

95./ Somogytarnóca Zöldmező u.

4273

magtár-homlokzatok

96./ Drávaszentes Fő u. 29.

3616

lakóház

97./ Drávaszentes Fő u. 43.

3623

lakóház

98./ Drávaszentes Fő u. 49.

3625

lakóház

99./ Drávaszentes Fő u. 92.

3729

lakóház

100./ Drávaszentes Fő u. 146

3648

lakóház

101./ Drávaszentes északi faluvég

zártkert

kőkereszt

102./ Drávaszentes

3689

kőkereszt

103./ Drávaszentes

3601

templom

104./ Drávaszentes Tarnócai u. 4.

3676/4

bolt

105./ Drávaszentes Tarnócai u.26.

3665

lakóház

106./ Drávaszentes Malom u.1.

3707

lakóház

107./ Középrigóc

0400

iskola, diákotthon

108./ Középrigóc

076/5

vadászház

109./ Hősök tere 5.

2646

lakóház

 

 

Védelemre javasolt épületek, szobrok

Megnevezés

Hrsz.

Készült

Hol található

1./ Mária oszlop

2653

1860. k.

Bajcsy Zs.u. - Nagyhíd u. sarok

2./ Mária oszlop

2262

1882.

Bajcsy Zs.u. - Vasvári P.u. sarok

3./ Temető kereszt

2301

1833

Béke utcai temető

4./ Kereszt

2519

1841

Bem u.

5./ Harangláb

2519

XX.sz.

eleje

Bem u.

6./ Weeber Klára: Anya gyermekével

57

1968.

Rendelőintézet előtt

7./ Gera Katalin: Gyíkos kút

1819/6

1989.

Bajcsy Zs.u.

8./ Kling József: Pieta

2653

1992.

Hősök tere

9./ Gera Katalin: Szent István szobor

2649

2000.

Hősök tere

10./ Gyurcsek Ferenc: Tánc

2726/5

1980.

Határátkelő

11./ Dr.Piszár Antal sírja

/Nincs már hozzátartozó, gondozatlan/

2301

1923.

Vasvári P. utcai temető

12./ Kohut Sámuel sírja

/Az első barcsi gyógyszerész, a sír gondozatlan./

2301

1916.

Vasvári P. utcai temető

13./ Kling József: Millenniumi

       emlékmű

1819/60

2000.

Millenniumi park

14./ Halász József sírja

/A legrégebbi még létező barcsi sír/

2301

1846.

Vasvári P. utcai temető