Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Móricz Zsigmond Művelődési Központ

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 9.

…………….:sz. napirendi pont

Előterjesztés

Beszámoló a Móricz Zsigmond Művelődési Központ 2010. évi szakmai tevékenységéről, valamint 2011. évi munkatervének jóváhagyásáról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

2011. március 17-i ülésére

 

 

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi. CXL IV. rész II. fejezetének 78.§ (5) (b) rendelkezése alapján az önkormányzatok által fenntartott közművelődési intézmények munkatervét a fenntartónak jóvá kell hagynia.

Az elmúlt évek gyakorlata az volt, hogy a Képviselő-testület jóváhagyta az úgynevezett kiemelt kulturális nagy rendezvények programját és költségeit, melyből a Művelődési Központ beépítette saját munkatervébe a reá vonatkozó rendezvényeket, programokat.

A 2009-ben lezajlott szakfelügyelői vizsgálat javasolta, hogy az intézmény készítse el szakmai tevékenységéről szóló beszámolóját és állítsa össze helyzetelemzésre alapuló munkatervét és terjessze be jóváhagyásra a Képviselő-testület elé.

Ezért mellékelten megküldöm az intézményünk beszámolóját a 2010. évről, valamint az intézmény 2011. évre szóló munkatervét.

 

Kérem, a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési Központ 2010.évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót és a 2011. évre szóló munkatervét elfogadni szíveskedjék!

 

 

 

 

Barcs, 2011. március 3.

Veszner Ádámné

Móricz Zsigmond Művelődési Központ

Igazgató

 

 

 

Határozati javaslat:

 

  1. Barcs Város Képviselő-testülete a Móricz Zsigmond Művelődési Központ 2010. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért

Határidő: 2011. március 25.

2        Barcs Város Képviselő-testülete a Móricz Zsigmond Művelődési Központ 2011. évre szóló munkatervét az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

Felelős: Karvalics Ottó polgármester a határozat közléséért

Veszner Ádámné művelődési központ igazgató a végrehajtásért

Határidő: 2011. március 25. a határozat közlésére

értelem szerint a végrehajtásra

 

 

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

 

Barcs, 2011. március 3.

 

 

Balázsné Dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző

 

 

 

 

 

 

Beszámoló

a Móricz Zsigmond Művelődési Központ

2010. évi tevékenységéről

 

 

 

 

 

 

 

Készítette: Veszner Ádámné

Igazgató

 

 

 

 

 

2010

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készítette: Veszner Ádámné

igazgató

 

 

 

 

 

 

A művelődési központban 2010 tavaszán végzett pénzügyi és szakmai ellenőrzésről készült ellenőrzési jelentéssel párhuzamosan szakmai beszámolóban kívánom bemutatni a 2010. évben végzett munkát.

 

 

 

I.  Az intézmény működésének feltételrendszere

 

1.) Tárgyi-technikai feltételek

 

,,A Barcs szíve újra dobogjon” város-rehabilitációs programnak köszönhetően négy évvel ezelőtt a Bajcsy-Zs. utca felőli épületszárnyat teljesen felújították, azonban a színház- és moziterem épületére már nem került sor. Az oda tervezett és így a felújított épületrészből hiányzó helyiségek (pl.: raktár), valamint az épületrész rossz állapota megnehezíti munkánkat.

Nyár elején megcsillant némi remény, azonban a fő pályázó (Gradina – Horvátország) nem tudott eleget tenni a kiírásnak, így intézményünk elesett a felújítás lehetőségétől.

A drávaszentesi részönkormányzat jóvoltából könyvekkel és számítógéppel bővül a faluház felszereltsége. A könyvtári állomány számítógépre került, így lehetővé vált a könyvek elektronikus feldolgozása, kölcsönzése.

A 2009. decemberében vásárolt festékeknek és a saját szakembereknek köszönhetően 2010. nyarán megújultak intézményünk belső terei.

Új műanyag székek vásárlásával megnőtt a szabadtéri rendezvényeken biztosítható ülőhelyek száma. A nagy színpad sátrának felállításához csörlőt vásároltunk, melynek segítségével biztonságosabban és hatékonyabban lehet felállítani a szerkezetet.

A működés tárgyi feltételei összességében megfelelőek.

 

2) Szervezeti változások

A barcsi oktatási intézményrendszer 2007-es megváltozását követően a BNI Vikár Béla Művészetoktatási Intézmény néhány tagozata – grafika tanszak, néptánc szak - továbbra is intézményünkben próbál, dolgozik.

 

3) Gazdasági és személyi feltételek

Gazdasági feltételek

Szem előtt tartjuk az állami közművelődési normatíva és az önkormányzat által biztosított intézményi finanszírozást hatékony és takarékos felhasználását, és mindezeket a saját bevételek növelésével kiegészíteni. A szolgáltatásainkból származó bevételeket pályázati forrásokkal egészítettük ki.

A gazdálkodással összefüggő adatokat és megállapításokat részletesen tartalmazza a 2010 márciusában a pénzügyi ellenőrzésről és szakmai munkáról készült előterjesztés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pályázati aktivitás 2010:

 

2010. évben

Nyertes pályázat

Elnyert támogatási összeg:

2009. évben elnyert, de 2010 tavaszán megvalósuló pályázat.

OKM Amatőr kórusok támogatása

600.000.-

Barcs várossal együttműködve

 

IPA CBC Ifjúsági Programok 2010. pályázat

●        Képzőművészeti tábor 10-20 éves fiataloknak

●        Néptánc és népzenei tábor 10-20 éves fiataloknak

●        Fotóművészeti tábor (2011.)

●        Nemzetközi alkotótábor

 

Táboronként 49.000.- Ft. terembérletre

A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulással

 

Közkincs II. 2009-2010.: Kerekasztal további működése

Feladatunk: Kistérségi kulturális stratégia kidolgozása, közös programok lebonyolítása

Feladatunk: A kistérségi kulturális stratégia elfogadtatása; a kerekasztal további működtetésén felül az összegyűjtött értéktár anyagának további bővítése (hangtár); kistérségi kulturális referens alkalmazására beadott sikeres pályázat esetén a referens munkájának tartalommal való megtöltése.

 

 

340.000.-

 

 

 

 

NKA Közművelődési Szakmai Kollégiumhoz:

„Vissza a pódiumra” tehetségkutató verseny

 

 

 

Barcsi Többcélú Kistérségi Társulással

 

 

TÁMOP-1.4.4 „Paktum a parton” (együttműködési nyilatkozat) Foglalkoztatási paktum

 

BNI Óvodákkal együttműködve

Iskolanyitogató (együttműködési nyilatkozat)

 

 

 

Klaszter együttműködés

A Dél-Dunántúli Operatív Program keretein belül a „Turisztikai klaszterek fejlesztése” című felhívásra a Geoscience Regionális Fejlesztési Kutató Intézet Nonprofit Kft.
„A Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter kialakítása” címen pályázatot nyújtott be, mely 2010. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között  valósul meg.

29.883.274 Ft

Barcsi Többcélú Kistérségi Társulással

DKKI Darány

IPR Ernyő program  (együttműködési nyilatkozat)

 

 

Több pályázatban mint együttműködő fél veszünk részt. Ez azért is örvendetes, mert ez azt igazolja, hogy a Barcson és s környező településeken számon tartják intézményünket, bíznak szakértelmünkben.

A 2010. őszén klaszteri együttműködésben  elnyert Dél-Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter létrehozásának elsődleges célja a régió imázsának építését, a fesztiválok presztízsének növelése, az ágazat regionális értékesítési és termékfejlesztési funkciójának koordinálása, támogatási források felkutatása, fejlesztések összehangolása.

A klaszter szolgáltatásai közé tartoznak egyes marketing funkciók – kutatás-elemzés, kínálatfejlesztés, értékesítés, kommunikáció és koordináció – segítése, kiadványok készítése, kiállításokon való megjelenés, közösségi értékesítési tevékenység végzése, kapcsolatépítés, pályázatfigyelés, pályázatírás, konferencia és rendezvényszervezés, látogatómenedzsment feladatok tervezése.

Novemberi alakuló ülésünkön elfogadásra került klaszterünk logója, igények felmérése stb.

Reméljük, hogy együttműködésünk javára válik intézményünk munkájának.

 

 

Személyi feltételek

Intézményünk az alábbi álláshelyekkel rendel kezik:

- közművelődési szakmai munkakörben dolgozik 3,5 fő (igazgató, 1 fő közművelődési szakember II, 1 fő közművelődési szakember III., 0,5 fő részfoglalkozású faluház vezető),

- a gazdasági-pénzügyi feladatokat  2 fő látja el (a művelődési házon kívül a könyvtár  és a múzeum gazdálkodással  kapcsolatos feladatait is ellátják),

-  a technikai létszám: 4 fő (takarítók, karbantartók, portások),

- a faluházakban 1-1 fő részfoglalkozású gondnok-takarító van alkalmazásban.

 

Ez a közalkalmazotti létszám a jelenlegi feladatrendszer ellátásához feltétlenül szükséges.

Az intézményhez tartozó somogytarnócai és drávaszentesi faluházak márciustól új munkatársat kaptak egy félállásban foglalkoztatott művelődésszervező személyében. Segítségével Somogytarnócán bővült a kulturális és közösségi programok kínálata. A régi hagyományok megtartásával és néhány új esemény megszervezésével, még közelebb kerültek egymáshoz a településrészen élők (Szent Iván éji mulatság, Őszi hangverseny, tábor, Mikulás- és adventi ünnepségek stb.)

A drávaszentesi városrész faluházában (Somogytarnócától eltérően) a korábbi években nem foglalkoztattunk művelődésszervezőt. Munkatársunk felvette a kapcsolatot a helyi önkormányzattal és civil szerveződésekkel a közös munka érdekében. Bár itt új alapokról kellett kezdeni a munkát, több helyi esemény került megrendezésre, mint az elmúlt években.

 

Az EKF 2010. programhoz kapcsolódóan (Európa Kulturális Főváros 2010.) 2012. márciusáig művelődési központ székhellyel a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás 1 fő közművelődési referenst foglalkoztat.

II. Szakmai munka

 

Iskolarendszerű művészeti oktatás

Az a sajátos helyzet alakult ki az elmúlt időszakban, hogy bár a különböző művészetoktatási tagozatok működtetése nem tartozik a ház alapfeladatai közé, mégis az intézményünk továbbra is egyik fontos központja maradt az iskolarendszerű művészetoktatásnak, hiszen közel 250 barcsi fiatal jár rendszeresen az órákra, foglalkozásokra. Ide tartoznak 2007. szeptemberétől a BNI Vikár Béla Alapfokú Művészet oktatási Intézmény tagozatai (néptánc és a grafika). Továbbra is (2002. szeptember 1-től) biztosítjuk a működési feltételeket a szigetvári székhelyű Kapronczai Művészeti Iskola / Adria SZIGO TSE társastánc tagozata számára, ahol 111 fő a barcsi tanulók száma. Öt éve - szintén ,,vendégként” - rendszeresen próbálnak nálunk a Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola drámatagozatos tanulói, hiszen a ,,színpadi” körülményeket nálunk gyakorol hatják a csoport tagjai.  A rendszeres gyakorláson kívül a drámatagozatos diákok érettségi, valamint a művészetoktatási intézmény gitár vizsgája is intézményünk falai közt kerül lebonyolításra. Bár szakmailag, szervezetileg az oktatást más iskolák irányítják, felügyelik, mégis úgy gondoljuk, hogy a mindennapi jelenlét, a részükre nyújtott szolgáltatások miatt ez a tevékenység hosszabb távon is intézményi munkánk szerves része marad.

 

Amatőr művészeti csoportok

Intézményünk esetében a közművelődési tevékenység egyik erősségének számít évtizedek óta az amatőr előadóművészeti csoportok gondozása, akik saját műfajukban megye- és országszerte ismertek. A művelődési központ fenntartásában működő együttesek: Bárdos Lajos Vegyeskar, Riverside Jazz Band, Városi Nyugdíjas Kórus, Somogytarnócai Asszonykórus. Rendszeresen segítjük és menedzseljük a ,,Barcsi Cigányfiúk” hagyományőrző együttest, a Barcs Brass Band-ot (fúvós kamara zenekar), a Podravina Horvát Hagyományőrző együttest, a Német Hagyományőrző Egyesület Énekkarát, a Free Street Dance Team modern tánccsoportot és néhány amatőr rock zenekar tevékenységét. A felsorolt csoportokon kívül a BNI Széchenyi Ferenc Gimnázium Musical Társulatának, a Music-Kell Formációnak, az Adria SZIGO TSE táncosainak, a Boróka Néptáncegyüttesnek és a Ripityomka Gyermeknéptánc együttesnek is rendszeresen szervezünk fellépési lehetőségeket helyben és a kistérség településein is.

Ez év őszétől a LOGOSZ egyesület is a művelődési központot választotta megjelenésének és programjainak helyszínéül, valamint a Mustármag együttes is intézményünkben próbál.

 

Ezek a művészeti együttesek egyúttal kiváló közösségek is, jelentős szerepet vállalnak a barcsi műsorellátásban, a városi nagyrendezvények színvonalassá tételében, de reprezentálják a város kultúráját az ország más városaiban és külföldön is.

 

Egyéb közösségek, társasági élet

A közösségi művelődés, a társas együttlét, a társas szórakozás hagyományos formáit szintén gondozza az intézmény.  Ilyenek a különböző klubok, baráti körök (Városi Nyugdíjas Klub, a Művészetkedvelők Társasága, a PODRAVINA Hagyományőrző Egyesület, a Kistérségi Nyugdíjas Egyesület, a BSC jubileuma alkalmából szerveződött közösség, a faluházakban működő ifjúsági és nyugdíjas klubok stb.). Ezek a közösségek nagyfokú önállósággal működnek. Fontosnak tartjuk - a művelődési központban és a faluházakban egyaránt -, hogy ezen közösségeink számára biztosítsuk a legjobb működési körülményeket, és sokoldalúan adjunk segítséget a tevékenységük folytatásához.

 

Törekedünk arra, hogy a város lakóinak megfelelő közösségi teret biztosítsunk. Intézményünkben több olyan közösség szervezi életét, akik tereinken kívül igénybe veszik a ház egyéb szolgáltatásait (technikai eszközökkel, fénymásolással, szakmai ötletekkel segítjük munkájukat). Ilyenek például a sakkozók, az ultizók, a bibliatörténeti előadássorozat vagy a népfőiskola hallgatói, a jógára, a baba tornára járók, egyházi és vallási gyülekezetek.

A civil és társadalmi szervezetek közül is többen rendszeresen nálunk bonyolítják le összejöveteleiket, rendezvényeiket (Rákóczi Szövetség, TIB, Máltai Szeretetszolgálat, Kistérségi Nyugdíjas Egyesület, kisebbségi önkormányzatok, turisztikai egyesületek, sport szakosztályok stb.), és évente legalább egy-két alkalommal szinte valamennyi iskola tart nálunk kulturális szemlét, műsoros iskolai programot.

A Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola és a BNI Szakiskolájának szalagavató tánc próbája is az intézmény falai közt folyik, valamint a barcsi Néptánc Alapítványnak is a művelődési központ ad helyet.

 

A 2010. évtől (talán a BNI felújításának köszönhetően) megszaporodtak intézményünkben a szabadidősportot űző csoportok (jóga, asszonytorna, Callanetics, baba-mama torna). Az egészen pici babáktól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálhatja a kedvére való mozgásformát.

Az évek óta folyó horvát nyelvi képzésünk német és „bébi angol” tanfolyamokkal egészült ki.

Idén három képző központtal együttműködve segítettük a Barcson és a kistérségben élő munkanélküliek  képzettségének emelkedését.

 

 

Felnőttoktatás, munkaerőpiac

Gyakran veszik igénybe az intézmény helyiségeit felnőttoktatással foglalkozó külső  szervezetek (helyi és vidéki képzők).  Több olyan tanfolyamnak adtunk helyet, amely a munkaerőképzést szolgálta (pl. személyügyi szervező, szociális ápoló OKJ-s és általános iskola 7-8. osztályos felzárkóztató, vagy a vagyonőr képzés). A Balaton Képzőközponttal, az 505 Didaktik Bt.-vel, a Proschool Nyelviskolával és az OviArt Nyelviskolával alakítottunk ki együttműködést. A Kistérségi Nyugdíjas Egyesülettel közösen népfőiskolai előadás sorozatnak adunk otthont.

A jövőben további önálló oktatási formák megvalósítását tervezzük, és természetesen helyet adunk a legkülönbözőbb vendég tanfolyamoknak is.

 

Tavasszal a „Paktum a parton” (együttműködési nyilatkozat) foglalkoztatási paktum aláírásával intézményünk is bekerült a „vérkeringésbe”. Az Európai Unió tagállamaiban - kísérleti jelleggel - 1997-ben hozták létre az első foglalkoztatási paktumokat, s azok sikere után az ilyen jellegű projektek beépültek a Strukturális Alap, azon belül az Európai Szociális Alap támogatási rendszerébe. Azóta "best practice-két", a legjobb gyakorlatként, követésre méltó jó példaként emlegeti az Európai Unió a foglalkoztatási paktumokat, mivel ezek a helyi, megyei vagy regionális szintű együttműködések konkrét, kézzel fogható módon járulnak hozzá a gazdasági aktivitás és a foglalkoztatási szint növeléséhez.

 

Kistérségi kapcsolatok

Az utóbbi években jól érzékelhető, hogy a kis térségünkben is megindult egy új típusú együtt működés Barcs és a környező települések között az élet több területén is. A Közkincs Kulturális Kerekasztal (OKM), -  mely 2008-ban indult pályázati támogatásból -  jó alapot biztosít kapcsolataink felfrissítésére, munkánk összehangolására.

Olyan fejlesztések elindítására ad lehetőséget, amelyek segítik az adott térség kulturális hagyományainak, szellemi és természeti kincseinek, épített örökségeinek feltárását, gondozását.

Barcsi Kistérségi Közkincs Kerekasztal 2008-ban megkezdett munkájának egyik nagy eredménye, a kistérség kulturális életére vonatkozó adatbázis és szolgáltatásjegyzék elkészítése, majd 2009-ben ennek bővítése.

A Közkincs Kerekasztal 2010 évi feladata volt a térség kulturális stratégiájának kidolgozása, melyre a művelődési központot kérték fel. Ez év májusára elkészült a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégiája. A célok felvázolásakor figyelembe vettük a II. Nemzeti Fejlesztési Terv célkitűzéseit, Barcs Város Kulturális Stratégiáját, szakmánk és intézményeink alaptörvényeit, dokumentumait, és azt a széles körben elvégzett kistérségi felmérést, mely tükrözi a kulturális szokásokat, hiányosságokat, eredményeket és a felmerülő igényeket is.

Stratégiánk, egy komplex fejlesztési program, melynek fő célja, kistérségünkben a közművelődés irányainak meghatározása, a kulturális élet fejlődésének elősegítése.

 

A kistérségi műsorellátásra kiírt pályázatokon ,,Dráva menti szomszédolás” című programunk 2008-ban és 2009-ben is nyertes volt, amelynek keretében 2009-2010. évben 12 alkalommal szervezzük meg barcsi művészeti együttesek bemutatkozását a környező településeken. Jelenleg is elbírálásra vár egy pályázatunk - mint korábban a pályázatok kapcsán említettem - melyben újabb három rendezvényt kívánunk megvalósítani kistérségi együttműködésben.

Sajnos 2011-ben meg fog szakadni ez a programsorozat, mert 2010-ben csak megyei művelődési központok pályázhattak.

 

 

Rendezvények, programok szervezése

Az intézmény alapfeladata a kultúra értékeit bemutató, azok megismertetését célzó, vagy szórakoztató jellegű, szervezett közösség, közönség részvételével rendezett összejövetelek megvalósítása. A rendezvények szervezése kiterjed az egyetemes, a nemzeti és a nemzetiségi, kisebbségi kultúra értékeinek megismertetésére, az ünnepek kultúrájának gondozására, a hagyományápolást, valamint az egyéni vagy csoportos szabadidőtöltést szolgáló, művelődési célú és szórakoztató tevékenységekre.

A Kalocsai Színház bérletes előadásaira szinte minden bérlet elkelt és a jegyekből bevételünk is keletkezett.

Sajnos december 12-re és 2011. első pár hónapjaiban szervezett színházi előadásokat érdeklődés hiányában vissza kellett mondanunk.

 

A barcsi kulturális rendezvények gerincét a ,,városi nagyrendezvények” alkotják melyeket a képviselő testület hagy jóvá az erre a célra elkülönített pénzügyi alappal együtt. Ezeknek a programoknak a gyakorlati lebonyolítá sában intézményünknek kiemelkedő szerepe van. Az elmúlt évek hagyományai alapján két - több hetet felölelő -  programsorozat mint a márciusi Tavaszi Fesztivál, amelyben a város koncentráltan, ünnepi eseménysorozattá szervezve igyekszik felmutatni saját kulturális értékeit, és a nyári Dráva Fesztivál, amely egyre inkább szolgálja a város turisztikai fejlesztési célkitűzéseink megvalósítását is. Ez utóbbi fesztivál programjai közül a fesztivál a fesztiválban, a Blues és Jazz Fesztivál része Pécs Európa Kulturális Fővárosa – 2010 regionális programjainak.

Májusban a „Szépkorú Drávamenti Nyárköszöntő” rendezvényünkön, melyet Baranya- Somogy-Tolna Megyei Nyugdíjas Szövetségének támogatásával rendeztünk, három megye 1100 nyugdíjasa vihette hírét Barcsnak.

A nagyrendezvényeken kívül egyéb programokkal is színesítjük kulturális palettánkat, mint pl. szín- és bábszínházi előadások, egyéb zenei előadások, amatőr bemutatók, gálaestek, szórakoztató műsorok, játszóház stb., amelyeknél a különböző korosztályok igényeit igyekszünk figyelembe venni.  Ezek a rendezvények esetlegesek, többnyire pályázatfüggők. Az elmúlt évek tapasztalataira alapozva azonban léteznek olyan pályázati lehetőségek, amikre alapozhatunk.

Rendezvényeink szervezésénél lehetőségeinknek gátat szab költségvetésünk, valamint közönségünk anyagi helyzete. Műsorpolitikánk kialakításakor figyelemmel kísérjük a kereslet- kínálat alakulását.

 

Összlátogató, résztvevő létszám*:

Rendszeres művelődési formák: 50 272 fő

Ismeretterjesztés összesen: 25 fő

Táborok összesen: 165 fő

Rendezvények kiállítások, műsorok: 29 904 fő

Szolgáltatások: 3 015 fő

Külső szervek tevékenysége: 30 944 fő

Mind összesen: 114 325 fő

(*Alkalmak száma osztva a csoportok számával, szorozva a résztvevők számával.)

 

Az intézmény 2010. évről szóló részletes statisztikai adatszolgáltatása az 1. sz. mellékletben található.

 

 

 

III. Pénzügyi adatok

 

Bevételek:

Az  intézmény működési bevétele: 9669 ezer Ft.

-         ebből jegy-, részvételi-, tagdíj- bevétel: 1514 ezer Ft.

Felhalmozási és tőkejellegű bevételek: 0. Ft.

Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök: 33 138 ezer Ft.

-         ebből irányító, fenntartó szervtől kapott támogatás: 31 888 ezer Ft.

-         ebből pályázati forrás: 1 250 ezer Ft.

Egyéb bevételek: 14 392 ezer Ft.

Bevételek összesen: 44 199 ezer Ft.

 

Kiadások:

Személyi juttatások: 17 409 ezer Ft.

Munkaadókat terhelő járulékok: 4 347 ezer Ft.

Dologi kiadások: 22 429 ezer Ft.

Felújítási kiadások: 0 Ft.

Felhalmozási kiadások: 0 Ft.

Egyéb kiadások: 0 Ft.

Kiadások összesen: 44 185 ezer Ft.

 

 

 

 

IV. Beszámoló a 2010. évi intézkedési terv megvalósításáról

 

 

A Móricz Zsigmond Művelődési Központban 2010. évben tartott pénzügyi-gazdasági ellenőrzés jelentésében foglalt javaslatokra készült intézkedési terv megvalósítása:

 

A szakmai feladatok hatékonyságának javítása érdekében:

1) Az intézmény elkészíttette beszámolóját a 2010 év költségvetéshez kapcsolódva, valamint az intézmény 2011 évi költségvetésének elfogadása után összeállítja helyzetelemzésre alapuló munkatervét, és azt jóváhagyatja a Képviselő- testülettel.

 

2)  Laklia Józsefné gazdasági vezető beiskolázásával (KE- CSVMPFK) gondoskodtam a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogállásával összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet alapján az intézményünkre vonatkozó képesítési követelmények betartásáról, a hét évente kötelező továbbképzéseken való részvételükről.

 

3) A saját honlap elkészítése (tevékenységünk népszerűsítésére, az információáramlás meggyorsítása érdekében) pénzügyi nehézségek miatt 2010-ben elmaradt. A művelődési központ 2010-ben, a Dél- dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter alapító tagjaként a pályázati projektben ígéretet kapott a világhálón történő megjelenés támogatására. Addig is a Móricz Zsigmond Művelődési Központ a www.barcs.hu/intezmenyek és a www.fesztivalklaszter.hu honlapon elektronikusan elérhető.

 

 

4) Saját erőből elkészítettük intézményünket bemutató kiadványunkat, valamint a Kistérségi Közkincs Kerekasztal pályázati forrását felhasználva 2010. évi rendezvény naptárt is. Ezen kívül havi és éves programjaink a 3. pontban említett honlapokon is elérhetők.

 

5) A 2010-es évben intézményünk adta lehetőségek jobb kihasználása érdekében felvettük a kapcsolatot felnőttképzéssel foglalkozó intézményekkel, ezzel növelve bevételünket (Balaton Képzőközpont, az 505 Didactic Bt. a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága, Studium Iroda Kft., M. Studium).

 

6) A feltételek ugyan (pénzügyi okok miatt) nem alkalmasak kiállítások szervezésére, ennek ellenére a BNI Grafika tagozatos diákjainak munkái és a VIBA YOUTH IPA CBC Horvát-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megrendezésre kerülő Képzőművészeti Táborban és Nemzetközi Alkotótáborban született alkotások is intézményünk falait díszítik.

 

7) Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. tv. melléklete, illetve az Ámr. 22. melléklete alapján a közérdekű adatokat megjelentettük és azt honlapon folyamatosan karbantartjuk.

 

 

 

 

A pénzügyi-gazdasági feladatok hatékonyságának javítása érdekében:

 

●        Az Ámr.20.§ (3) bekezdésében ,valamint a 81.§ (6) bekezdésében előírt- a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódó és pénzügyi kihatással bíró – szabályzatokat elkészítettük.

 

●        Rögzítettük belső szabályzatban az Ámr. 72. (11) bekezdésének megfelelően a 100 ezer Ft-ot el nem érő kifizetések rendjét, továbbá folyamatosan csatoljuk a 100 ezer Ft

feletti kifizetések esetében a kötelezettségvállalás alapdokumentumait.

 

●        Pénzkezelési szabályzatban előírtuk a vezetői ellenőrzés gyakoriságát és módját, a szabályzatnak megfelelően az intézmény vezetője vezetői ellenőrzést

végez a pénztár esetében.

 

●        Az értékvesztési szabályzatban az Áhszr. 31.§ előírásainak megfelelően rögzítettük az értékvesztés, az értékvesztés visszaírásának részletes elszámolási

szabályait.

 

5)  Módosítottuk és működtetni fogjuk a belső kontrollok szabályzatát (FEUVE) a jogszabályok, módszertani útmutatók, közzétett irányelvek változásainak megfelelően, az Áht.  120/B(2) bek.ill.Ámr 155-160.§ és 1/2009.(IX.11.) irányelvek alapján.

 

IV. Összegzés:

Összességében úgy ítéljük meg, hogy a barcsi művelődési központ – a rendelkezésére álló technikai, pénzügyi, személyi feltételeket figyelembe véve - teljesíti azokat a követelmé nyeket, igényeket, amelyek a városban közművelődés terén rá hárulnak. Új kihívásként jelenik meg a kistérségi munka összehangolása.

Az alapfokú művészetoktatás működési feltételeinek biztosítása és a jól működő amatőr művészeti együttesek fenntartása révén az intézmény a barcsi művészeti élet egyik meghatározó központja, melyből az érdeklődő közönség profitál.

A városi nagyrendezvények lebonyolításában, összehangolásában az intézménynek kiemelt szerepe van. Úgy ítéljük meg, hogy programkínálatunk a kisvárosi összehasonlításokban megállja a helyét.

A művelődési központ széles, és egyre bővülő kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és mint közösségi színtér kiszolgálja a település más intézményeinek, civil és társadalmi szervezeteinek igényeit.

Az intézmény egyre nagyobb szerepet vállal a felnőttoktatásban is, rendszeresen együttműködik a képzéssel foglalkozó más vállalkozásokkal, szervezetekkel.

Az elmúlt két évben fokozatosan és folyamatosan növekedett a ház kihasználtsága, szolgáltatásai bővültek.

 

 

 

 

Barcs, 2011. február 25.

 

Veszner Ádámné

Igazgató

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI

KÖZPONT

MUNKATERVE

2011

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készítette: Veszner Ádámné

igazgató

 

 

 

 

 

 

A Móricz Zsigmond Művelődési Központ 2011. évi munkatervét az alábbi dokumentumok alapján készítette el:

 

  1. Az 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és muzeális intézményekről a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről
  2. Barcs Város Közművelődési Stratégiája
  3. Javaslat Barcs Város 2011. évi nagyrendezvényeinek programjára és költségeire
  4. A Móricz Zsigmond Művelődési Központ Szervezeti és Működési Szabályzata
  5. A Móricz Zsigmond Művelődési Központ Alapító Okirata

 

A szakmai programok tervezésénél főbb szempontunk az előző években kialakult fesztiválprogramok megtartása, hagyományaink ápolása. Amennyiben a gazdasági válság hatására intézményünk látogatottsága és igénybevétele csökken, ennek megfelelően tervezzük át a jelenleg összeállított munkatervünket.

 

Az éves munkaterv elkészítésénél a hagyományos feladatokon túl kiemelt figyelmet fordítunk az év jelentős kulturális eseményeire, évfordulóira.

 

Színházi előadások

Mint ahogyan az más kisebb városban úgy Barcson is jellemző, hogy hagyományos színházi előadások megrendezésének egyre kevesebb lehetőségét tudják fogadni a közművelődési intézmények. A produkciók számunkra nemigen fizethetők meg, illetőleg az előadások magas költségei nem háríthatók át a helyi közönségre a belépőjegyek árában.

Jó kapcsolatunk alakult ki a Kalocsai- és a Fogi Színházzal, valamint a Kaposvári Rock Színház tehetséges, fiatal művészegyüttesével.

A nézők és a művelődési központ számára is kifizetődőbbek a bérletes előadások. Így ezek szervezésére kell fektetnünk a hangsúlyt. A színvonalas színházi produkció meghívása érdekében új csatornákat kívánunk felkutatni.

Az elmúlt évek során valódi színházi élményt nyújtott a Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola dráma tagozatának, valamint a BNI Széchenyi Ferenc Gimnázium Musical Társulatának produkciói. A tehetséges fiatalokat 2011-ben is tervezzük meghívni.

A gyermekszínházi előadások mindig népszerűségnek örvendenek. Ezek sorában is

megfigyelhető, hogy a színvonalas produkciók árai igencsak magasak. Tapasztalatunk az,

hogyha az oktatási- nevelési intézményeket nem tudnánk aktivizálni Barcson és a kistérség településein és ezek az intézmények nem kapnának pályázati ehhez támogatást, úgy alig volna közönségünk.

Sajnos környezeti adottságaink miatt sokszor szégyenkezünk a társulatok előtt, de reméljük, hogy ha ebben az évben nem is, de  kisebb felújításokra (szék-, függöny, nyílászáró, ill. padlócsere) a következő években lehetőségünk lesz a színház- és moziteremben.

 

Társadalmi ünnepek

Anyagi lehetőségeink szűkülésével az ünnepeink megrendezésénél az elmúlt évhez hasonlóan

arra kell törekednünk, hogy a költségkímélő lehetőségek kihasználásával, a helyi fellépők

közreműködésével gazdagítsuk a programkínálatot. Évek óta biztos színfoltnak számít e

törekvésben a Boróka Néptáncegyüttes, a Vénusz Mazsorett Csoport, Barcs Város Fúvószenekara, a Free Street Dance Team, az ADRIA SZIGO tánccsoport, a BNI Széchenyi Ferenc Gimnázium Musical Társulatának produkciói, Swingester,  a Bárdos Lajos Vegyeskar, a nemzetiségi zenei- és táncegyüttesek, a helyi könnyűzenei együttesek és természetesen nem utolsó sorban a BNI Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói, pedagógusai.

2010.  őszétől falaink közt üdvözölhetjük a LOGOSZ egyesületet, illetve a Mustármag együttest is. Természetesen szeretnénk támaszkodni az egyesület zenés közreműködésére és segítségére is.

Nyitott kapukkal várunk és számítunk minden tehetséges barcsi és a kistérségben élő fiatal zenei és irodalmi formációinak közreműködésére is.

 

A zenei élet lehetőségeiről

A Boróka Táncegyüttes az idei évben ünnepli fennállásának 35 éves évfordulóját. Ezen jeles alkalmakból júniusban pályázati támogatással nagyobb szabású műsorral készülnek az együttes tagjai.

A barcsi Fúvószenekar szintén pályázati támogatásból egy nagyobb lélegzetvételű (egy hetes) programmal készül.

Az évek során egyre inkább megfigyelhető, hogy a növendékek és a művésztanárok közreműködése révén számos esetben gazdagodott városunk zenei élete. A zeneiskola növendékhangversenyei, az évzáró és a Ki? Mit tud? fellépések mindig élményszámba mennek. A növendékek és a tanárok gyakorta közreműködnek az ünnepségek, találkozók, kiállítás-megnyitók szereplőjeként.

A 2010-es évben nagy sikerrel megrendezett „Fiatalok a pódiumon” tehetségkutatóra ismét sor kerül. A NKA sikeres pályázati elbírálása segítségével tavasszal újra felkutatjuk tehetséges fiataljainkat.

Intézményünk több fiatalokból álló rock együttest is támogat, akik részére folyamatosan keressünk a fellépési lehetőségeket.

 

Kiállítások

Annak ellenére, hogy a kiállítások bemutatása a Dráva Múzeum feladata, a művelődési központba betérőknek mindig kínálunk látnivalót. A BNI Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény grafika tagozatos tanulóinak munkái díszítik folyosóinkat, melyek a gyerekek jóvoltából rendszeresen cserélődnek.

A VIBA IPA CBC 2010. programoknak köszönhetően felfrissült képgalériánk, mely alkotások méltó helyet kaptak intézményünkben. A 2011-re tervezett Photo Camp Lader programot is nagy érdeklődéssel várjuk.

 

Kiscsoportos tevékenység

Alapelvünknek tartjuk, hogy minden kiscsoportos tevékenységet támogatunk, s örömmel

adunk helyszínt számukra intézményünkben. Ennek következtében egyre gazdagodó kínálatot

nyújthattunk az egyes területen tevékenykedni kívánók számára.

A szabadidős tevékenységi formák körébe tartozik a modern- és hagyományőrző tánc, jóga, az aerobic különféle formái, nyelvtanfolyamok minden korosztály számára,  nemzetiségek hagyományőrző tevékenységei, a Művészetkedvelők Társasága, a különböző egyházi összejövetelek, a nyugdíjasok népfőiskolai programja, az idén 100 éves BSC sportbaráti körének találkozói, az énekkarok- és zenekarok próbái valamint az önszerveződő nyelvi képzések.

Keressük a pályázati lehetőségeket, hogy minél több lakossági kezdeményezést tudjunk támogatni.

 

 

Rendszeres művelődési formák

 

Az intézmény fenntartásában működő amatőr csoportok és a hozzájuk kapcsolódó ez évi feladatok:
Boróka Néptáncegyüttes, Kis-Boróka Gyermektáncegyüttes (Farkas Rózsa)
- Biztosítani az együttes ,,kötelező” fellépéseit (nagyrendezvények, megyei-országos verseny, minősítőn való részvétel, horvát kapcsolatok)

- Szervezni az együttes ,,fizetett” fellépési lehetőségeit (falunapok…)


Boróka Népizenekar (Vránicsné Jancsi Erika)
Somogytarnócai Asszonykórus (Péter Lajosné)
ADRIA-SZIGO társastáncklub (Krautner Éva)


Free Street Dance Team moderntánc csoport (Balogh József)


Városi Nyugdíjas Kórus (Kollár-Balla Lenke)

-A fellépések és egyéb rendezvények szervezésének támogatása.

Intézményünk 2010-ben 2-3 fellépés költségeinek biztosításával támogatta a kórus munkáját (minősítő kórustalálkozó, megyei nyugdíjas ki mit tud?). A 2011-es évben ezt nem áll módunkban megtenni.

 

 

Bárdos Lajos Vegyeskar

-         kórusvezető és hangszeres kísérő tiszteletdíja

-         fellépések szervezése

Ettől az évtől sajnos nem áll módunkban támogatni a kórustagok gépjármű költségeit.

 


Riverside Jazz Band (Vértes György)

-         A zenekar felélesztésének és további működése érdekében fellépési lehetőségek szervezése (Pécs, Kaposvár stb.)

 

Cigány Hagyományőrző együttes

-         A Cigányfiúk Együttes mellé „tánckar”, illetve fellépések szervezése.

 

Ifjúsági pop-rock zenekarok

-         Próbalehetőség (később bemutatkozási lehetőség)

 

 

Barcs Brass Band (Nagy Sándor vezetésével)

-         Próbalehetőség biztosítása

 

BNI Széchenyi Ferenc Gimnázium Musical Társulata és a Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola dráma tagozata

-         Próbalehetőség biztosítása

-         Tájoltatás, fellépési lehetőségek biztosítása

 

Német Nemzetiségi Kórus

- Próba lehetőség biztosítása.

- Fellépési lehetőségek szervezése (Barcson és a környéken)

 

Podravina Együttes

- Próba lehetőség biztosítása.

- Fellépési lehetőségek szervezése (Barcson és a környéken)

- A pécsi Horvát Színházzal való jó kapcsolat fenntartása.

 

Mustármag együttes

- Próba lehetőség biztosítása.

- Fellépési lehetőségek szervezése (Barcson és a környéken)

 

 

 

Városi Nyugdíjas Klub (Sánta Imréné)

-         Működését a klubvezető kezdeményezéseinek támogatásával továbbra is segítjük.

 

Somogytarnócai Nyugdíjas Klub (Kelemen Jánosné)

- népfőiskolai kezdeményezés támogatása

- Minden kulturális indíttatású műsor, program támogatása (Szépkorú nyárköszöntő, Nyugdíjasok Őszi dalcsokra)

 

Sakk szakkör, ulti verseny

- hely biztosítása az összejövetelek illetve a versenyek lebonyolításához.



Az intézményben működő egyéb művészeti csoportok (vezetőjük neve):
Német Nemzetiségi Kórus (Bauer Vendel)
Podravina Horvát Hagyományőrző Együttes (Biczákné Popovics Anna)
Barcs Brass Band Kamaraegyüttes (Nagy Sándor)
Cross road (rock zenekar)

PannonBlood (rock zenekar)

Somogyi TISZK Dráva Völgye Középiskola Dráma Tagozata (Nagy Barnabás)

Széchenyi Ferenc Gimnázium Musical Társulat (Kollár Balla Lenke)

 

 

 

 

Alapfokú művészeti oktatás

 

Kapronczai Művészeti Iskola -  társastánc

(Terembért fizetnek.)

 

BNI Vikár Béla Művészetoktatási Intézmény

-  néptánc és grafika tanszaka intézményünkben dolgozik.

 

 

 

 

Egyéb közösség az intézményben

Egy-egy alkalommal meghirdetett előadásra (szalagavató, mazsorett fellépés), vagy tehetségkutató versenyre, Ki? Mit, Tud?-ra készülő nonformális csoportok támogatása színtér biztosításával.

 

Faluházak

A 2010-ben felvett szakképzett munkatárstól költségvetési takarékosság miatt 2011 február 1-től megválik intézményünk. Ezért a somogytarnócai és a drávaszentesi faluházban működő kulturális és közösségi élet megszervezése és összefogása a művelődési központra és a helyi civil szerveződések közös munkájára támaszkodik ebben az évben.

Somogytarnóca: Nyugdíjasok Klubja, Ifjúsági Klub, Somogytarnócai Asszonykórus

Játszóház, Aerobic, Nőnap, Gyermeknap, Anyák Napja, nyári tábor, szüreti felvonulás, karácsonyi/adventi ünnepi műsorok, Falunap, sportrendezvények.

 

Drávaszentes: Nyugdíjasok Klubja, Asszonyok Klubja

Játszóház, Aerobic, Nőnap, Gyermeknap, Anyák Napja, Falunap,

sportrendezvények

 

Felnőttoktatás

HEFOP- oktatóterem kihasználása érdekében kis létszámú főként az idősebb korosztályt megcélozni kívánó 20-30 órás Internet használatot tervezünk a 2011-es évben.

További felnőttképzési lehetőségek:

Munkaügyi központon keresztül:

-          vagyonőri tanfolyam (505 Didaktik Bt. /jelenleg is folyik/)

-   Katedra Nyelviskola OKJ végzettséget adó csak munkanélkülieket célzó nyelvi, számítástechnikai képzés indítása (együttműködési nyilatkozatunk van)

- Balaton Képzőközpont: képzések érettségizettek számára (együttműködési nyilatkozatunk van)

A művelődési háznak biztos anyagi forrást jelentenek ezek a képzések ezért ügyelnünk kell arra, hogy a lehető legtöbbnek helyet tudjunk biztosítani számukra.

 

Kiadványok

-         A Közkincs Kulturális Kerekasztal a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából  rendezvénynaptár készítése

-         A Közkincs Kulturális Kerekasztal a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából értéktár (hanganyag) elkészítése

-         A barcsi kulturális- és turisztikai látnivalóit összesítő kiadvány elkészítése.

 

Nyári táborok

Barcs Város Önkormányzata Oktatási, Informatikai és Sport Bizottsága az Önkormányzat Művelődési és Idegenforgalmi Bizottságával közösen minden évben pályázatot hirdet

2011. évi nyári szünidei programok támogatására, amelynek célja, hogy a nyári szünidő alatt minél több 4-14 év közötti barcsi, illetve a részönkormányzatok településein élő gyermek részére biztosítsa a szabadidő hasznos eltöltését, hogy segítséget adjon a szülőknek a gyerekek nyári felügyeletének megszervezéséhez.

A VIBA IPA CBC 2010.  pályázat ifjúsági táborok lebonyolítására íródott. A 2010-es évben a hat tábor közül ötnek már helyet adott városunk. A Fotóművészeti tábor 2011.  január 29-én szombaton lesz intézményünkben.

 

Pályázati aktivitás

Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jelentősen csökkentek a pályázati források,

illetőleg az azokból származó bevételek nagysága is. A viszonylag kis pályázati nyereséggel

kecsegtető kiírások is jelentős adminisztratív munkát igényeltek. Az már most nyilvánvalóvá vált az előzetes tájékoztatásokból, hogy a jövőben előnyt élveznek a térségi összefogást is megcélzó projektek, így az ezekben való részvételre kell törekednünk (IPA).

Az elmúlt évben megkezdett NKA pályázati forrásból kistérségi tehetségkutató verseny és a gyermekszínházi előadások lebonyolítása folyamatban van.

A 2010. őszén klaszteri együttműködésben  megnyert Dél-Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter létrehozásának elsődleges célja a régió imázsának építését, a fesztiválok presztízsének növelése, az ágazat regionális értékesítési és termékfejlesztési funkciójának koordinálása, támogatási források felkutatása, fejlesztések összehangolása.

A klaszter szolgáltatásai közé tartoznak egyes marketing funkciók – kutatás-elemzés, kínálatfejlesztés, értékesítés, kommunikáció és koordináció – segítése, kiadványok készítése, kiállításokon való megjelenés, közösségi értékesítési tevékenység végzése, kapcsolatépítés, pályázatfigyelés, pályázatírás, konferencia és rendezvényszervezés, látogatómenedzsment feladatok tervezése.

A Dél-Dunántúli Operatív Program keretein belül a „Turisztikai klaszterek fejlesztése” című felhívásra a Geoscience Regionális Fejlesztési Kutató Intézet Nonprofit Kft.
„A Dunántúli Rendezvény és Fesztivál Turisztikai Klaszter kialakítása” címen pályázatot nyújtott be, mely 2010. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között 29.883.274 Ft támogatással valósul meg.

Reméljük ez a pályázati együttműködés egy gyümölcsöző kapcsolat első lépése.

 

Törekednünk kell a lehetőségekhez mérten minél több pályázati forrást felkutatni és azokat beadni (TÁMOP, NKA, OKM, helyi lehetőségek stb.)

 

 

 

Szolgáltatások:

Terem biztosítása a külső szervek rendezvényeihez:

Rendszeres partnerek:

-         Rákóczi Szövetség

-         Vállalkozók Egyesülete

-         Vallási gyülekezeti csoportok (LOGOSZ, Adventisták, Krisztus Szeretet Egyház)

-         Sakk szakosztály

-         Ulti klub

-         Méhész egyesület

-         TDM (Katz Zoltán)

-         Bioptron klub

-         Zeneterápia

-         LOGOSZ egyesület

-         Varga Zoltánné (Callanetics)

-         Kulcsárné Tóth Ágota (Asszonytorna)

-         Kálecz Tímea (Baba-mama torna)

-         Biczákné Popovics Anna (Horvát nyelvtanfolyam)

-         Hebrang József (Német nyelvtanfolytanfolyam)

-          Fögler Dóra (Bébi angol nyelvtanfolyam)

-         Jóga

 

Egyéb szolgáltatások:

-         szabadtéri színpadok, székek, asztalok

-         hang- és fénytechnika

bérlete

 

 

Rendezvények

 

Az alábbi tervezet csupán a legjelentősebb események, az év elején tervezhető programokat

tartalmazza. Menet közben a sorozat minden bizonnyal jelentősen gazdagodni fog. Ez

elsősorban annak tudható be, hogy mindig jelentkeznek olyan lehetőségek, amelyek

megragadásával kínálatunk sokszínűsége előnyére változik. Pillanatnyilag is tárgyalásban

állunk olyan programok tekintetében, amelyek megítélésünk szerint érdeklődésre tarthatnak

számot, ám ezek esetében sem az időpont, sem a lebonyolítás feltétele még nem tisztázott

annyira, hogy szerepeltessük a tervezetben. A hosszú távú tervezés veszélye, hogy minél

távolabb van egy esemény, annál inkább van esélye a változásnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

Barcs, 2010. december 30.

Veszner Ádámné

igazgató

 

 

 - programterv