Ma 2019. augusztus 21., szerda, Sámuel és Hajna napja van. Holnap Menyhért és Mirjam napja lesz.

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete

20/2007.(XI.30.)

önkormányzati rendelete (1)

 

az üzletek nyitva tartásának rendjéről

 

Barcs Város Képviselő- testülete a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az üzletek nyitva tartásának rendjéről az alábbi rendeletet alkotja:

1. §

 

Jelen rendelet célja, hogy a kultúrált társas együttélés, szórakozás igényének figyelembevételével, a lakókörnyezet védelme érdekében időben szabályozza a lakosság nyugalmát zavaró tevékenységek megvalósulását.

2. §

 

(1.) A rendelet hatálya kiterjed a Barcs Város közigazgatási területén a külön jogszabályban [1]  meghatározott működési engedéllyel rendelkező, a 3. § szerinti   üzletkörű üzletekben  vendéglátó tevékenységet folytató  gazdálkodó szervezetekre ( a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 685. § c.) pont) .

( 2.) A rendelet hatálya nem terjed ki a városban hagyományossá vált városi rendezvényeken     

 jelenlévő kitelepülő üzletekre, a kitelepülés helyén a rendezvény bejelentett időtartama alatt.

3. §

                                                                     

(1)    Vasárnaptól csütörtökig a 2110, II/1, 211 üzletköri jelzőszámú melegkonyhás vendéglátó üzletek- vendéglátóhelyek; a 2120; II/2; 212 üzletköri jelzőszámú cukrászda; a 2130; II/3; 213 üzletköri jelzőszámú italüzletek ; a 2140;II/5;214;egyéb nem meleg konyhás; a  2150; II/5; 215; 216 üzletköri jelzőszámú zenés szórakozóhelyek  és a  2210; II/4; 220 üzletköri jelzőszámú főzőkonyhás munkahelyi gyors- és önkiszolgáló étterem  23.00 és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva.

(2)    Pénteken és szombaton a 2110, II/1, 211 üzletköri jelzőszámú melegkonyhás vendéglátó üzletek- vendéglátóhelyek; a 2120; II/2; 212 üzletköri jelzőszámú cukrászda ; a  2130; II/3; 213 üzletköri jelzőszámú italüzletek ; a 2140;II/5;214;egyéb nem meleg konyhás  és a 2210; II/4; 220 üzletköri jelzőszámú főzőkonyhás munkahelyi gyors- és önkiszolgáló étterem 01.00 és 6.00 óra között nem tarthatnak  nyitva.

(3)    Amennyiben valamely ünnepnap hétköznapra esik, az azt megelőző napra vagy többnapos ünnep esetén napokra a szombati, az ünnepnapra pedig a vasárnapi nyitvatartási rend az irányadó.

 

( 4) Az (1)- (3). bekezdésben szabályozott nyitvatartási rendtől az a  2110, II/1, 211 üzletköri

       jelzőszámú melegkonyhás vendéglátó üzlet és  a 2210; II/4; 220 üzletköri jelzőszámú

      főzőkonyhás munkahelyi gyors- és önkiszolgáló étterem  térhet el, amely  a külön 

      jogszabály2 szerint  bejelentett és tudomásul vett zenés rendezvényt tart.

(5 )2 A zenés rendezvényt az üzlet üzemeltetője  a tevékenység megkezdése előtt köteles

       bejelenteni a jegyzőnek és az illetékes rendőrkapitányságnak.

 

4. §

A 3. § -ban meghatározott nyitvatartási rend  nem vonatkozik az alábbi napokra :

 augusztus 20; december 31. 

 

5. §

 

E rendelet 2007.december 15.napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § (1)

 

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Barcs, 2007. november 22.

 

 

 

            Feigli Ferenc                                                       Balázsné dr. Vástyán Krisztina        

             polgármester                                                       címzetes   főjegyző

2 az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló133/2007. (VI. 13.) Kormány rendelet 16.§.

Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles.

Barcs, 2009. augusztus 10.

                                                                                  Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                                                                                  címzetes főjegyző

(1) 19/2009.(VIII.4.) önkormányzati rendelet

    Hatályos: 2009.08.04-től.



[1] az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló133/2007. (VI. 13.) Kormány rendelet