Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének

15/2002./IX.27./ rendelete

A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (1)-(7)

 

I. FEJEZET

(7)Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6.§ (3) bekezdése a) pontjában, 7.§ (3) bekezdése c) pontjában és 1.§ (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el a Somogy Megyei Kormányhivatal állami főépítésze, a Dél- Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, az ÁNTSZ Barcsi, Szigetvári, Szenlőrinci Kistérségi Intézete, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-Dunántúli regionális Igazgatósága, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Dél-Dunántúli Irodája, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, a Somogy Megyei Földhivatal, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény és talajvédelmi Igazgatósága, a Pécsi Bányakapitányság, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatala, Darány Község Önkormányzata, Drávatamási Község Önkormányzata, Csokonyavisonta Község Önkormányzata, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatósága, az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati zrt., az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt., valamint a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. véleményének kikérésével: 

 

Általános előírások

1. §

(7)/1/ A rendelet területi hatálya a város igazgatási területére terjed ki és a Stadler Építész Iroda   

       23/2000, 8/2006, 4/2009, 4a/2009 és 8/2010 jelzőszámú 2M2a, 6M2c, 10M2a, 10M2b,

       7/M2, 9/M2a, SM2a, S2/M2b és Sz-1/M2, 1-2/M5a és 2/M5b rajzszámú szabályozási

       terveivel együtt alkalmazható.

 

/2/ A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más építményt /a

     műtárgyakat is ide értve/ tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíte-

     ni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általá-

     nos érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet /és a hozzátartozó szabályozási

     terv együttes/ alkalmazásával szabad.

/3/ A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően minden természetes és jogi személyre nézve

     kötelező előírásokat tartalmaz.

/4/ A szabályozási terven kötelező és irányadó szabályozási elemek jelöltek. A kötelező erejű

     szabályozási elemek csak a szabályozási terv módosításával változtathatók, közgyűlési jó-

     váhagyással az irányadó elemek a rendezési terv előírásainak keretei között az engedélye-

     zési eljárás során változtathatók. A helyi védelemre és a sajátos jogintézményekre vonat-

     kozó előírások önkormányzati rendelettel a szabályozási terv módosítása nélkül változtat-

     hatók.

/5/ A szabályozási tervben kötelezőnek kell tekinteni:

     - a település igazgatási határát,

     - a meglévő és javasolt belterületi határt,

     - a szabályozási és védelmi vonalakat, területeket,

     - az egyes terület-felhasználási egységek és övezetek határait, és előírásait,

     - a környezetvédelmi, táj- és természetvédelmi, műemléki és helyi védelmi szabályokat

       és kikötéseket,

     - az építési vonalat.

 

 

 

    

 

Irányadó szabályozási elem: a tervezett telekhatár

(7)/6/ Az országos és helyi természetvédelem alatt levő és arra javasolt területeken az  

        építéshatósági ügyekben a hatáskörrel és az illetékességgel rendelkező szakhatóság       

        szakvéleményét az 1. számú függelékben felsorolt jogszabályok alapján be kell szerezni.

        (lásd: Függelék 1/4 pont)

/7/ A telekalakítási engedélyezési eljárás során rendelkezni kell az út- és közműépítés meg-

     valósításának feltételeiről.

 

(2)/8/ A szabályozási terv beépítési előírásainál, ha a „K”-val jelzett kialakult állapot az

         övezeti előírásoknál intenzívebb beépítettségű, akkor a meglévő kubatúrán belül átala-

         kítás, korszerűsítés végezhető. Bontás esetén új épület a bontás előtti kialakult állapot

         nagyságrendjében építhető az oldalkert, hátsókert szabályainak betartása mellett és ab-

         ban az esetben, ha az új létesítmény a szomszédos ingatlanok szabályoknak megfelelő

         beépítését nem korlátozza. Új telek alakítása esetén a minimális telekszélesség oldalha-

         táros beépítésnél 14,0 m, szabadon-álló beépítésnél 16,0 m.

/9/ A város közigazgatási területén megvalósuló épületek parkoló szükségletét az OTÉK 42.

     §-ának előírásai alapján kell meghatározni, és az építési telken belül elhelyezni. Közcélú,

     közhasználatú intézmények esetén a közterületi parkoló kialakítás is engedélyezhető a köz-

     területi tulajdonos, illetve kezelőjének a hozzájárulásával.

(6)/10/ Az alábbi esetekben a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Pécsi Bányakapitányságát az  

          engedélyezési eljárásba be kell vonni:

       - négy beépített szintnél magasabb, vagy 7,0 m-nél nagyobb fesztávú tartószerkezetet tar-

         talmazó előre gyártott, vagy vázas tartószerkezetű épület esetén,

       - 5,0 m-nél nagyobb szabad magasságú, földet megtámasztó építménynél,

       - 3,0 m-nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezés /feltöltés, bevágás/ esetén,

       - és minden olyan esetben amikor a lakosság az ingatlan tulajdonosa, a tervező, vagy az

         Önkormányzat az altalajjal összefüggő kedvezőtlen jelenséget észlel.

/11/ Az építmények engedélyezésénél a tűzrendészeti szabályrendeleteket be kell tartani.

       A tűzi víz ellátást az előírásoknak megfelelően kell biztosítani.

/12/ Ásványi nyersanyag kitermelésével járó építési, tereprendezési, vízrendezési tevékenység

       valamint a szénhidrogén kitermelő mező területén az engedélyezési eljárásban a vonatko-

       zó törvény előírása alapján a Bányakapitányság szakhatósági állásfoglalása szükséges.

 

/13/ A kivitelezéshez szükséges ásványi nyersanyagokat /homok, kavics, agyag, stb./ érvényes

       hatósági engedéllyel rendelkező kitermelőhelyről /bányából/ kell beszerezni.

 

/14/ A növényzet telepítésére vonatkozó előírásokat a 2. számú melléklet tartalmazza.

 

/15/ A szabályrendeletben és a szabályozási tervben előírt építmény magasságok nem vonat-

       koznak a technológia jellegű építményekre és műtárgyakra és a sajátos építmény fajták-

       ra. Ezeket a rendeltetésük és indokoltságuk alapján a vonatkozó előírások figyelembe vé-

       telével az építési hatóság esetenként állapítja meg.

 

/16/ Az állattartással kapcsolatos szabályozást a város állattartó rendelete tartalmazza.

/17/ A szabályozási terven feltüntetett lakóterületek, vegyes területek és gazdasági területek

       övezeteit és azok beépítési előírásait rendszerezve a 4. számú melléklet tartalmazza.

/18/ A vízbázis védelmi területén építési engedély csak a 123/1997./VII.18./ Korm.rend. elő-

       írásainak figyelembe vételével adható ki, és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot az en-

       gedélyezési eljárásban szakhatóságként be kell vonni. Az újonnan tervezett építési terüle-

       tek csak a védőterület rendelet szerinti felülvizsgálat után, annak megfelelően alakíthatók

       ki.

/19/ A rendezési terv által a külterületi mezőgazdasági ingatlanoknak beépítésre szánt terület-

       té válása vagy belterületbe vonási javaslata esetén annak végrehajtásáig az MO-ás terüle-

       tekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni.

/20/ A szennyvízhálózat kiépítéséig a szenyvizek csak zárt tározókba vezethetők és kijelölt

       helyre szállítandók.

/21/ A város belterületén valamint a nemzeti park és a helyi természetvédelmi területeken

       adótorony nem létesíthető.

/22/ A szénhidrogén kitermelő mező területén lévő kutak és vezetékek védőtávolságait a vo-

       natkozó rendelet alapján biztosítani kell.

/23/ E rendeletben nem szabályozott kérdésekben az OTÉK előírásait kel figyelembe venni.

(6)/24/ Az ET-.jellel ellátott területek telekalakítási terv készítési kötelezettséget jelentenek.

(6)/25/ A külterületen „kivett” telken lévő építmények bővítéséhez a terület nagyságától  függetlenül természetvédelmi vagy erdő területeken az illetékes természetvédelmi szakhatóság, illetve erdészet előzetes szakhatósági állásfoglalása szükséges. A beépítés, illetve bővítés feltételeinek tisztázásához a városi főépítész szakvéleményét is figyelembe kell venni. A beépítési mód szabadon-álló, beépítettség maximuma 20 %, építmény magasság maximuma 3,0 m. A kialakított telek nem osztható.

(7)/26/ A tervezési területeken levő tájékoztató táblákat, köztárgyakat és hirdető berendezéseket megvilágítani csak közvetlenül hozzájuk rögzített világító berendezéssel lehet.

 

II. FEJEZET

Településszerkezet, terület-felhasználás.

2. §

A település igazgatási területe tagozódik:

/1/ Beépítésre szánt területekre, amelyeken belül az építési telkek megengedett beépítettsége

     legalább 10 %.

/2/ Beépítésre nem szánt területekre, amelyeken belül a telkek megengedett beépítettsége leg-

     feljebb 5 % lehet.

 

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Lakóterületek

3. §

/1/ A lakóterület elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgál.

/2/ A város területén az alábbi lakóterületek szabályozására kerül sor:

     . Nagyvárosias lakóterület /NL/

     . Kisvárosias lakóterület /KL/

     . Kertvárosias lakóterület /KEL/

     . Falusias lakóterület /FL/

/3/ A beépítési mód meghatározását, az építmény magasságot, a beépítettség mértékét, és a

     minimális teleknagyságot és méreteket a szabályozási terv és a 4. számú melléklet tartal-

     mazza.

 

(6)/4/ A kialakult, keskeny oldalhatárosan beépített telkeknél az oldalkert mérete 4,0 m-ig csök-

     kenthető a tűzvédelmi szakértői vélemény alapján.

 

/5/ Az oldalhatáros, 20 m-nél szélesebb telkek esetén szabadon-álló beépítési mód is engedé-

     lyezhető azzal, hogy az oldalhatáros beépítés felé 6,0 m-es oldalkertet kell kialakítani.

 

(6)/6/ A saroktelkeknél a – beépítési határvonalra is figyelemmel – a keresztutcákban az új telkek kialakításához lehetőséget kell teremteni, amennyiben a visszamaradó és új telkek is megfelelnek az építési övezeti előírásnak.

 

Nagyvárosias lakóterület

4. §

/1/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 3,0

 

/2/ A szabályozási terven a lakóterület jele: "NL". A szabályozási terven NL.1-NL.4 jelű öve-

     zetek jelöltek. A beépítési módot, a legnagyobb építmény magasságot, a beépítettséget és a

     legkisebb telekméret előírást a szabályozási terv és a 4. számú melléklet tartalmazza.

 

/3/ A meglévő épületek a tömbre előírt beépítettség és építmény magasság keretei között bő-

     víthetők, de a hozzáépítésnél a meglévő épület és környezet adottságaihoz kötelező illesz-

     kedni. Ezek minősítéséhez be kell szerezni a városi főépítész szakvéleményét.

     Bővítés esetén az új funkcióhoz igazodó parkoló kialakítást és az előírt zöldfelületekről is

     gondoskodni kell.

 

/4/ A legkisebb zöldfelület mértéke a be nem épített terület 50 %-a.

/5/ A területen az OTÉK 11. §. /2/ és /3/ bekezdésében felsoroltak építhetők.

(6)/6/ Melléképítmények az OTÉK 1. számú melléklete 67. pontjában felsoroltak építhetők, az „f,

     g, h, és i” pontok kivételével.

/7/ A területet teljes közművel kell ellátni.

 

Kisvárosias lakóterület

5. §

/1/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 1,5

/2/ A szabályozási terven a lakóterület jele: "KL". A szabályozási terven KL.1-KL.17. jelű

     övezetek jelöltek. A beépítési módot, a legnagyobb épületmagasságot, a beépítettséget és

     a legkisebb telekméret előírást a szabályozási terv és a 4. számú melléklet tartalmazza.

 

/3/ A legkisebb zöldfelület mértéke a be nem épített terület 50 %-a.

 

/5/ A területen az OTÉK 12. §. /2/ és /3/ bekezdésében felsoroltak építhetők.

 

(6)/6/ Melléképítmények az OTÉK 1. számú melléklete 67.  pontjában felsoroltak építhetők, az „f,

     g, h, és i”  pontok kivételével.

 

/7/ A területet teljes közművel kell ellátni.

 

Kertvárosias lakóterület

6. §

/1/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,6

 

(2)/2/ A szabályozási terven a lakóterület jele: „KEL”. A szabályozási terven KEL1-KEL24

        jelű övezetek jelöltek. A beépítési módot, a legnagyobb épületmagasságot, a beépítettsé-

        get és a legkisebb telekméret előírást a szabályozási terv tartalmazza és a 4. számú mel-

        léklet tartalmazza.

 

/3/ A legkisebb zöldfelület mértéke a be nem épített terület 50 %-a.

 

/5/ A területen az OTÉK 13. §. /2/ és /3/ bekezdésében felsoroltak építhetők az 1. és 4. pont-

     ban rögzítettek kivételével.

 

/6/ A 22-134/2 hrsz-u földrészletek csak a Damjanich utcában lévő lakótelkekkel egyesítve

     képeznek önálló építési telket.

 

(6)/7/ Melléképítmények az OTÉK 1. számú melléklete 67. pontjában felsoroltak építhetők, az „f,

     g, h, és i” pontok  kivételével.

 

/8/ A területet részleges közművel kell ellátni, a szennyvízhálózat kiépítéséig zárt szennyvíztá roló alkalmazandó.

 

(6) /9/ A KL 9, KL 17, KEL 3 és KEL 4 szabadon-állóan beépült lakóterületeken a különálló

         melléképületek – a kialakult állapotnak megfelelően – az oldalhatáron is elhelyezhetők.

 

Falusias lakóterület

7. §

/1/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 0,5

/2/ A szabályozási terven a lakóterület jele: "FL". A szabályozási terven FL.1-FL.11 jelű öve-

     zetek jelöltek. A beépítési módot, a legnagyobb épületmagasságot, a beépítettséget és leg-

     kisebb telekméret előírást a szabályozási terv és a 4. számú melléklet tartalmazza.

/3/ A legkisebb zöldfelület mértéke 40 %, a beültetési kötelezettséget jelölő helyeken 3 szin-

     tes növényzet telepítendő.

/5/ A területen az OTÉK 14. §. /2/ bekezdésében felsoroltak építhetők.

(7)/6/ Melléképítmények az OTÉK 1. számú melléklet 67. pontjában felsoroltak és lakóépület

     mellett kisüzemi, környezetbarát ipari és szolgáltató létesítmények építhetők.

 

/7/ A területet részleges közművel kell ellátni kivéve a vízbázis védelmi területeken lévő la-

     kásépítéseket, ahol a teljes közművesítést kell biztosítani. A szennyvízhálózat kiépítéséig

     zárt szennyvíztároló alkalmazandó.

 

/8/ Az FL.1-el jelölt területeken lakóépület építése minimum 12,0 m széles telekszélesség ese-

     tén lehetséges. A földterület kerti hasznosítása esetén önállóan gazdasági épület 1500 m2-t

     meghaladó telken 3 %-os beépítettséggel 4,0 m-es építménymagassággal az út vonalától

     25,0 m-es távolságban szabadon-álló beépítéssel létesíthető.

 

/9/ A Mező I. utca 2157/1-2165 hrsz-uútelkek közül, az utca mögött kialakított önálló hrsz-ú

      telkeken a kertterületekre vonatkozó 21. §. /3/, /4/, és /5/ bekezdés előírásait kell alkal-

      mazni.

 

(6)/10/ A telken jelölt építési határvonalon túl az OTÉK szerint hátsó kert megtartásával az

          OTÉK 1. számú melléklete 67. pontjában felsorolt létesítmények – az „f, g, h, és i” pontok

           kivételével – és gazdasági épület építhető.

 

Vegyes terület

8. §

/1/ A vegyes terület lakó- és kereskedelmi, szolgáltató gazdasági épületek vegyesen történő el-

     helyezésére szolgál.

 

/2/ A község területén az alábbi vegyes területek szabályozására kerül sor:

 

     . Településközpont vegyes /TV/

     . Központi vegyes /KV/

 

/3/ A területeket legalább részleges közművel kell ellátni, a szennyvízhálózat kiépítéséig zárt

     szennyvíztározók alkalmazandók.

 

Településközpont vegyes terület

9. §

   /1/ A településközpont vegyes terület az igazgatási, oktatási, kereskedelmi, szolgáltató és la-

     kóépületek elhelyezésére szolgál.

   /2/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 2,4

(1) /3/ A szabályozási terven a terület jele: "TV". A szabályozási terven TV1-TV27 jelű öveze-

     tek jelöltek. A beépítési mód meghatározását, az építmény magasságot, beépítettság mérté-

     két, és a minimális teleknagyságot a szabályozási terv és a 4. számú melléklet tartalmazza.

   /4/ A legkisebb zöldfelület mértéke a be nem épített terület 50 %-a.

   /5/ A településközpont vegyes területen /TV/ az OTÉK 16. §. /2/ bekezdésben felsorolt épít-

     mények helyezhetők el a 7. pontban foglaltak kivételével.

 

Központi vegyes terület

10. §

/1/ A központi vegyes terület több önálló rendeltetési egységet magába foglaló, elsősorban

     központi igazgatási, oktatási, kereskedelmi és szolgáltató gazdasági épületek elhelyezésére

     szolgál.

/2/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség: 3,0

(2)/3/ A szabályozási terven a terület jele: "KV". A szabályozási terven KV1-KV23 jelű

         övezetek jelöltek.. A beépítési mód meghatározását, az építmény magasságot, a 

         beépítettség  mértékét, és a minimális teleknagyságot a szabályozási terv és a 4. számú

         melléklet tartalmazza.

/4/ A legkisebb zöldfelület mértéke a be nem épített terület 50 %-a.

/5/ A központi vegyes területen /KV/ az OTÉK 17. §. /2/ bekezdésben felsorolt építmények

     helyezhetők el a 6. pontban foglaltak kivételével, és a /3/ bek. 2. pontjában szereplő lakó-

     épület.

/6/ A KV1-el és KV13-al jelölt övezeteken lakóépület nem helyezhető el és lakás sem alakít-

     ható ki.

/7/ A KV2-al jelölt övezeteken, telektömbök esetén a kialakult állapotot kell figyelembe ven-

     ni és a meglévő településszerkezet, épülettömegek, építészeti megjelenés megtartása mel-

     lett a funkcionális működést elősegítő kismértékű bővítések engedélyezhetők a városi fő-

     építész előzetes szakvéleménye alapján.

/8/ A KV3-al jelölt övezeteken, telektömbök esetén a kialakult állapotot kell figyelembe

     venni és a meglévő településszerkezet, épülettömegek, építészeti megjelenés megtartása

     mellett a funkcionális működést elősegítő kismértékő bővítések engedélyezhetők a városi

     főépítész előzetes szakvéleménye alapján.

/9/ A középrigóci oktatási meglévő és bővítési területen /KV20/ kialakítható legkisebb terület

     3.000 m2, a beépítési mód szabadon-álló, az építmény magasság 7,5 m a beépítettség 25 %

     telekszélesség minimum 40 m telekmélység minimum 60 m.

     Szintterület sûrûség 0,5, a legkisebb zöldfelület 30 %.

 

Gazdasági terület

11. §

/1/ A gazdasági terület elsõdlegesen gazdasági célú építmények elhelyezésére szolgál.

/2/ A város igazgatási területén:

     . Kereskedelmi gazdasági területek /KG/

     . Ipari gazdasági területek /IG/

     . Mezõgazdasági üzemi területek /MÜ/ és állattartó telepek /MA/

     kialakítására került sor.

/3/ A területeket teljes közmûvel kell ellátni, a szennyvízhálózat kiépítéséig zárt szennyvíztá-

     rozók alkalmazandók.

 

Kereskedelmi gazdasági terület

12. §

(7)/1/ A területre vonatkozó elõírásokat - beépítési mód, maximális építménymagasság, maximá-

        lis beépítettség, minimális telekterület, /KG jelû területek/ - a szabályozási terv tartalmaz-

        za. A szabályozási terven KG1-KG12 jelû övezetek jelöltek amelyek a 4. számú melléklet-

        ben is felsoroltak a beépítési előírásokkal együtt.

/2/ A területen megengedett legnagyobb szintterületsűrűség 2,0.

 

/3/ A telken belüli zöldterület minimum a be nem épített terület 50 %-a.

/4/ A területen történő beépítéseknél az OTÉK 19. §. /2/ és /3/ bekezdésben felsorolt létesít-

     mények  helyezhetők el.

 

/5/ Az utak mentén, a telken belül minimum 5,0 m-es elõkertet kell kialakítani.

 

/6/ A létesítmények parkoló szükségleteit az OTÉK 42. §-a alapján teljes egészében a telken

     belül kell kielégíteni.

 

/7/ A KG1-el és KG5-el jelölt övezeteken az elvi telekalakítási engedélyekkel egyidejűleg víz-

     rendezési és tereprendezési terv is készítendő, és a beépítés a vízrendezés és tereprendezés

     után történhet.

 

/8/ A területen a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, min. 16/18 cm törzsátmérőjű

     lombos fa ültetendő. A fákat a használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni,

     használatbavételi engedély csak az ültetés után adható ki.

 

Ipari gazdasági terület

13. §

(7)/1/ A területre vonatkozó előírásokat - beépítési mód, maximális építménymagasság, maximá-

     lis beépítettség, minimális telekterület, /IG jelű területek/ a szabályozási terv tartalmazza.

     A szabályozási terven IG1-IG12 jelű övezetek jelöltek, amelyek a 4. számú melléklet-

     ben is felsoroltak a beépítési előírásokkal együtt.

 

/2/ A területen megengedett legnagyobb szintterületsűrűség 1,5.

 

/3/ A telken belüli zöldterület minimum a be nem épített terület 50 %-a.

 

/4/ A területen történő beépítéseknél az OTÉK 20. §. /4/ és /5/ bekezdésben felsorolt létesít-

     mények helyezhetők el.

 

/5/ Az utak mentén, a telken belül minimum 5,0 m-es elõkertet kell kialakítani.

 

/6/ A létesítmények parkoló szükségleteit az OTÉK 42. §-a alapján teljes egészében a telken

     belül kell kielégíteni.

 

(7)/7/ Az IG1-el jelölt területeken az  telekalakítási tervekkel egyidejűleg vízrendezési és    

        területrendezési terv is készítendő, és a beépítés a vízrendezés és területrendezés után

        történhet.

 

 

Mezőgazdasági üzemi területek és állattartó telepek

14. §

/1/ A mezőgazdasági üzemi /MÜ/ és állattartó telepeket /MA/ a szabályozási terv tünteti fel.

     A szabályozási terven MÜ1-MÜ3 és MA1-MA3 jelű övezetek jelöltek a beépítési előírá-

     sokkal együtt, amelyek a 4. számú mellékletben is felsoroltak.

/2/ A területen az OTÉK 20. §. /4/ és /5/ bekezdésben felsorolt létesítmények, valamint mező-

     gazdasági üzemi és állattartó telepek építhetők.

/3/ Nagy létszámú állattartó telep az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.

     évi LXXVIII. törvény 35. §-a felhatalmazása szerint elvi engedély alapján létesíthető. A

     nagy létszámú állattartó telepet a 41/1997./V.28./ FM rendelet határozza meg.

/4/ Az igazgatási területen új mezőgazdasági üzem vagy állattartó telep csak a rendezési terv

     módosításával jelölhet ki a 49/2001./IV.3./ Korm.rendelet előírásaira is figyelemmel.

     E rendelet előírásai a meglévő állattartó telepek működtetésére is vonatkoznak.

 

/5/ A belterületen lévő mezőgazdasági üzemek /MÜ/ és állattartó telepek /MA/ beépítési mód-

     ját építmény magasságát, legkisebb terület nagyságát, beépítettségét a szabályozási terv

     tartalmazza.

 

/6/ A külterületen lévő mezőgazdasági üzemi területeken /MÜ/ és állattartó telepeken /MA/ a

     beépítési mód szabadon álló, a legkisebb telekméret 2000 m2 a legnagyobb épület magas-

     ság 7,5 m, - technológia jellegű építmények és műtárgyak /pl. víztornyok és silók/ ezt meg-

     haladóan is építhetők -. A beépítettség mértéke 3o %, az e mértéket meghaladó kialakult

     állapot esetén a beépítettség nem növelhető. Szintterület sűrűség 1,0, legkisebb zöldfelület

     40 %.

 

/7/ Az MÜ1-el jelölt területen a műemlék épület és terület környezetében a városi főépítésszel

     előzetesen véleményezett, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Pécsi Regionális Iroda

     szakhatósági hozzájárulásával adható ki telekalakítási és építési engedély.

 

/8/ A megengedett legnagyobb szintterület sűrűség 1,0, legkisebb zöldfelület 40 %.

 

Különleges területek

15. §

(1),(3)   /1/ A különleges területek közé a város terültén a temetők /KT/, a sportterültek, /KS/ a 

              strand     /KST/, a kemping /Kkp/, a határátkelőhely /KH/ és a hulladékgyűjtő telep /H/ 

              soroltak, a   beépítési előírásokat a szabályozási terv, és a 4. sz. melléklet  tartalmazza.

    /2/ A sportterületen és a strandterületen a sportolással, illetve a strandolással kapcsolatos  

          építmények, kereskedelmi és vendéglátó, szolgáltató építmények, szolgálati lakás, a temető területén belül csak a temető üzemeltetéséhez szükséges építmények és egyházi építmények helyezhetők el.

 

/3/  A határátkelőhely területén a határőrség és vámhivatal által meghatározott, a határátke-

       lőhely üzemeltetéséhez szükséges építmények helyezhetők el.

 

(3) /4/ A hulladékgyűjtő telepen csak a gyűjtéssel és a hulladék feldolgozásával kapcsolatos épít-

         mények helyezhetők el, és a feltöltött területek rehabilitációs munkáit folyamatosan el kell

         végezni.

         A kialakított telkeket a telekhatár mentén minimum 15 m széles sávban őshonos fafajokkal

         védősávnak beültetési kötelezettségként kell kialakítani.

 

/5/ A parkolóhelyek az OTÉK 42. §-a alapján a telek területen belül, illetve a környezetükben

      lévő közterületen alakíthatók ki.

 

/6/ A sportterület és a temető szabad területeit fásítani kell.

 

(1),(6) /8/ A kemping területén /Kkp/ kereskedelmi, vendéglátó építmények, kereskedelmi szállás   

         férőhelyek, turisztikai és sportlétesítmények, szolgálati lakások, valamint ideiglenes  

         jelleggel sátrak és lakókocsik helyezhetők el.

    Az építési övezeten a legkisebb zöldfelület mértéke a telekterület 40 %-a.

 

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

Közlekedési és közmű területek

16. §

/1/ A közlekedési, közmű és hírközlési létesítményeket és azok területeit a szabályozási terv

     tünteti fel. /K-közutak, VA-vasút, KÖ-közmű/.

 

/2/ A közutak elhelyezésére szükséges területeket a kialakult állapot figyelembe vétele mellett

     a szabályozási terv és az OTÉK 26. §-ban előírtak alapján kell biztosítani.

 

/3/ A Kg-el jelölt sorgarázs építési övezetben a kialakult állapotot kell figyelembe venni, a be-

     építettség nem növelhető.

 

/4/ A közutak, vasút és közművek védőtávolságait a vonatkozó szabvány előírások alapján

     kell figyelembe venni.

 

/5/ Az utak, vasút védőtávolságain belüli építési hatósági ügyekben a közlekedési szakhatóság

     és az üzemeltetők szakvéleményét ki kell kérni.

 

/6/ A közlekedési, és közmű területeken a közlekedési és közmű létesítményeken kívül az

     OTÉK 26. §. /3/ pontjában felsorolt építmények helyezhetők el.

 

/7/ Az újonnan nyitott utcákban közvilágítás kiépítése és utcai fásítás telepítése kötelező.

 

 

 

Zöldterületek

17. §

/1/ A város igazgatási területén a zöldterületek közé a közparkok /KP/ soroltak.

 

/2/ A közparkok /KP/ a város állandóan növényzettel fedett közterületei, amelyeknek közútról,

     köztérről közvetlen megközelíthetőnek kell lennie.

 

/3/ A közparkokban az OTÉK 27. §. /4/ bekezdésében felsorolt építmények helyezhetők el an-

     nak legfeljebb 2 %-os beépítettségéig.

 

/4/ A területek kialakítása, átépítése csak szaktervező /táj- és kertépítész/ által készített kert-

     építészeti terv alapján történhet.

 

/5/ A területen a zölddel való fedettség minimum 70 % kell legyen, melyet többszintesen kell

     kialakítani, úgy hogy a fával való fedettség minimum 60 % legyen.

 

Erdőterületek

18. §

/1/ A város igazgatási területén véderdők /EV/ gazdasági erdők /E/ és turisztikai erdők /ET/ te-

     rületei kerültek kijelölésre.

 

/2/ Az erdő területeken az OTÉK 28. §. /3/ és /4/ bekezdés előírásait kell alkalmazni.

 

(7)/3/ Az erdők területén az építéshatósági ügyekben a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szakhatóságokat az 1. számú függelékben felsorolt jogszabályok alapján be kell vonni. (Lásd: Függelék 1/2 és 3 pont)

 

/4/ Az övezetben csak természet- és környezetkímélő terület-felhasználás engedélyezhető, il-

     letve ilyen tevékenység folytatható.

 

/5/ A művelési ág megváltoztatása, ill. más célú területhasználat csak az adottságoknak meg-

     felelő tájhasználat kialakítása, ill. a tájkarakter erősítése, valamint közmű és közút építés

     céljából engedélyezhető.

 

Mezőgazdasági területek

19. §

/1/ A mezőgazdasági területek a növénytermelés, állattenyésztés, a kert és szőlőgazdálkodás

     területei és az ezzel kapcsolatos építmények elhelyezésére szolgálnak.

(7)/2/ A város igazgatási területén az alábbi mezőgazdasági területek kialakítására került sor:

      . Mezőgazdasági árutermelő területek /M/

      . Kert szőlő és gyümölcsös területek /MK/ /MKO/

      . Be nem építhető mezőgazdasági területek /MO/

(7)/3/ A területen építményeket elhelyezni az e rendeletben kikötötteken túl szabadon állóan lehet   

        azzal, hogy a technológiai építményeknél, műtárgyaknál és a sajátos építmény fajtáknál az    

        építmény magasság maximuma 20 m.

/4/ A területen vízi közművel ellátott építmény szennyvíz elvezetése zárt szennyvíztározóba

     történhet.

(7)/5/ A Somogytarnóca 01 103 hrsz-ú „M” jelű mezőgazdasági árutermelő területnél a patak partvonalától mért 60 m-es széles sávban csak a vízgazdálkodással kapcsolatos építmények helyezhetők el.

Mezőgazdasági árutermelő területek

20. §

(7)/1/ A mezőgazdasági árutermelő területek a szabályozási terven jelöltek /M/.

(6)/2/ A területeken kialakítható földrészlet minimális nagysága 1500 m2, amelynek megközelí-

     tését közhasználatú, vagy magán úttal kell biztosítani.

(7)//3/ A területek kialakításánál és beépítésénél a vonatkozó rendelkezés előírásait kell alkalmaz-

         ni (Lásd: Függelék 1/8 pont)

 

Kert, szőlő és gyümölcsös területek

21. §

/1/ A kert, szőlő és gyümölcsös területek a szabályozási terven jelöltek /MK./.

/2/ A területeken kialakítható beépíthető legkisebb földterület l.500 m2, legkisebb szélesség 

     12 m.

 

(7)/3/ A területen maximum 4,0 m-es építmény magasságú, egytömegű gazdasági épület valamint

        pince helyezhető el.

        - A már korábban kialakított 720-1000 m2 közötti telkeken a beépítettség mértéke 5%

        - A már korábban kialakított 1000-1500 m2 közötti telkeken a beépítettség mértéke 50 m2,

          plusz az 1000 m2 feletti terület  2%-a.

   

(7)/4/ A kertterületeknél a kialakult 1500 m2-nél kisebb, keskeny és hosszú, mindkét telekvégénél

         úttal határolt és megközelíthető telkek esetében lehetőséget kell adni a telekhatár

         rendezésére.

 

    

Be nem építhető mezőgazdasági övezetek

22. §

/1/ A be nem építhető mezőgazdasági területek a természetvédelem és vízvédelem érdekeit

     szolgálják. A területek a szabályozási terven jelöltek /MO/.

/3/ A művelési ág elsősorban erdősítés és gyepesítés céljára megváltoztatható.

/4/ A területen kialakítható legkisebb földrészlet 3.000 m2.

/5/ A területen csak köztárgyak, közutak, közterek, nyomvonal jellegű vezetékek, közmű és

     közműpótló berendezések /a szennyvíztisztító és komposztáló telepek, adótorony, távköz-

     lési magasépítmény, magasfeszültségű villamos távvezeték kivételével/, a vízgazdálkodás

     létesítményei, geodéziai jelek, vadász lesek és a természetvédelem kutató, bemutató épít-

     ményei helyezhetők el.

 

Egyéb rendeltetésű területek

23. §

/1/ Az egyéb rendeltetésű területek a vízgazdálkodással kapcsolatos területek /VT/.

 

/2/ A VT területeken és a szomszédos földterületeken a közforgalmi vízi közlekedési építmé-

     nyek, a vízkár elhárítási, a vízi sport a sporthorgászat a strandolás és természeti megfigye-

     lés közösségi építményei, a halastavak mentén a halászattal annak értékesítésével, feldol-

     gozásával, tárolásával kapcsolatos építmények helyezhetők el, a külön jogszabályokban

     foglaltak alapján.

 

 

/3/ A vízfolyások partszélei mentén mindkét oldalon a karbantartás részére 6-6 m-es sávot

     szabadon kell hagyni.

 

/4/ A vízfolyások, vízelvezető árkok rendszeres karbantartásáról gondoskodni kell.

 

/5/ A vízfolyások területén fenntartási, fejlesztési munkák abban az esetben engedélyezhetők,

     amennyiben a terület természet-közeli állapotának visszaállítását elősegítik.

 

III. FEJEZET

Környezet-, táj-, természet-, kulturális örökség védelem

24. §

 A környezet-, táj-, természet-, műemlék és helyi védelemmel kapcsolatos szabályozást,

 lehatárolását a védőtávolságokat a szabályozási terv tünteti fel.

 

Környezetvédelem

25. §

/1/ A környezetvédelmi előírások a település igazgatási területére érvényesek.

 

/2/ A környezetvédelem külön szabályozási rendeletében e rendezési terv előírásait is figye-

     lembe kell venni.

 

/3/ Az igazgatási területen a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy:

     a./ a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

     b./ megelőzze a környezetszennyezést,

     c./ kizárja a környezetkárosítást.

 

(5)/4/ Levegőtisztaság-védelmi szempontból a területen csak olyan tevékenység folytatható és csak olyan létesítmény alakítható ki, amelynek levegőszennyezőanyag-kibocsátása területre vonatkozó határértékeket nem lépi túl. A területre érvényes levegőminőségi és légszennyező anyagok kibocsátási határértékeit az 1. számú függelékben felsorolt országos jogszabályok szerint kell figyelembe venni.

 

/5/ A településen veszélyes hulladék keletkezését eredményező tevékenység csak úgy foly-

     tatható, hogy az üzemeltető köteles gondoskodni a veszélyes hulladék környezetszennye-

     zést kizáró elhelyezéséről és ártalmatlanításáról.

 

/6/ Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés valamint az élővizek  

     szennyezésének megakadályozásáról.

 

/7/ Külterületen mezőgazdasági és egyéb üzemi létesítmény telepítéséhez, vagy a már meglé-

     vő létesítmény használatának, technológiájának megváltoztatása esetén a környezetvédel-

     mi-, egészségügyi- és az állategészségügyi szakhatóságok véleményét ki kell kérni.

 

/8/ A szippantott szennyvizek csak a hatóságilag kijelölt szennyvízürítő helyre szállíthatók.

 

/9/ A település szennyeződés érzékenységi besorolása alapján "A" fokozottan érzékeny terü-

     letnek minősül.

(5)/10/ A településen a zajvédelem az országos előírások szerint, az 1. számú függelékben felsorolt jogszabályoknak megfelelően biztosítandó. A zajt keltő és a zajtól védendő létesítményeket egymáshoz képest úgy kell elhelyezni, hogy a területre vonatkozó zajterhelési határértékek betartásra kerüljenek.

 

/11/ Zajvédelmi szempontból csendes övezet a temető körül 100 méter széles védőövezet.

       Ezen védőövezetben kizárólag a temetkezéssel közvetlenül összefüggő gazdasági tevé-

       kenység folytatható.

 

(5)/12/

 

(5)/13/

 

(5) /14/

 

/15/ A forgalmi utak közvetlen környezetében egészségügyi, oktatási és gyermekintézménye-

       ket elhelyezni nem lehet.

 

/16/ Technológiai eredetű szennyvíz, illetve az üzemek területén összegyűjtött csapadékvíz

       közcsatornába csak akkor vezethető, ha előtisztítása a vonatkozó jogszabályokban és ha-

       tósági előírásokban meghatározott mértékben az üzem területén megtörtént.

 

/17/ Vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok rendszeres karbantartásáról, tisztításáról az

       üzemeltető köteles gondoskodni.

 

/18/ A közcsatornával még ellátatlan belterületen, illetve külterületen keletkező szennyvízek

       csak zárt gyűjtőben helyezhetők el. A zárt gyűjtőt a csatornahálózat kiépítésével a ráköté-

       sek után fel kell számolni.

 

/19/ Állattartó építmények, élelmiszertároló, feldolgozó és forgalmazó létesítményektõl, to-

       vábbá gyermekintézmény, iskola, egészségügyi intézmény és gyógyszertár telekhatárától

       50 méter védõtávolságon belül nem építhetõk.

 

 

/20/ A szennyvíztisztító teleptõl 300 m, a dögkonténertõl 500 m, a hígtrágya ürítõtõl és szip-

       pantott szennyvízürítõ helytõl 1000 m védõtávolságon belül új lakóépület, élelmiszer fel-

       dolgozó,-raktározó,-kereskedelmi létesítmény továbbá állattartótelep nem létesíthetõ.

 

/21/ Országos közutak beépítésre nem szánt területen levõ szakasza mentén a tengelytõl szá-

       mított 50 méter, továbbá közforgalmú vasútvonal szélsõ vágányától számított 50 méter

       távolságon belül lakóépület nem létesíthetõ. Más építmények a közút kezelõjének, illetve

       a vasúti hatóság egyetértésével létesíthetõ.

 

/22/ Vízfolyások medrétõl 50 méter távolságon belül mezõgazdasági területen állattartó épít-

       mény nem létesíthetõ.

 

/23/ Temetõ 100 m és kegyeleti parkok 50 m-es védõtávolságán belül kegyeletsértõ tevékeny-

       ség továbbá zajos, szagos, bûzös tevékenység nem folytatható, vendéglátó, sportolási,

       szórakoztató létesítmény, mezõgazdasági területen állattartó telep nem létesíthetõ.

 

/24/ A Dráva part élétõl számított 30 méteres területsávban új beépítés nem történhet, a meg-

       lévõ épületek felújíthatók, korszerûsíthetõk, de nem bõvíthetõk.

 

/25/ A területen a 20 fh-et elérõ parkolókat csak szilárd burkolattal lehet kiépíteni. A 20 fh-et

       elérõ parkolók felszíni csapadékvizének elvezetéséhez hordalék-, olaj- és iszapfogó be-

       építése szükséges.

 

/26/ A településen üzemanyagtöltõ állomás közlekedési, gazdasági és vegyes területen  he-

       lyezhető el, amennyiben a 21/2001./II.14./ Korm.rendelet értelmében az üzemanyagtöltő

       állomás 50 m sugarú védelmi övezetében nem helyezkedik el állandó emberi tartózkodás-

       ra szolgáló épület, valamint időszakos, vagy átmeneti emberi tartózkodásra szolgáló léte-

       sítmény /így különösen oktatási, egészségügyi, üdülési célt szolgáló létesítmény/, illetve

       levegőterhelésre érzékeny, élelmezési célt szolgáló növényi kultúra.

 

/27/ A településen a kommunális szilárd hulladék szervezett gyűjtése és elszállítása - a kom-

       munális hulladéklerakó telepre - megoldott. Hulladékgyűjtésre csak szabványosított zárt

       edény, konténer használható. A gyűjtőedények közterületen nem tárolhatók, elhelyezésü-

       ket telken vagy épületen belül kell biztosítani.

 

/28/ A gazdasági területeken csak a környezet terület-felhasználást nem zavaró létesítmények

       helyezhetõk el. A beültetési kötelezettséget a területek beépítésénél a szabályozási terv

       alapján az engedélyezési eljárás során elõ kell írni.

 

Természetvédelem

26. §

/1/ A helyi természeti értékek védelmével kapcsolatos szabályokat külön önkormányzati ren-

     delet állapítja meg.

 

 

/2/ Az országosan védett természeti értékek védelmével kapcsolatos részletes szabályokat a

     DDNP kezelési tervben határozza meg.

 

/3/ Védett természeti terület állapotát és jellegét természetvédelmi célokkal ellentétesen meg-

     változtatni tilos.

 

/4/ Védett természeti területen, új adótorony, távközlési magas építmény, magasfeszültségû

     villamos távvezeték nem létesíthetõ.

 

/5/ Védett természeti területen a gazdálkodás környezet- és természetkímélõ módszerek alkal-

     mazásával történhet.

 

/6/ Védett természeti területen az erdõ elsõdleges funkciója védelmi, szálaló vágás és termé-

     szetes felújítás megengedett. Új erdõ telepítése csak õshonos fafajokból történhet.

 

/7/ Védett természeti területen új külszíni mûvelésû bánya nem létesíthetõ, meglévõ külszíni

     mûvelésû bánya területe /bányatelek/ nem bõvíthetõ.

 

/8/ A természeti területeket és az egyéb ex lege védett területeket és objektumokat a DDNP

     jelöli ki.

 

/9/ Természeti területen új külszíni mûvelésû bánya nem nyitható, a meglévõ pedig csak a ter-

     mészetvédelmi hatóság határozatában foglaltak szerint üzemeltethetõ.

 

/10/ Természeti területen a területet szennyezõ vagy veszélyeztetõ létesítmény nem helyezhe-

       tõ el.

 

/11/ A védettség és a természeti területre jelölés tényét az ingatlan nyilvántartásban fel kell

       tüntetni.

 

 

 

Tájvédelem

27. §

/1/ Táj- és településkép-védelmi okokból útsorfásítást kell végezni az utak mentén.

 

/2/ Nem létesíthetõ közmû- és energia, táv- és hírközlési vezeték a meglévõ fasorok nyomvo-

     nalában.

 

/3/ Új közutak, utcák kialakításánál legalább egyoldali fasor telepítéséhez területet kell bizto-

      sítani.

 

/4/ Az általános tájvédelem érdekében a külterületi utak menti fasorok, mezsgyék, vízfolyá-

     sok, csatornák menti galérianövényzet védelmérõl gondoskodni kell.

 

 

/5/ A termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvény 37. §-a alapján az ingatlan nyilvántartásba be-

     jegyzett, mezőgazdasági termelés számára kedvezőtlen termőhelyi adottságú területeken

     levő természetes növényállományt /mocsár, láp, rét, legelő/ meg kell őrizni.

 

Kulturális örökség védelme

28. §

/1/ A település műemlék és helyi védelemre javasolt építményeit, területeit valamint régészeti

     területeit a szabályozási terv tünteti fel.

 

/2/ A műemlék és helyi védelemre javasolt építmények, területek listáját az 1. számú mellék-

     let tartalmazza az alátámasztó munkarész kivonataként.

 

(7)/3/ A műemlék épületekkel (M) kapcsolatos építési engedélyezési  eljárás az 1. számú 

       függelékben felsorolt jogszabályok által meghatározott hatóság hatáskörébe tartozik. (Lásd:  

       Függelék 1/7 pont)

 

(7)/4/ A szabályozási terven műemléki környezetként (MK) és régészeti területként (R) jelölt és

        körülhatárolt területeken az építési engedélyezési eljárási ügyekbe a hatáskörrel és

        illetékességgel rendelkező szakhatóság szakvéleményét az 1. számú függelékben felsorolt

        jogszabályok alapján be kell szerezni. (Lásd: Függelék 1/7 pont)

 

/5/ A helyi védelemre javasolt építményeknél a védelemre javasolt épület, épület részlet meg-

     óvására kell törekedni, tetőtér beépítés, ráépítés csak a hagyományos értékek védelme ese-

     tén a városi főépítész szakvéleménye alapján engedélyezhető.

 

/6/ A helyi védelemmel kapcsolatos részletes szabályozásra az önkormányzat külön rendeletet

     alkot.

 

/7/ A helyi védett épületek bontását csak a teljes műszaki és erkölcsi avultság beálltával sza-

     bad engedélyezni a felmérési terv és fotó dokumentáció mellékletével.

(7)/8/ A szabályozási terven jelölt régészeti lelőhelyeken építési engedélyezési eljárási ügyekben a

        hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szakhatóságot az 1. számú függelékben felsorolt

        jogszabályok alapján be kell vonni. (Lásd: Függelék 1/7 pont)

 (6)  Régészeti leletek előkerülése esetén azok megőrzéséről gondoskodni kell, és értesíteni kell a

      Somogy Megyei Múzeum Igazgatóságot (Kaposvár, Fő u. 10.).

/9/ A helyi építészeti környezeti védelemmel jelölt /ÉT/ területek a városi történeti hagyomá-

     nyokon alapuló és hagyományok és arculat településszerkezeti és építészeti együttesei,

     ezért helyi védelméről gondoskodni kell. Építési programok csak a meglévő adottságok fi-

     gyelembe vételével kezdeményezhetők.

 

IV. FEJEZET

Egyes sajátos jogintézmények követelmény rendszere

Építésjogi követelmények

29. §

/1/ A település beépítésre szánt területén épület csak építési telken helyezhető el. Kivételt ké-

     peznek ez alól a közterületen, zöldterületen történő építések.

/2/ A település beépítésre nem szánt területén új építményt építeni, meglévőt átalakítani és

     bővíteni, rendeltetését vagy használatát megváltoztatni, az e rendeletben szabályozott kere-

     tek között csak akkor szabad ha:

     - a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja,

     - közérdeket nem sért,

  

  

     - az építmény csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszi igénybe és bizto-

       sított, hogy a telek területe nélkül nem idegeníthetők el.

 

Tilalmak és korlátozások

30. §

Az építési tilalommal terhelt ingatlanokat a 3. számú melléklet tartalmazza. A tilalommal  terhelt ingatlanokon az 1997. évi LXXVIII. törvény 22. §. /2/ bekezdésben felsorolt építési

tevékenység engedélyezhető.

 

Kiszolgáló és lakóút céljára történő bejegyzés

31. §

(6)/1/ A szabályozási tervek által javasolt helyi közút létesítése, bővítése vagy szabályozása

         érdekében az önkormányzat kisajátítási eljárással – a kártalanítás szabályai szerinti

         kártalanítása mellett – az önkormányzat javára lejegyeztetheti a szükséges területet.

 

/2/ Ha a telekalakítási eljárásra, vagy a közút kialakítására az érdekeltek kérelme alapján ke-

     rül sor, a lejegyzésért nem jár kártalanítás.

 

/3/ Amennyiben a lejegyzéssel érintett ingatlan a rendeltetésének megfelelő használatra alkal-

     matlanná válik, úgy a tulajdonos kérelmére az egész telket igénybe kell venni.

 

/4/ Az ingatlan helyi közút céljára igénybe vett részért járó kártalanítás összegénél figyelembe

     kell venni a helyi közút megépítéséből, illetve az ezzel összefüggő közművesítésből eredő

     ingatlanérték-növekedés összegét.

 

Útépítési és közművesítési hozzájárulás

32. §

/1/ A helyi közutakat és közműveket legkésőbb az általuk kiszolgált építmények használatba

     vételéig meg kell valósítani a telkeket kialakítónak.

/2/ A helyi közutat illetőleg közművet, amennyiben a település önkormányzata létesítette, úgy

     annak költségét részben vagy egészében az érintett ingatlanok tulajdonosaira háríthatja. A

     hozzájárulás mértékét és arányát önkormányzati rendeletben kell szabályozni.

 

Településrendezési kötelezések

33. §

/1/ A tervszerű telekgazdálkodás érdekében az önkormányzat beépítési kötelezettséget írhat

     elő. Amennyiben a tulajdonos a beépítési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az önkor-

     mányzat az ingatlant kisajátíthatja.

/2/ Az önkormányzat a településkép javítása érdekében az azt rontó állapotú építményekre

     meghatározott időn belüli helyrehozatali kötelezettséget rendelhet el.

 

/3/ Az önkormányzat a közérdekű környezetalakítás céljából az ingatlan meghatározott időn

     belüli és módon növényzettel történő beültetési kötelezettségét írhatja elő.

/4/ Az előző bekezdésben írt kötelezettségeket az engedélyezési eljárás keretében kell érvé-

     nyesíteni és az ingatlan nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

 

V. FEJEZET

 

Záró rendelkezések

34. §

/1/ Aki e rendeletben foglaltakat megszegi - amennyiben más jogszabálysértést nem valósít

     meg - szabálysértést követ el, és ismételhető, a szabálysértési törvényben meghatározott

     mértékig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 

/2/ Építési bírsággal sújtható az az építtető - külön jogszabályi előírás alapján - aki építéshez,

     vagy bontáshoz kötött munkát engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően végez.

 

/3/ E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

 

(3) /4/ E rendelet rendelkezéseit a hatályba lépését követően indult államigazgatási eljárások

         esetében alkalmazni kell.

 

/5/ E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 13/1993./VII.30./ sz. Barcs Vá-

     ros Általános Rendezési Tervének szabályozási előírásairól szóló rendelet és az ezt módo-

     sító 16/1993./X.1./, 18/1995./VIII.4./, 25/1995./XII.1./, 5/1996./III.8./, 14/1996./IX.27./,

     24/1996./XII.6./, 13/1997./VIII.29./, 20/1999./VIII.6./, 19/2000./VIII.4./ sz. rendeletek.

 

(5) /6/ E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács

         2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

 

 

Barcs, 2002. szeptember 19.

 

 

  Balázsné Dr. Vástyán Krisztina s.k.                                             Feigli Ferenc s.k.

         jegyző                                                                             polgármester           

 

 

 

 

 

 

 

 

Az (1)-(7) rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles.

 

Barcs, 2011. június 24.

 

 

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyzõ

 

 

 

(1) 34/2005.(XII.23.) r. Hatályos: 2005. december 23-tól.

(2) 4/2006.(II.24.) r.      Hatályos: 2006. február 2-tõl.

(3) 10/2007.(VI.29.) r.  Hatályos: 2007. június 29-tõl.

(4) 13/2008.(V.30.) r.   Hatályos: 2008. május 30-tól.

(5)  23/2009.(VIII.4.)r.  Hatályos: 2009. augusztus 4-től.

(6)  13/2010.(V.28.) r.   Hatályos: 2010. május 28-tól.

(7)  15/2011.(VI.24.) r.  Hatályos: 2011. június 24-től

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  1. sz. melléklet

Barcs város műemléki-, és helyi védelemre javasolt épületei

 

Műemlékek:

Cím:                                                   Hrsz.:                 Megnevezés:

1./ Bajcsy-Zs.E.u.155.                       2114                   Volt kikötői dohány és sóraktár

2./ Hősök tere 3.                                2652                   R.k.templom

3./ Széchenyi u. 19.                            660                    Volt Városi Bíróság

4./ Széchenyi u. 22.                            173                    Múzeum, volt gabonaraktár

5./ Belcsapuszta                                 2797/1                Volt Kremsier kastély

6./ Somogytarnóca temetõ                 01104                 Temetõkápolna

7./ Somogytarnóca,Széchenyi tér 5.  4324                    Volt Széchenyi kastély

Helyi védelemre javasolt épületek:

Cím:                                                    Hrsz.:                 Megnevezés:

1./ Táncsics M. u.22.                          532                     Volt kastély, gyermekotthon

2./ Táncsics M. u.7.                            500/2                   villa

3./ Táncsics M. u. 5.                           501                      lakóház

4./ Táncsics M. u.3.                            502/2                   lakóház

5./ Semmelweis u.l.                             640                      vendéglõ, villa

6./ Semmelweis u.2.                            642                      lakóház, villa

7./ Semmelweis u.4.                            646                      lakóház, villa

8./ Semmelweis u. 7.                           625                      lakóház, villa

9./ Semmelweis u.8.                            650                      lakóház

10./ Semmelweis u. 11.                       621                      lakóház, villa

11./ Türr I. u.3.                                    636                      lakóház

12./ Türr I. u.7.                                    634                      lakóház

13./ Türr I. u. 11.                                 632                      lakóház

14./ Türr I. u. 21.                                 627                      lakóház

15./ Petõfi S. u. 1.                                666                      lakóház

16./ Petõfi S. u. 2.                                683                      lakóház

17./ Petõfi S. u. 4.                                684                      lakóház

18./ Petõfi S. u. 5.                                664                      lakóház

19./ Petõfi S. u. 6.                                685                      lakóház-utcai homlokzat

20./ Petõfi S. u. 10.                              687                      lakóház

21./ Dr.Piszár A. u. 2.                          689                      lakóház

22./ Dr. Piszár A. u. 5.                         601                      lakóház

23./ Dr. Piszár A. u. 9.                         580                      lakóház

24./ Dr. Piszár A. u  12.                       720                      lakóház, villa

25./ Kossuth L. u. 11.                          709                      lakóház

26./ Kossuth L. u. 15.                          712                      lakóház

27./ Kossuth L. u. 17.                          713                      lakóház

28./ Rákóczi F. u. 2.                            982                      lakóház

29./ Deák F. u. 15.                               993                      lakóház

30./ Deák F. u. 35.                               1028                    lakóház

31./Széchenyi u. 8.                               354                     lakóház

32./      Széchenyi u. 10.         350.                 lakóház

33./      Széchenyi u. 12.         178                  lakóház

34./      Széchenyi u. 14.         177                  lakóház

35./      Széchenyi u. 18.         176                  lakóház

36./      Széchenyi u. 20.         175                  volt posta, lakóház

37./      Széchenyi u. 24.         172                  lakóház

38./      Széchenyi u. 26.         171                  lakóház

39./      Bajcsy-Zs. u. 1.          878                  erdészeti iroda-földszint

40./      Bajcsy-Zs.u.3.-3a.      879-880          lakóház

41./      Bajcsy-Zs. u. 6.          4                      lakóház

42./      Bajcsy-Zs.u.7.            884                  lakóház

43./      Bajcsy-Zs.u.9.            893                  kultúrház-eredeti épületszárny

44./      Bajcsy-Zs.u. 10.         6                      lakóház

45./      Bajcsy-Zs.u. 14.         8                      lakóház

46./      Bajcsy-Zs. u.15.         897                  lakóház

47./      Bajcsy-Zs.u. 28.         15/1                 lakóház

48./      Bajcsy-Zs. u. 46.        24                    városháza-eredeti épületszárny

49./      Bajcsy-Zs. u. 48.        38                    bíróság

50./      Bajcsy-Zs.u.125.        1843/1             lakóház

51./      Bajcsy-Zs.u.127.        1846/1             lakóház

52./      Bajcsy-Zs. u.              2613                kőkereszt

53./      Bajcsy-Zs.u.159.        2118                vámhivatal

54./      Bajcsy-Zs. u.              2439/2             szobor

55./      Damjanich u. 33.        44                    lakóház

56./      Dózsa Gy. u. 6.          186                  lakóház, villa

57./      Somogyi B. u. 3.        180                  lakóház

58./      Somogyi B. u. 5.        181                  lakóház

59./      Somogyi B. u. 15.      193                  lakóház

60./      Somogyi B. u. 16/1.   340                  lakóház

61./      Somogyi B. u. 39.      214                  lakóház

62./      Somogyi B. u. 40.      324/1.              lakóház

63./      Somogyi B. u. 53.      227                  lakóház

64./      Somogyi B. u. 61.      235                  lakóház

65./      Somogyi B. u. 65.      239                  lakóház

66./      Somogyi B. u. 66.      311/1               lakóház

67./      Somogyi B. u. 69.      245                  lakóház-utcai homlokzat

68./      Somogyi B. u. 70.      309                  lakóház

69./      Somogyi B. u. 72.      308                  lakóház

70./      Nagyhíd u. 37.                       2695/1             lakóház

71./      Rózsa u. 4.                  2693                lakóház-utcai homlokzat

72./      Béke u. 6.                   1795                mezőgazd.iroda

73./      Béke u. 8.                   1794                lakóház

74./      Béke u. 14.                 1791                lakóház

75./      Béke u. 9.                   1409                lakóház

76./      Béke u. 21.                 1415                lakóház

77./      Béke u. 26.                 1785                lakóház

78./      Béke u. 42.                 1776                lakóház

79./      Béke u. 46.                 1774                lakóház

80./      Béke u. 53.                 1431                lakóház

81./      Béke u. 65.                 1437                lakóház

82./      Béke u. 77.                 1444                lakóház

83./      Munkácsy M. u.39.    2139                lakóház

84./      Munkácsy M.u.63.     2151                lakóház

85./      Kálvária          2167,2166,2186,2169 kálvária, területi védelem

86./      Vasvári P. u. 33.         2255                lakóház

87./      Klapka u. 10.              2480                lakóház

88./      Klapka u. 17.              2450                lakóház

89./      Ady E. u. 9.                2410                lakóház

90./      Vasútállomás              480/9               vasútállomás

91./      Dráva menti magtárak            510                  magtárak

92./      Széchenyi u.               145/2.              régi vasúti épület

93./      Széchenyi u.               144                  régi vasúti épület

94./      Dózsa Gy. u.              142/12             régi vasúti épület

95./      Szentesi út menti kereszt 1450/4       kőkereszt

96./      S.tarnóca, Zöldmező u     4273          magtár-homlokzatok

97./      Drávaszentes, Fő u.29.     3616         lakóház

98./      Drávaszentes, Fő u. 43.    3623         lakóház

99./      Drávaszentes, Fő u. 49.    3625         lakóház

100./    Drávaszentes, Fő u. 92  .  3729         lakóház

101./    Drávaszentes, Fő u. 146.  3648         lakóház

102./    Drávaszentes északi faluvég zártkert kőkereszt

103./    Drávaszentes                    3689          kõkereszt

104./    Drávaszentes                    3601          templom, kereszt

105./    Drávaszentes, Fõ u. 4.      3676/4      bolt

106./    Drávaszentes, Tarnócai u. 26. 3665   lakóház

107./    Drávaszentes, Malom u. 1.     3707   lakóház

108./    Középrigóc                             0400   iskola, diákotthon

109./    Középrigóc                              076/5 vadászház

110./    Hõsök tere 5.                           2646  lakóház

111./    Damjanich u. 1-29.     területi védelem lásd: szabályozási terv

112./    Városközpont             területi védelem lásd: szabályozási terv

(2) 113./ Aranyospuszta                       0265    templom torony

 

 (2) Régészeti területek:

Régészetileg érintett területek:

1./ 5M terven: Mátyás király utcánál kerékpárút területe a Deák Ferenc útig. Hrsz.: 723

2./ 8M, 9M, 10 M terven: Dráva parti kerékpárút nyomvonala. Hrsz.: 0698

Régészeti érdekû terület:

1./ D1M terven: Drávaszentes, Tarnócai u. nyugati oldala. Hrsz.: 3652-3657

 

 

Barcs város természetvédelmi területei

 

Duna-Dráva Nemzeti Park területei

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park területeit azok helyrajzi számaival a 7/1996.(IV.17.) KTM számu rendelet (MK 1996. évi 30. szám) 1 és 2 számú melléklete Barcs, Drávaszentes és Somogytarnóca címek alatt sorolja fel.

A településszerkezeti valamint a szabályozási tervek a területeket lehatárolják.                

 

Helyi természetvédelmi területek:

 

A helyi természetvédelemre javasolt területek a következők, amelyeket a szabályozási tervek is lehatárolnak:

 

  • Hősök tere
  • Somogytarnócai faluközpont és kastélypark
  • Béke u. fasor
  • Belcsapuszta
  • Középrigóci kastélypark
  • Barcs-Komlósdi-Rinya környéke
  • Somogytarnócai halastavak és környéke
  • Május 1 parkerdő
  • Aranyos pusztai temető
  • Izraelita temető

 

 

2. számú melléklet

 

A növényzet telepítésére vonatkozó előírások.

 

1./ A legkisebb ültetési (telepítés) távolság az ingatlan határától:

     a./ belterületen és külterületeknek a kertterületre (MK) és beépítésre szánt területnek

          minősített területek belső részén:

          - szőlő, valamint 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élő sövény)

            esetén 0,50 m,

          - 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs és egyéb fa esetén 1,0 m,

          - 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs- és

            egyéb bokor (élő sövény) esetén 2,0 m,

      b./ külterületen a kertterületen, és beépítésre szánt területen kívül eső részén:

           - gyümölcsfa iskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszméte, ribizke és

             málnabokor esetén 0,80 m,

           - minden egyéb gyümölcsbokor (mogyoró, stb.) esetében 2,0 m,

           - birs, naspolya, birsalanyra oltott körtefa esetén 2,5 m,

           - törpealanyra oltott almafa, továbbá meggy-, szilva- és mandulafa esetén 3,5 m,

           - vadalanyra oltott alma- és körtefa, továbbá kajszi fa esetén 4,0 m,

           - cseresznyefa esetén 5,0 m,

           - dió- és gesztenyefa, továbbá minden fel nem sorolt gyümölcsfa esetében 8,0 m,

      c./ külterületnek kertterületen és beépítésre szánt területen kívüli részén, amennyiben a

          szomszédos földterület szőlő, gyümölcsös vagy kertterület, szőlőt és gyümölcsfát a b/

          pontban foglalt ültetési távolságok megtartásával, egyéb bokrot vagy fát az alábbi ülte-

          tési távolságok megtartásával lehet ültetni:

          - 1 m-nél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetén 0,80 m,

          - 2 m-nél magasabbra nem növő bokor (élő sövény) esetében 1,2 m,

          - 2 m-nél magasabbra növő bokor (élő sövény) esetében 2,0 m,

          - fa esetében 8,0 m.

 

 

2./ Közút és vasút területén - szőlőtől, gyümölcsöstől, kertterülettől és beépítésre szánt terület-

     től - minden gyümölcs- és egyéb fát, valamint bokrot, legalább 1,5 m, 3 m-nél magasabbra

     növő gyümölcsfát legalább 2,5 m távolságra szabad ültetni (telepíteni).

 

 

 

3. számú melléklet

 

Tilalmak és korlátozások.

 

Építési tilalmak:

                                                                                                                      Rajzszám:

 

1./        Darányi út 11.            2366/1             út építés          Önkormányzat                       7

2./        Mező utca                   1996                út szélesítés     Önkormányzat                       2

3./        Bimbó utca                 477                  út szélesítés     Önkormányzat                       10

4. számú melléklet

 

A szabályozási terven feltüntetett övezetek és beépítési előírásaik.

 

Jelmagyarázat:

 

NL      Nagyvárosias lakóterület                   MÜ     Mezőgazdasági üzemi terület

KL      Kisvárosias lakóterület                       MA     Mezőgazdasági állattartó telep

KEL    Kertvárosias lakóterület                     CS       Csoportos

FL       Falusias lakóterület                            SZ       Szabadon-álló

TV       Településközpont vegyes terület        O         Oldalhatáron álló

KV      Központi vegyes terület                     Z         Zártsorú

KG      Kereskedelmi gazdasági terület         IKR     Iker

IG        Ipari Gazdasági terület                      K         Kialakult

Kp       Kemping

 

 

Lakóterületei övezetei:

 

Nagyvárosias: A határértékek a tömbtelkek esetében a tömbtelkek egészére vonatkoznak.

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

NL 1

SZ

15,0

30

nem osztható

-

-

NL 2

SZ

17,5

45

700

K

K

NL 3

SZ

15,0

70

nem osztható

-

-

NL 4

SZK

14,0

45

nem osztható

-

-

 

Kisvárosias: A határértékek a tömbtelkek esetében a tömbtelkek egészére vonatkoznak.

 

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

KL1

CS

5,0

75

180

K

K

KL2

SZK

12,5

40

1000

K

K

KL3

SZK

7,5

40

400

K

K

KL4

IKR

7,5

50

400

K

K

KL5

Z

6,5

40

1000

K

K

KL6

SZ

6,0

30

600

18

40

KL7

Z

5,0

60

300

K

K

KL8

SZO

5,0

40

500

16

40

KL9

SZK

9,0

30

600

K

K

KL10

Z

7,5

50

300

K

K

KL11

OK

7,5

30

550

K

K

KL12

Z

7,5

40

550

K

K

KL13

Z

7,5

60

500

K

K

KL14

Z

7,5

40

700

K

K

KL15

SZK

5,0

30

700

K

K

KL16

Z

5,0

40

400

K

K

KL17

SZK

6,0

30

900

K

K

Kertvárosias:

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

KEL1

O

5,0

30

700

16

35

KEL2

OK

5,0

30

550

K

K

KEL3

SZK

5,0

30

550

K

K

KEL4

SZK

5,0

30

700

K

K

KEL5

IKR

5,0

30

500

K

K

KEL6

O

5,0

30

550

16

35

KEL7

OK

6,5

30

700

K

K

KEL8

O

6,0

30

800

14

40

KEL9

SZ

6,0

30

900

20

40

KEL10

SZ

6,0

30

900

K

K

KEL11

O

6,0

30

800

20

40

KEL12

O

6,0

30

900

K

K

KEL13

O

6,0

30

700

K

K

KEL14

SZ

5,0

30

800

K

K

KEL15

O

5,0

30

900

K

K

KEL16

OK

5,0

30

500

K

K

KEL17

OK

5,0

30

400

K

K

KEL18

OK

5,0

30

800

K

K

(6)KEL19

0

7,5

30

1000

K

K

KEL20

O

5,0

30

700

14

30

KEL21

OK

5,0

30

700

K

K

KEL22

O

5,0

30

900

16

40

(2) KEL 23

ZK

5,0

30

550

K

K

(2) KEL 24

ZK

5,0

30

700

K

K

Falusias:

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

FL1

O

5,0

30

1000

12

K

FL2

OK

5,0

30

900

K

K

FL3

OK

5,0

30

800

K

K

FL4

O

5,0

30

800

K

K

FL5

O

5,0

30

900

16

45

FL6

O

6,0

30

900

16

45

FL7

O

6,0

30

2000

K

K

FL8

O

5,0

30

700

16

40

FL9

SZ

5,0

30

900

K

K

FL10

OK

5,0

30

1000

K

K

FL11

OK

5,0

30

600

K

K

 

Vegyes területek övezetei:

Településközpont vegyes: A határértékek a tömbtelkek esetében a tömbtelkek egészére vonatkoznak.

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max. m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

TV1

SZ

7,5

40

600

K

K

TV2

SZ

5,0

30

600

18

20

TV3

Z

7,5

30

400

K

K

TV4

Z

7,5

60

400

K

K

TV5

SZ

10,5

40

2000

K

K

TV6

Z

10,5

40

400

K

K

TV7

ZK

7,5-K

40

1000

K

K

TV8

Z

15,0

60

400

K

K

TV9

Z

17,5

60

2000

K

K

TV10

Z

17,5

40

nem osztható

-

-

TV11

Z

10,0

50

700

K

K

TV12

Z

10,0

60

400

K

K

TV13

Z

17,5

50

500

K

K

TV14

Z

7,5

60

300

K

K

TV15

Z

17,5

50

700

K

K

TV16

K

5,0

50

800

K

K

TV17

Z

10,5

40

nem osztható

-

-

TV18

Z-SZ

7,5

40

1000

K

K

TV19

Z

7,5

60

500

K

K

TV20

SZK

7,5

35

800

K

K

TV21

SZK

10,5

50

400

K

K

TV22

OK

7,5

60

600

K

K

TV23

SZK

7,5

25

2000

K

K

TV24

SZK

K

30

900

K

K

TV25

SZO

6,0

30

1000

K

K

TV26

OK

6,0

40

400

K

K

TV27  (1)

ZK

7,5

40

500

K

K

 

Központi vegyes: A határértékek a tömbtelkek esetében a tömbtelkek egészére vonatkoznak

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max. m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

KV1

K

K

K

K

K

K

KV2

SZ

10,0

40

nem osztható

-

-

KV3

K

K

K

K

K

K

KV4

SZK

5,0

30

K

K

K

KV5

SZ

10,0

25

6000

K

K

KV6

SZ

10,5

40

2000

K

K

KV7

SZ

10,5

40

4000

K

K

KV8

SZ

10,5

30

nem osztható

-

-

KV9

SZ

10,5

40

nem osztható

-

-

KV10

SZK

6,0

40

nem osztható

-

-

KV11 (1) (2)

SZK

12,5

45

1200

-

-

KV12

SZ

5,0

40

2000

K

K

KV13

SZ

5,0

70

1200

K

K

KV14

SZ

10,5

25

nem osztható

-

-

KV15

SZ

5,0

25

nem osztható

-

-

KV16

SZ

10,5

40

2000

25

40

KV17

SZ

K

40

nem osztható

-

-

KV18

SZ

7,5

25

700

K

K

KV19

SZ

7,5

25

3000

K

K

KV20

SZ

7,5

25

4000

40

60

KV21

0

6,0

30

900

25

40

KV22

0

6,0

30

900

K

K

KV23 (2)

SZ

7,5

40

1000

30

K

Különleges terület: (1), (3)

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max. m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

Kkp

SZ

5,0

25

4000

110

K

H

SZ

16,0

40

10.000

-

-

Az építési telket teljes közművel kell ellátni.

 

Gazdasági területek övezetei:

Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági:

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

KG1

SZ

10,0

40

2000

30

60

KG2

SZ

7,5

40

2000

18

60

KG3

SZ

7,5

40

2000

30

60

KG4

SZ

7,5

40

2000

K

K

KG5

SZ

10,0

40

1500

25

50

KG6

SZ

10,5

40

3000

30

50

KG7

SZ

K

40

2000

K

K

KG8

SZ

7,5

30

1000

18

20

KG9

SZ

7,5

35

1000

20

35

KG10

SZ

6,0

30

3000

K

K

KG11

SZK

7,5

25

2000

K

K

KG11

SZK

7,5

25

2000

K

K

KG12

Z

7,5

40

2000

K

K

 

Ipari gazdasági:

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

IG1

SZ

10,5

50

3000

30

60

IG2

SZ

12,5

40

4000

40

80

IG3

SZ

7,5

40

3000

K

K

IG4

SZ

10,5

40

3000

K

K

IG5

SZ

12,5

40

3000

35

50

IG6

SZ

12,5

40

4500

K

K

IG7

SZ

12,5

40

3000

K

K

IG8

SZ

K

45

5000

K

K

IG9

SZ

10,5

50

5000

K

K

IG10

SZ

10,5

40

3000

20

50

IG11

SZ

7,5

35

2000

K

K

IG12

SZ

12,5

50

5000

K

K

 

Mezőgazdasági üzemi:

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

MÜ1

SZ

12,5

30

2000

K

K

MÜ2

SZ

10,5

30

4000

30

60

MÜ3

SZ

7,5

30

3000

30

60

 

Mezőgazdasági állattartó:

 

Övezet jele

Beépítési mód

Építmény

magasság

max m

Beépítettség

max

%

Legkisebb

telekméret

m2

Telekszéles-

ség min.

m

Telekmélység

min.

m

MA1

SZ

10,5

35

4000

40

60

MA2

SZ

7,5

35

5000

K

K

MA3

SZ

7,5

40

3000

K

K

                                                                      

 

 

 

1. számú függelék (7)

 

 

1.    27/2008.(XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról

 

2.    306/2010.(XII.23.) Korm. rendelet A levegő védelméről

3.    14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM együttes rendelet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről

4.    193/2009.(IX.15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésekről

5.    2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásáról

6.    153/2009.(XI.13.) FVM rendelet az erdőről,. az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról

7.    2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről

8.    253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK)

9.    1997. évi LXXVIII. Törvény az épített környezet alakításáról és védelméről