Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Megújulnak a háziorvosi rendelők Barcson. A munkálatokkal jól haladnak, így szeptemberben már a

mai kor követelményeinek megfelelő épületben látják el a betegeket. A beruházás 60 millió forint

állami támogatásból valósul meg. A város tervei között szerepel egy összekötő út megépítése is,

amely a háziorvosi rendelőt kötné össze a járóbeteg-ellátóval.

Kicserélték a nyílászárókat, felújították a vízvezetékeket és a fűtésrendszert, letették már az új

járólapokat is és a külső festést is befejezték a barcsi rendelőnél. Jól haladnak a felújítási munkákkal,

amelyekre 60 millió forint állami forrást nyert a Dráva-parti város. A cél, hogy az orvosok modern

körülmények között lássák el feladataikat és, hogy a betegeket egy korszerűbb környezet fogadja.

 

István József, kivitelező:

- Jelen pillanatban a felújítás a befejező fázisában van, a teljes kivitelezés 85 százalékával úgy néz ki,

hogy a mai nappal végeztünk.

- Mi az ami eddig készen van?

- Gyakorlatilag inkább úgy fogalmaznék, hogy ami még vissza van, az a szerelvényezés, a festésnek a

befejező része és a melegburkolatok.