Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                         

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének

29/2005.(XI.25.)

 

RENDELETE  X

 

az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékosságot

célzó felújításának támogatásáról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x A 23/2006.(IX.12.) és 11/2008.(V.5.)  rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt

   szöveg.

 

 

 

 

                                                                      

 

Barcs város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:

 

Általános rendelkezés

1.   §

 

(2)(1)     E rendelet célja: az iparosított technológiával épített lakóépületek energia megtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása és korszerűsítése, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése. A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb, előre gyártott technológia  felhasználásával épített lakóépület.   

 

(2) E rendelet hatálya kiterjed Barcs város közigazgatási területén lévő, (1) bekezdés szerinti technológiával megvalósult, legalább 10 lakásos lakóépületekre, illetve ezek közvetlen környezetére.

 

Pályázati feltételek

2.   §

 

(1) Pályázatot nyújthatnak be a lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek (továbbiakban együtt: pályázó). A pályázónak minden, a pályázati felhívásban és a pályázati útmutatóban megjelölt adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban szolgáltatnia kell.

 

(2) Pályázónak a szükséges saját erő biztosítását, rendelkezésre állását, hitelt érdemlő dokumentumokkal, így közgyűlési, illetve lakógyűlési határozat hiteles jegyzőkönyvi kivonatával, és banki nyilatkozattal kell igazolnia.

 

(3) A pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz támogatás nem igényelhető.

 

(4) Támogatás csak akkor nyújtható állékonysági problémával rendelkező lakóépület energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez, amennyiben ezen állékonysági problémák megszüntetését célzó munkálatok a pályázat keretében támogatott munkálatokat megelőzően elvégzésre kerülnek és finanszírozásuk a pályázatnak nem képezi részét.

 

(5) Nem nyújtható támogatás olyan munkálatokra, amelyek nem eredményeznek kimutatható energia-megtakarítást, kivéve a 6. § (1) bekezdése c./ pontja alatti munkák.

 

(6) A lakóépületben lévő, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerűsítésére önkormányzati támogatás nem igényelhető. E rendelet alkalmazásában nem minősül lakáscélúnak az a helyiség és a közös tulajdoni hányadból ezen helyiségeket megillető arányos rész, amely az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként van nyilvántartva.

 

3.   §

 

Támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére nyújtható.

 

Támogatási feltételek

 

4.   §

 

(2)(1) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület energiatakarékos felújítását az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter és a nevében eljáró Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.  (továbbiakban: Hivatal) támogassa.

 

(2)  Az önkormányzati támogatás egyszer megítélt összeg. Ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor annak megfizetésére a pályázó köteles, az nem növelheti az állami és az önkormányzati támogatás összegét.

 

(3)     Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az állami és az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.

 

(4)    A pályázó saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel.

 

(5) Sikeres pályázat esetén az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. A szerződés megkötésének feltétele, hogy pályázó az önrész összegét az önkormányzat által megadott határnapig az e célra elkülönített számlára átutalja.

 

(6) Nem nyújtható támogatás olyan pályázónak, amelynek 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll.

 

(7) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség tartalmazhatja:

a./ az energia-megtakarítást eredményező felújítás, korszerűsítés szakértői költségeit (hőtechnikai számítás, 2.sz. adatlap kitöltése);

b./ felmérési terv készítésének költségeit, ha az épület tervei nem állnak rendelkezésre;

c./ a tervezés és engedélyezés költségeit, ha a beruházás építési engedély-köteles;

d./ a közbeszerzési eljárás költségeit;

e./ a kivitelezés, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit;

f./ védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségeit;

g./ a felsorolt költségek ÁFA-ját.

(8) A támogatásból nem fedezhető költségek:

a./ a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú ingatlanok energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének költségei;

b./ a lakások és a nem lakáscélú ingatlanok energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei;

c./ a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak az ÁFÁ-t is tartalmazó költségei.

 

(9) A támogatásból nem fedezhető munkálatokat a pályázónak a támogatott programmal egy időben egyéb forrásai terhére kell elvégeznie.

 

A támogatás formája, mértéke

 

5.   §

 

(2)(1) A önkormányzati támogatás vissza nem térítendő támogatás, melynek mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség legfeljebb 1/3-a lehet, de nem haladhatja meg a  lakásonkénti 500 ezer Ft-ot. A tulajdonostársak az önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

 

(2)    Önkormányzati támogatás az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható.

 

(3) A Kormány, vagy az önkormányzat által biztosított pályázati keret kimerülése esetén az önkormányzat a pályázatok befogadását felfüggeszti.

 

(4) A pályázattal érintett lakások energia-takarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe támogatás.

 

Támogatható felújítások, korszerűsítések

 

(2)6. §

 

 Támogatás az alábbi célokra nyújtható:

 

1.      Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje:

 

a)      Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni.

 

b)      A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100 %-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni.

 

A fenti 1.b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha az 1.a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat.

Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90 %-át érintő cseréje, energiatakarékos felújítása már korábban ezen (LA-2 végű kódszámon megjelölt) pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező – nyílászárók cseréjére, energiatakarékos felújítására is lehet pályázni.

 

2.                  Homlokzatok és födémek hőszigetelése:

 

a)      Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése.

b)      Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hőszigetelése.

c)      Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében.

d)      Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

 

Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006.(V.24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006.(V.24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni. Felhívjuk a pályázók/tervezők figyelmét, hogy fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történő anyag felhasználásra.

A fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a 3. pontban leírt épületszintű fűtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni.

 

3.                  Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása:

 

a)      Új szellőzőrendszer kialakítása, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni.

b)      Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

c)      Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

 

d)      Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-biztosító-, főelosztó berendezés korszerű berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint.

 

4.                  (A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra:

 

a)      Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése.

b)      Napelemek (áramtermelésre) telepítése.

c)      Kapcsolt hő- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése.

d)      Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással működő rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése.

e)      Hőszivattyú telepítése.

f)        Geotermikus rendszerek telepítése.

g)      Épületbe integrált mikro szélerőmű (áramtermelésre) telepítése.

h)      Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése.

 

A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006.(V.24.) TNM rendelet 4. mellékletben („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről”) foglaltak szerint kell vizsgálni.

Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul.     

 

 

Pályázat tartalma, befogadása, benyújtásának módja, helye és határideje

 

7. §

 

(1) Pályázat kizárólag a Hivatal által meghatározott pályázati formanyomtatványokon, az előírt dokumentumok csatolásával magyar nyelven nyújtható be.

 

(2) A pályázathoz az alábbi, kitöltött formanyomtatványokat kell csatolni:

 

a./ összefoglaló adatlap;

b./ adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról;

c./ adatlap a támogatási döntésről;

d./ a lakóközösség határozata.

 

(3) A pályázathoz az alábbi műszaki dokumentumokat kell csatolni:

 

a./ a felújítás, korszerűsítés részletes költségvetése, vagy részletes kivitelezői árajánlat, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz;

b./ a tervezett energiamegtakarításra vonatkozó részletes energetikai és hőtechnikai számítások;

 

c./ rövid szöveges programindoklás, mely tartalmazza, hogy milyen szükségletek, milyen okok miatt döntött a lakóközösség a pályázat szerinti felújításról, korszerűsítésről;

d./ az épület pályázattal érintett felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles;

e./ az építési engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles;

f./ nyílászáró csere vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye szükséges, ha nincs gáztüzelő berendezés, akkor a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz;

g./ nyílászáró csere esetén a pályázathoz mellékelni kell a nyílászáró minőségi tanúsítványát.

(2)   h./ Az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat

            benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (10. sz. melléklet)

(2)    i./ Homlokzat hőszigetelése esetén, a területileg illetékes önkormányzata nyilatkozata

            arról, hogy a színdinamikai terv engedélyköteles-e.

 

(4) A pályázathoz az alábbi hatósági igazolásokat, nyilatkozatokat kell csatolni:

 

a./ az építési engedély hiteles másolata vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben az illetékes építési hatóság nyilatkozatát kell becsatolni arról, hogy a pályázat szerinti felújítás, korszerűsítés nem építési engedélyköteles;

b./ homlokzat hőszigetelése esetén a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok.

 

(5) A pályázó részéről a pályázathoz csatolni kell:

 

a./ a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban végzett, pályázatkészítésre és/vagy szakértői munkavégzésre vonatkozó szerződés, megbízás egy eredeti vagy hiteles másolatának példányát;

b./ a nem lakáscélú ingatlanrész tulajdonosának nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a korszerűsítési, felújítási munkák reá eső részét finanszírozza, vállalja, hogy a Hivatal és az Önkormányzat közötti támogatási szerződés megkötése előtt, az önkormányzat által megadott határnapig az e célra elkülönített számlára ezt az összeget átutalja;

c./ a közmű üzemeltetők nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő pályázónak nincs a közmű üzemeltetőkkel szemben fennálló tartozása;

d./ tervezett tulajdonosi hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozatát a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét;

e./ a tervezett felújításra, korszerűsítésre vonatkozó, nyílt (kötelezettség vállalás nélkül eredménytelenné nyilvánítható) pályázaton beérkező valamennyi ajánlatot;

f./ hozzájáruló nyilatkozatot arról, ha a tervezett felújítás, korszerűsítés a közbeszerzési törvény (Kbt.) hatálya alá tartozik, a Polgármesteri Hivatal folytassa le a közbeszerzési eljárást.

 

(6) A pályázathoz csatolt mellékletek:

 

a./ a pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az Önkormányzathoz érvényesen beadott pályázat benyújtásának időpontjában) tulajdoni törzslapja;

b./ a Körzeti Földhivatal által kiadott térképmásolat;

 

(1) (7) A pályázat-tervezet írásban és elektronikusan rögzítve 1-1 példányban előzetesen 

          beadható.

A végleges, formailag megfelelő, minden előírt mellékletet tartalmazó, az adott helyeken cégszerűen aláírt pályázatot 3 példányban (1 eredeti, 2 másolat) lefűzve és elektronikusan rögzített módon 1 példányban a pályázati felhívásban megadott határidőig a következő címre kell a pályázó képviselőjének (társasházak esetében: intéző bizottság elnöke vagy közös képviselő, lakásszövetkezetek esetében: ügyvezető igazgató vagy elnök — a továbbiakban együtt: pályázó képviselője) behozni vagy beküldeni.

Barcs város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala (7570 Barcs, Bajcsy Zs. u. 46.).

A beérkezést követő 10 munkanapon belül Barcs város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala befogadó nyilatkozatot ad ki a pályázónak.

A befogadó nyilatkozat kizárólag a pályázat formai megfelelését igazolja, de nem jelenti a támogatás megítélését.

 

 

Pályázatok elbírálása

 

8. §

 

(1) Pályázó köteles e rendelet 7. §-ban meghatározott dokumentumokat pályázatához a benyújtási határidő előtt csatolni. A hiányosan benyújtott, nem az előírásoknak megfelelően elkészített pályázati anyag nem fogadható be. Amennyiben a pályázat e rendelet 7. §-ában felsorolt dokumentumok valamelyikét nem, vagy hibásan kitöltve tartalmazza, úgy a Polgármesteri Hivatal a pályázó képviselőjét 3 munkanap határidő kitűzésével egyszeri alkalommal hiánypótlásra, kijavításra szólítja fel, feltéve, hogy így még az a beadási határidőig visszaérkezhet.

 

(2) A benyújtott és az igazoltan befogadott pályázat utólag nem módosítható. A módosítási szándék esetén a benyújtott pályázat visszavonásával egyidejűleg, még a benyújtási határidő előtt új pályázatot lehet beadni.

 

(3) A jogosulatlan pályázó által benyújtott, illetve a pályázati határidőt követően benyújtott pályázatok nem támogathatóak.

 

(4) A pályázatok értékelését a Képviselő-testület által külön megválasztott munkacsoport végzi.

 

 (5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

 (6) A pályázatoknak a Hivatalhoz megadott határidőig történő felterjesztéséről, az önkormányzati támogatásokról a Képviselőtestület dönt.

 

 

 

A felújítások műszaki ellenőrzése és finanszírozása

 

9. §

 

(1) A pályázó a tervezett felújítási és korszerűsítési munkák elvégzésére legalább három érvényes ajánlatot köteles mellékelni.

A pályázathoz minden beérkező érvényes vagy érvénytelennek nyilvánított ajánlatot be kell csatolni.

A pályázatnak kidolgozott és azonos műszaki tartalomra, minőségre kell vonatkoznia.

 

(2) A felújítási munkák szakszerű elvégzése érdekében, annak ellenőrzésére a pályázó köteles megfelelő jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőrt biztosítani. Ennek költségei a beruházási költségek részét képezhetik.

 

(2)(3) A kivitelezésre vonatkozó „Vállalkozási szerződést”, a kivitelezés műszaki ellenőrzésére „Megbízási szerződést”a pályázó köti meg az érdekeltekkel, a támogatási szerződéssel összhangban.

 

(4) Az önkormányzati és az állami támogatás folyósítására a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, a benyújtott és a műszaki ellenőr által leigazolt számla, valamint a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, utólag kerül sor, a számla benyújtását követő 45 napon belül, a kivitelező részére történő átutalással.

 

(5) A támogatás visszavonása azonnali beszedési megbízás alapján történik a lakáscélú állami támogatásokról szóló külön jogszabályban , a pályázó és az Önkormányzat közötti „Támogatási szerződés”-ben meghatározott módon.

 

(6)    A pályázatban szereplő adatokat, a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát a Hivatal, vagy megbízottja, a közreműködő szervezet és az Önkormányzat bármikor ellenőrizheti.

 

 

Elbírálás szempontjai

 

10. §

 

(1) A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

 

(2) A pályázatok pontozásos rendszer alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra.

 

(3) A pontozási rendszer a következő ismérveket értékeli:

 

1.    az épület életkora;

2.    a pályázattal érintett lakások száma

3.    az önerő aránya a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költséghez viszonyítva

4.    a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke (GJ/év)

5.    a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

6.    a felújítás teljessége.

 

(4) Előnyt élvez, azonos pontszám esetén az a pályázó (pályázat),

 

- amelynél a végrehajtandó feladatot komplex diagnosztikai (statikai, épületgépészeti, épületfizikai állapotot bemutató) vizsgálatokkal is alátámasztotta egy olyan akkreditált intézmény, amely hazai kijelöléssel, vagy lehetőleg nemzetközileg is érvényes notifikálással rendelkezik;

- amelyik az épületet teljes egészében felújítja (homlokzat felújítás, nyílászáró csere), függetlenül attól hány dilatációs egységből áll;

- amelyik az adott lakótelepet minél szélesebb körben újítja fel, vagyis minél nagyobb lakásszám, illetve minél több épület szerepel a pályázati anyagaikban.

 

(5) A pályázatot az e rendelet 1. számú mellékletét képező pályázati felhívás tartalmi    elemeinek megfelelően kell benyújtani.

 

     (6)   A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

 

a) Amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható   

    köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy

    részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját

    forrásai címen tartozása van.           

 

b) Amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, 

    hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően

    bebizonyosodik.

 

c) Amely magyar adóazonosító jellel és/vagy adószámmal nem rendelkezik.

 

d) Amely ellen az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező   

    határozata van érvényben, továbbá amely a hitelkérelem benyújtását megelőzően az

    államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy      

    a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben, a 

   Támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette,   

   kivéve a vis maior esetét.

 

c) Amely az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Korm.

    rendelet (továbbiakban: Ámr.) értelmében a pályázat befogadásának feltételeként  

    nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű,

    meg nem fizetett köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a

    támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása az Ámr. 92. § (5)

    bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az államháztartásról szóló 1992.    

    évi XXXVIII. Törvény (továbbiakban: Áht.) 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján    

    az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás

    ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerül.            

11. §

 

E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

 

Barcs, 2005. november 17.

 

 

       Balázsné dr. Vástyán Krisztina s.k.                                              Feigli Ferenc s.k.

                            jegyző                                                                       polgármester

 

 

 

Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles.

 

Barcs, 2008.április 29.

                                                                                                              Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                                                                                                                                             jegyző

 

 

(1)   23/2006.(IX.12.) rendelet. Hatályos: 2006.09.12-től.

(2)   11/2008.(V.5.) rendelet.    Hatályos: 2008.V.5-től.

 

 

 

                       

 

1. számú melléklet

a 11/2008.(V.5.) .önkormányzati rendelethez

 

 

PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS

 

az iparosított technológiával épült lakóépületek

energia-takarékos korszerűsítésének, felújításának támogatására

 

(Kódszám: LFP-2008-LA-2)

 

Barcs város Önkormányzatának Képviselő-testülete Az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 35. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megjelentetett pályázati felhívása alapján a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvényben rögzített Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása megnevezésű előirányzat, valamint saját költségvetésében e célra elkülönített forrásai terhére pályázatot hirdet az iparosított technológiával (panel, blokk, alagútzsalu, öntött, vasbetonváz és egyéb) épült, legalább 10 lakásos lakóépületek energia megtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek, gépészeti rendszereinek, berendezéseinek, korszerűsítésének támogatására.

 

I.                        Pályázók köre:

 

1. Pályázatot nyújthatnak be a lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek, a lakásokra kiterjedő, kimutatható energia-megtakarítást eredményező, felújítási, korszerűsítési munkáira.

 

2. A pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházásokhoz, továbbá az épületben lévő nem lakás céljára hasznosított helyiségek felújítására támogatás nem nyújtható.

 

3.   Állékonysági problémával rendelkező lakóépületnek támogatás csak akkor nyújtható, amennyiben ezen állékonysági problémák megszüntetését célzó munkálatok a pályázat keretében támogatott munkálatokat megelőzően elvégzésre kerülnek és finanszírozásuk a pályázatnak nem képezi részét, illetve rendelkezik 2 évnél nem régebbi statikai szakvéleménnyel.

 

II.                     Támogatható felújítások, korszerűsítések:

 

Pályázat révén támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújítása és az épületek környezetének felújítása, korszerűsítése során elvégezhető alábbi munkálatokra:

 

1.            Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje:

a)            Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni.

b)            A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni.

A fenti 1. b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha az 1. a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat.

Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90%-át érintő cseréje, energiatakarékos felújítása már korábban ezen (LA-2 végű kódszámon megjelölt) pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező – nyílászárók cseréjére, energiatakarékos felújítására is lehet pályázni.

2.            Homlokzatok és födémek hőszigetelése:

a)      Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése.

b)      Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hőszigetelése.

c)      Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében.

d)      Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni. Felhívjuk a pályázók/tervezők figyelmét, hogy fenti 1. és

2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történő anyag felhasználásra.

A fenti 1. és  2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a  3.  pontban leírt épületszintű fűtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni.

 

3.      Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása:

a)       Új szellőzőrendszer kialakítása, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni.

b)       Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

c)       Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

d)       Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-biztosító-, főelosztó berendezés korszerű berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint.

 

4.      /A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra:

a)      1./ Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése.

b)      2./ Napelemek (áramtermelésre) telepítése.

c)      3./ Kapcsolt hő- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése.

d)      4./ Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással működő rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése.

e)      5./ Hőszivattyú telepítése.

f)        6./ Geotermikus rendszerek telepítése.

g)      7./ Épületbe integrált mikro szélerőmű (áramtermelésre) telepítése.

h)      8./ Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése.

A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletben („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről”) foglaltak szerint kell vizsgálni.

Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul.

 

Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul

 

III.             Pályázati feltételek:

 

Pályázaton azok a közösségek (pályázók) vehetnek részt, melyek megfelelnek a pályázati feltételeknek, illetve azt elfogadják :

 

1.   A pályázónak minden, az érvényben lévő vonatkozó önkormányzati rendeletben, ezen részletes pályázati felhívásban megjelölt adatot, információt, igazolást és dokumentumot a pályázati anyagban szolgáltatnia kell.

 

2.   A szükséges saját erő biztosítását, rendelkezésre állását, hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolják (közgyűlési, illetve lakógyűlési határozat, vagy jegyzőkönyv hiteles kivonata, és banki nyilatkozat).

[A tulajdonosok saját erejeként csak készpénz vehető figyelembe, melynek forrása – többek között – lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel.]

 

3.   Pályázat benyújtása előtt a pályázónak részletezett közgyűlési, illetve lakógyűlési határozatot kell hozni arról, hogy

3.1.    a készpénzben általa vállalt saját erőt az önkormányzat által megjelölt, elkülönített számlára a megadott határnapig átutalja (ez a további bonyolítás feltétele);

3.2.    a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja;

3.3.    a támogatási igénykérésnek a részleteit is rögzíteni kell.

 

4.   Támogatás csak teljes épületre, vagy annak dilatációval határolt részére nyújtható.

 

5. A támogatás csak a lakásokra nyújtható. Az épületben lévő nem lakás célú helyiségek tulajdonosainak is vállalniuk kell a felújításban való ugyanakkori részvételt (kötelezettség

vállaló nyilatkozatukat mellékelni kell), azonban az így elvégzett beruházás rájuk eső költségeit teljes egészében saját erővel (egyéb forrásból) kell finanszírozniuk, ezt az összeget szintén a megadott időpontig, az elkülönített számlára kell befizetni.

 

6. A pályázónak tudomásul kell venni, hogy nem nyerhet önkormányzati támogatást az a lakóközösség, amelyik közműhátralékkal, köztartozással rendelkezik.

 

IV.       Pályázat felépítése, tartalma:

 

1.        Pályázó köteles az önkormányzati rendelet 7. §-ban meghatározott, alább részletezett dokumentumokat csatolni.

Kitöltetlen, hiányosan vagy rosszul kitöltött, nem aláírt adatlapok, nem megfelelő, hiányos pályázatok nem fogadhatók be. Az adatlapokat kék színű tintával kell aláírni, bélyegző lenyomattal kell ellátni és olvashatóan fel kell tüntetni az aláíró nevét és beosztását.

A fentiek szerinti mulasztások a pályázat formai meg nem felelését eredményezik.

 

1.1. A pályázathoz az alábbi kitöltött formanyomtatványokat kell csatolni:    

 

a)      . Össszefoglaló adatlap (1. számú melléklet)

b)      Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet)

c)      Nyílászárók felmérési adatlapja (2/A. számú melléklet)

d)      Adatlap a támogatási döntésről (3. számú melléklet)

e)      A lakóközösség határozata (4. számú melléklet)

f)        A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet)

 

1.2. A pályázathoz az alábbi műszaki dokumentumokat kell csatolni:

a)      A felújítás, korszerűsítés tételes költségvetése, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz

b)      Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv, ezen belül a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai számítások, valamint a hőfogyasztás szolgáltatójának igazolása a mért értékről (11. sz. melléklet)

c)      A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérő szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérő szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók

d)      A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles

e)      A jogerős építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles

f)        az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (10. sz. melléklet)

g)      Homlokzat hőszigetelése esetén, a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a színdinamikai terv engedélyköteles-e. Amennyiben engedélyköteles, a jogerős engedélyezési terv és az engedélyezési határozat benyújtása a Támogatási szerződés megkötésének egyik feltétele.

h)      Nyílászáró energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje esetén a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Amennyiben gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemű berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos.

i)        A területileg illetékes önkormányzati tűzoltóság véleménye, amennyiben ennek beszerzése szükséges

j)        A pályázattal érintett épület építési engedélyének másolata, vagy ha az nem fellelhető, úgy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező I. fokú építésügyi hatóság nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti épület építési engedélye 1992. július 01. előtti

 

1.3. A pályázó részéről a pályázathoz csatolni kell:

a)      A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja (kétlépcsős pályázat esetén az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában, melyet igazolni szükséges).

b)      Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat

c)      Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét

d)      A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, előszerződés, vagy szándéknyilatkozat, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO cég)

e)      Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok

f)        A pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban végzett, pályázatkészítésre és/vagy szakértői munkavégzésre vonatkozó szerződés, megbízás egy eredeti vagy hiteles másolatának példányát;

g)      A nem lakáscélú ingatlanrész tulajdonosának nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a korszerűsítési, felújítási munkák reá eső részét finanszírozza, vállalja, hogy az illetékes miniszter, illetve a nevében eljáró ÉMI Kht. (továbbiakban: Hivatal) és a pályázó közötti támogatási szerződés megkötése előtt, a megadott határnapig az e célra elkülönített számlára ezt az összeget átutalja;

 

h)      A közmű üzemeltetők nyilatkozatát arról, hogy a támogatást igénylő pályázónak nincs a közmű üzemeltetőkkel szemben fennálló tartozása;

i)        A tervezett felújításra, korszerűsítésre vonatkozó, nyílt (kötelezettség vállalás nélkül eredménytelenné nyilvánítható) pályázaton beérkező valamennyi ajánlatot;

 

V.                 Pályázattal elnyerhető támogatás:

 

1.    A benyújtott pályázat alapján a pályázó által tervezett felújításra kétféle forrásból nyerhető el vissza nem térítendő támogatás:

1.1 az állami támogatásból, melynek mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség legfeljebb 1/3-a lehet, de nem haladhatja meg a pályázatban szereplő lakások esetében a lakásonkénti 500 eFt-ot[1].

 

1.2 az önkormányzati támogatásból, mely a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség legfeljebb 1/3-a lehet, de nem haladhatja meg a pályázatban szereplő lakások esetében a lakásonkénti 500 eFt-ot.

 

2.    A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

 

3.    A pályázattal érintett lakások energia-takarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe támogatás.

 

4.    Az önkormányzati támogatás előzetes feltétele, hogy a Hivatal a pályázatot támogassa. A támogatásról az Önkormányzat a pályázóval (pl.: a Társasházzal, stb.) „Támogatási szerződés”-t köt.

 

5.    A pályázónak (pl.: a lakástulajdonosoknak, stb.) saját erőként a teljes felújítási költségek legalább 1/3-t kell biztosítani készpénzben, melynek forrása – többek között – lehet az épület képződött felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, vagy bankhitel.

 

6.    A tulajdonostársak az önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják, de az önkormányzat és a lakástulajdonosok együttes saját erejének a teljes felújítási költség legalább 2/3-os mértékét el kell érnie.

 

7.    A tulajdonostársak – az adott épület esetében – átvállalhatják részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt is.

 

8.   Amennyiben a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos/többlet költségek merülnek fel, azok megfizetéséről a pályázó saját forrásból köteles gondoskodni, azok nem növelhetik sem az állami, sem az önkormányzati támogatás összegét.

 

9.    Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az állami és az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.

10.  A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség tartalmazhatja:

 

a)      a pályázat benyújtását megelőzően, írásban megkötött és érvényes szerződés, megbízás alapján végzett, pályázathoz szorosan kapcsolódó, az energia-megtakarítást eredményező felújítás, korszerűsítés igazolt szakértői munkavégzés költségeit (hőtechnikai számítás, 2.sz. adatlap kitöltése);

b)      / felmérési terv készítésének költségeit, ha az épület tervei nem állnak rendelkezésre;

c)      a tervezés és engedélyezés költségeit, ha a beruházás építési engedély köteles;

d)      a közbeszerzési eljárás költségeit;

e)      a kivitelezés, a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségeit;

f)        az épület állékonyságára vonatkozó, 2 évnél nem régebbi statikai szakvélemény költségét

g)      védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségeit;

h)      valamint a felsorolt költségek ÁFA-ját.

 

 

11.  A támogatásból nem fedezhető költségek:

a./ a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben lévő nem lakáscélú ingatlanok[2] energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének költségei;

b./ a lakások és a nem lakáscélú ingatlanok energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei;

c./ valamint a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó (pályázat készítés munkadíja, tulajdoni lap, térképmásolat kiváltásának illetéke, a pályázat sokszorosításának költsége, stb.) ráfordítások;

d./ a fenti költség elemek ÁFA-ja.

 

12.  Az illetékes miniszter, illetve az Önkormányzat a pályázati keretek kimerülése esetén a pályázatok befogadását felfüggeszti.

 

VI.       A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje, valamint eljárási rendje:

 

1.      Pályázat magyar nyelven, kizárólag az önkormányzati rendeletben szabályozott pályázati formanyomtatványokon nyújtható be. A rendelet beszerezhető térítésmentesen a Barcs városi Polgármesteri Hivatal Titkárságán, olvasható a Polgármesteri Hivatal internetes honlapján (www.barcs.hu). A pályázati formanyomtatványok letölthetők a Hivatal internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu) az LFP-2008-LA-2 kódszámú pályázatának mellékleteként.

A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában, sem alakjában.

 

2.      A pályázatot az érvényben lévő, vonatkozó önkormányzati rendeletünk, a jelen pályázati felhívásban, a pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok, igazolások benyújtási határidő előtt megfelelő időben (az esetleges kijavítások, kiegészítések időszükségletét is figyelembe vevően) való csatolásával kell benyújtani.

 

3.      Előzetesen a pályázat-tervezet írásban és elektronikusan rögzített módon (floppy lemezen, CD-n) 1-1 példányban benyújtható.

 

4.      A hiányosan benyújtott, nem az előírásoknak megfelelően elkészített pályázat (pl.: a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ /szakszerű, helyesírási szabályokat kielégítő választ/ kell adni, az előírt dokumentumokat csatolni kell, stb.) nem fogadható be.

Amennyiben a IV. fejezetben felsorolt dokumentumok valamelyikét nem, vagy hibásan kitöltve tartalmazza a pályázat, úgy a Polgármesteri Hivatal a pályázó képviselőjét 3 munkanap határidő tűzésével egyszeri hiánypótlásra, kijavításra szólítja fel, feltéve, hogy így még az a beadási határidőig visszaérkezhet. A pályázó a hiányt határidőben pótolja, ha legkésőbb a megadott határnapon, de a pályázat beadási határideje előtt átadja a pótolt, kijavított dokumentumot.

 

5.      Amennyiben a pályázó nem jogosult a pályázat benyújtására, akkor a pályázat az elbírálásból kizárásra kerül.

 

6.      A pályázó végleges (formailag megfelelő, minden előírt mellékletet tartalmazó, az adott helyeken cégszerűen aláírt) pályázatát írásban 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat)

lefűzve és elektronikusan rögzített módon 1 példányban (floppy lemezen, CD-n) a következő címre kell a pályázó képviselőjének behozni vagy beküldeni:

Barcs város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda (7570 Barcs, Bajcsy Zs. u. 46. )

 

7.      A pályázatok folyamatosan benyújthatók, beérkezésük legkésőbb 2008. július 31. napjáig szükséges.

A határidőt követően benyújtott pályázatok az elbírálásból kizárásra kerülnek, melyről a pályázó írásbeli értesítést kap.

 

8.      A pályázat befogadásra kerül, amennyiben az érvényben lévő, vonatkozó önkormányzati rendeletünk, a jelen pályázati felhívás, a pályázati útmutató előírásai szerinti formai és tartalmi követelményeknek megfelel.

A pályázó a befogadás tényéről a pályázat beérkezését követő 10 munkanapon belül a  Polgármesteri Hivataltól írásos befogadó nyilatkozatot kap.

 

9.      A befogadó nyilatkozat a pályázat formai megfelelését igazolja, de nem jelenti a támogatás megítélését.

 

10.  A benyújtott és az igazoltan elfogadott pályázatok utólag nem módosíthatók, ha mégis módosítani kívánják, akkor a benyújtott pályázatot vissza kell vonni és a módosítást új pályázatként lehet a megadott határidőig beadni.

 

11.  A pályázat benyújtása díjtalan.

 

 

VII.                       Elbírálás szempontjai:

 

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok pontozásos rendszer alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra.

A pontozási rendszer a következő ismérveket értékeli:

 

1.    az épület életkora;

 

Pályázó épület életkora: [év]

15 – 18

19 – 21

22 – 24

25 – 27

28 – 30

Pontszám:

1

2

3

4

5

Pályázó épület életkora: [év]

31 – 33

34 – 36

37 – 39

40 – 42

43 – 

Pontszám:

6

7

8

9

10

 

2.    a pályázattal érintett lakások száma

(jobb, ha egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg a pályázó);

 

Pályázó épület lakásszáma: [db]

10 – 20

21 – 30

31 – 40

41 – 50

51 – 60

Pontszám:

1

2

3

4

5

 

3.    az önerő aránya a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költséghez viszonyítva

(jobb, ha a saját erő aránya magasabb a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költséghez viszonyítva, ezáltal kevesebb állami, önkormányzati támogatást vesz igénybe);

 

Pályázó saját erő vállalása: [%]

33,3

33,3 – 35

36 – 38

39 – 42

43 – 46

Pontszám:

0

1

2

3

5

Pályázó saját erő vállalása: [%]

47 – 50

51 – 55

56 – 60

61 – 66

66,7

Pontszám:

9

12

15

18

20

 

4.    a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke (GJ/év)

(jobb, ha a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke nagyobb);

 

Pályázatban a fajlagos energia-megtakarítás mértéke: [GJ/év]

< 100

101 – 150

151 – 200

201 – 250

251 – 300

Pontszám:

0

1

2

3

4

Pályázatban a fajlagos energia-megtakarítás mértéke: [GJ/év]

301 – 350

351 – 400

401 – 450

451 – 500

501 –

Pontszám:

5

6

7

8

10

 

5.    a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

(jobb, ha a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő) kedvezőbb, vagyis az érték alacsonyabb);

 

Pályázatban a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő): [év]

< 7

7 – 9

10 – 12

13 – 15

> 15

Pontszám:

10

8

6

4

2

 

   6.     a felújítás teljessége

(a pályázónak előnyt jelent, ha teljes körű hőszigetelést, nyílászáró cserét, gépészeti felújításokat végez el az épületen ezen pályázat keretében, vagyis a jelen pályázat keretében elvégzett különféle munkálatok eredményeként az épület dokumentumokkal, illetve számításokkal igazoltan teljes körűen kielégíti az érvényes hőtechnikai szabványokat, előírásokat);

 

Pályázatban a tervezett felújítás, korszerűsítés teljessége:

Nyílászárók cseréje

Részleges homlokzat szigetelés

Teljes homlokzat szigetelés

Teljes körű hőszigetelési munkák

Tető és/vagy pince hőszigetelés

Gépészeti berendezések felújítása

Pontszám:

+1

+1

+2

+4

+1 / +1

+2

 

Az egyes részpontok összeszámítandók!

 

Előnyt élvez, azonos pontszám esetén az a pályázó (pályázat):

 

- amelynél a végrehajtandó feladatot komplex diagnosztikai (statikai, épületgépészeti, épületfizikai állapotot bemutató) vizsgálatokkal is alátámasztotta egy olyan akkreditált intézmény, amely hazai kijelöléssel, vagy lehetőleg nemzetközileg is érvényes notifikálással rendelkezik;

 

- amelyik az épületet teljes egészében felújítja (homlokzat felújítás, nyílászáró csere), függetlenül attól hány dilatációs egységből áll;

 

- amelyik az adott lakótelepet minél szélesebb körben újítja fel, vagyis minél nagyobb lakásszám, illetve minél több épület szerepel a pályázati anyagaikban.

 

VIII.                    Döntés előkészítés, döntési mechanizmus:

 

1.  A pályázat kétlépcsős. Az első fordulóban az Önkormányzat bírálja el a hozzá benyújtott pályázatokat.

 

2.  A pályázatok támogatásáról,  a Képviselőtestület dönt.

A Képviselőtestület döntése végleges, annak felülvizsgálatára nincs lehetőség.

 

3.  A Képviselő-testület döntését megelőzően a benyújtott pályázatokat a Képviselő-testület által választott bizottság bírálja el.

 

4.  Az önkormányzati támogatás, bonyolítás feltétele, hogy az Önkormányzat pályázatát a Hivatal szintén támogassa.

 

5.  Ha a támogatás odaítélésére a források időközi kimerülése miatt nem kerül sor, akkor erről a pályázó értesítést kap.

 

6.  A Hivatal, valamint az Önkormányzat támogatásáról a Polgármesteri Hivatal a pályázót értesíti és adott határnap megjelöléssel a saját forrás befizetésére és a „Támogatási szerződés” megkötésére szólítja fel.

 

 

IX.                          Korszerűsítés, felújítás elvégzése, műszaki ellenőrzése, finanszírozása

 

1.    A pályázó a tervezett felújítási és korszerűsítési munkák elvégzésére legalább három érvényes ajánlatot köteles mellékelni.

A pályázathoz minden beérkező érvényes vagy érvénytelennek nyilvánított ajánlatot be kell csatolni.

A pályázatnak kidolgozott és azonos műszaki tartalomra, minőségre kell vonatkoznia.

A pályázó olyan ajánlatot köteles bekérni, hogy azok értékelhetők, és egymással összehasonlíthatók legyenek, különös tekintettel a műszaki tartalomra, a minőségre és az árra vonatkozóan.

 

2.    A tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes, megfelelő szakmai programmal készített energetikai és hőtechnikai számításoknak igazolniuk kell a pályázott munkákkal tervezett energia-megtakarítást.

 

3.    Nyílászárók cseréje vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélyét be kell szerezni, ha nincs, akkor a pályázathoz az előírásoknak megfelelő, érvényes tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a beavatkozás után a megfelelő légcsere biztosított.

 

4.    A költségvetési, önkormányzati forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor – értékhatártól függőben – a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

 

5.    A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és

felhasználásának részletes szabályairól szóló, érvényben lévő 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni, beépítésre kerülő anyagok tekintetében a gyártó cég nevére kiállított ÉME tanúsítvánnyal kell rendelkezni.

 

6.    A kivitelezésre vonatkozó – a pályázó képviselője által előkészített tervezetek alapján – „Vállalkozási szerződés”-t, a kivitelezés műszaki ellenőrzésére „Megbízási szerződés”-t a pályázó köti meg az érdekeltekkel, a támogatási szerződéssel összhangban.

 

7.  A támogatásból nem fedezhető munkálatokat a támogatott programmal egy időben a pályázónak az egyéb forrásainak terhére kell elvégezni.

 

8.             Az állami és önkormányzati támogatásból előleg nem biztosítható.

 

9.             A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás, az önkormányzati és az állami támogatás arányos felhasználásával történik.

 

10.         A felújítási munkák szakszerű elvégzése érdekében, annak ellenőrzésére a pályázó köteles megfelelő jogosultsággal és gyakorlattal rendelkező műszaki ellenőrt / ellenőröket biztosítani.

 

11.  A számlák kifizetésére a készültségi fokkal arányosan, a benyújtott és a műszaki ellenőr/ellenőrök által leigazolt számla/számlák, valamint a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, utólag kerülhet sor (az önrész és az állami támogatás: 2/3 - 1/3 arányában), a számla benyújtását (Megrendelőnél való érkeztetését) követő 45 napon belül, az egyes kivitelezőnek történő átutalással.

 

12.  A támogatás visszavonása azonnali beszedési megbízás alapján történik a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 40. §-ban és a pályázó – Önkormányzat közötti „Támogatási szerződés”-ben meghatározott módon.

 

13. A pályázatban szereplő adatokat, a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát a Hivatal, vagy megbízottja, a közreműködő szervezet[3] és az Önkormányzat bármikor – a helyszínen is – ellenőrizheti.

14. A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

a)      Amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van.

b)      Amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

c)      Amely magyar adóazonosító jellel és/vagy adószámmal nem rendelkezik.

d)      Amely ellen az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá amely a hitelkérelem benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben, a Támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve a vis maior esetét.

e)      Amely az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása az Ámr. 92. § (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht.) 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerül.

 

 

 



[1] Minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

 

[2] A pályázat szempontjából nem minősül lakáscélúnak az a helyiség és a közös tulajdoni hányadból ezen helyiségeket megillető arányos rész, mely az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként van nyilvántartva (például: üzletek, irodák, raktárak és az ezen helyiségekhez tartozó garázsok).

 

[3] ÉMI Kht.