Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

21/2004. (IV. 30.)

 

R E N D E L E T E (1)-(4)

 

 

A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáról és a fizetendő díjakról

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, valamint az árak megállapításáról szóló, többször módosított 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakkal kapcsolatban a következő rendeletet alkotja:

 

1. §

A rendelet hatálya kiterjed Barcs város közigazgatási területén a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz (a továbbiakban: ivóvíz) és a közüzemi csatornamű (továbbiakban: csatorna) szolgáltatást igénybe vevő fogyasztókra.

2. §

(1)   A rendelet alkalmazása szempontjából fogyasztó: az ivóvíz és csatornaszolgáltatást igénybe vevő ingatlan tulajdonosa, az ingatlan kezelője, valamint az ingatlant egyéb jogcímen használó is, ha a közüzemi szerződés nem a tulajdonossal, hanem vele jött létre.

(2)       Az (1) bekezdés szerinti fogyasztók közül:

a./ lakossági díj fizetésére köteles az a fogyasztó, aki lakossági víz és háztartási vízszükséglete kielégítésére veszi igénybe a szolgáltatást;

b./ közületi díj fizetésére köteles az a./ pontban nem említett összes fogyasztó.

(3)   Azoknál az ingatlanoknál, ahol a fogyasztó a szolgáltatás jellege miatt vegyes fogyasztó, tehát lakossági és közületi felhasználás együttesen jelentkezik, a tevékenység megkezdésével egyidejűleg mellékvízmérőt kell felszerelni.

(4)   A fogyasztás mérése a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV.5.) Kormányrendelet 2. § 13. a)-c) pontjában meghatározott mérőeszközökkel történik.

 

3. §

(1)   A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz, valamint a közüzemi csatornamű üzemeltetésének költségeit és a szolgáltatásért fizetendő díjakat e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, amely évenkénti rendszerességgel felülvizsgálatra kerül. A felülvizsgálathoz az üzemeltetéssel megbízott szolgáltató köteles részletes adatszolgáltatást adni. A felülvizsgálat eredményeként megállapított díjakat e rendelet 1. melléklete(4) alapján kell megfizetni, és a kedvezményeket az abban meghatározott rendelkezések szerint lehet igénybe venni.

(2)   A korábban keletkezett ivóvíz- és közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjhátralékok esetén a díjhátralék keletkezésének idején hatályos önkormányzati rendelet díjait kell alkalmazni.

 

4. §

 

Nem kell vízdíjat fizetni a közműhálózaton tűzcsapról a tűzoltáshoz használt vízért.

 

5. §

(1)   A díj fizetésének alapjául szolgáló vízmennyiséget a hitelesített vízmérőn, illetve mellékvízmérőn mért vízmennyiség alapján kell megállapítani.

(2)   A felhasznált ivóvíz mennyiségének mérésére szolgáló vízmérők, mellékvízmérők hitelesítéséről a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV.5.) Kormányrendelet 19. § (1)-(2) bekezdése szerint kell gondoskodni.

 

(3)   Hiteles vízmérő hiányában a díj fizetésének alapjául szolgáló vízmennyiséget az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 47/1999. (XII.28.) KHVM rendelet szerinti átalánnyal kell meghatározni.

 

6. §

 

(1)   A csatornadíj fizetésének alapja a hitelesített szennyvízmérőn, illetve mellékmérőn mért szennyvíz mennyisége, ennek hiányában a csatornaműbe bekötött ingatlanon felhasznált víz mennyisége. Május 1-től szeptember 30-ig locsolási célú vízfelhasználásnak kell tekinteni az adott időszakban igénybe vett ivóvíz mennyiségének 10 %-át, amelyet a csatornadíj alapjául szolgáló vízmennyiség meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni.

(2)   A szennyvízmennyiség alapjául szolgáló vízmennyiség a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV.5.) számú Kormányrendeletben foglaltakon túl egyéb címen nem csökkenthető.

(3)   A szennyvízmennyiség-mérő működtetéséről, karbantartásáról, kalibrálásáról a fogyasztónak kell gondoskodnia.

(4)   Aki a közcsatornát használja és saját víztermelő művet is üzemeltet, annak a kibocsátott szennyvízmennyiség mérésének lehetőségét – az üzemeltető által elfogadott módon – biztosítani kell.

(5) Ha a vízhasználó saját szennyvízelvezető művel rendelkezik, a csatornadíj alapjául szolgáló vízmennyiséget az abba elvezetett és mért szennyvíz mennyiségével csökkenteni kell.

 

 

7. §

 

(1) (3)    A szolgáltató az egyéni, lakossági családi házakban élő fogyasztók, továbbá a többlakásos épületek külön lapon nyilvántartott tulajdonosai vagy használói – ha azok vízmérővel, vagy mellékvízmérőkkel rendelkeznek –, és az önkormányzati tulajdonában lévő társasházi lakások főmérőin és/vagy mellékmérőin a vízfogyasztást 6 havonta olvassa le.

(2)   Az (1) bekezdésben meghatározott lakossági fogyasztók kivételével a közületi fogyasztóknál a vízmérők leolvasása havonta történik.

(3)   Az (1) bekezdésben megjelölt fogyasztóknál a vízmérőóra-leolvasás közötti időszakban (havonta) a részszámlában szereplő mennyiség az előző év azonos elszámolási időszakának megfelelő egy havi átlagfogyasztást tartalmaz, az 1. mellékletben(4) meghatározott díjakkal számolva. Elszámoló számla kibocsátására 5 részszámla kiküldését követően kerül sor. Az elszámoló számla alapja a 6 havonta leolvasott vízmérőóra állása alapján mért fogyasztás.

A negyedéves elszámoló számla kibocsátásával írja jóvá a szolgáltató az előző részszámlákban szereplő fogyasztás mennyiségének értékét.

 

(4)   A (2) bekezdésben megjelölt fogyasztók esetén a díjfizetés havi rendszerességgel történik, a vízmérőórán leolvasott fogyasztás alapján.

(5)   A szolgáltató az (1) bekezdésben megjelölt többlakásos épületek esetén az épületek fővízmérő óráin leolvasott fogyasztás után számlázott díjból írja jóvá a mellékvízórával rendelkezők fogyasztását abban az esetben, ha a mellékvízórával rendelkezőknek érvényes szolgáltatási szerződése van.

8. §

 

Az ivóvíz- és csatornaszolgáltatás igénybevételének egyéb szabályait, valamint a kapcsolódó fogalmakat a mindenkor hatályban lévő kormány- és ágazati miniszteri rendeletek tartalmazzák.

9. §

 

(1)   A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

  1. (2)A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Barcs Város Önkormányzatának az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 13/1994. (VI.24.) sz. rendelete, az ezt módosító 3/1995. (III.3.) sz., a 30/1995. (XII.29.) sz. és a 26/1996. (XII.27.) sz. rendelete, valamint a 19/1997. (XII.27.) sz., a 18/1998. (XII.28.) sz., a 28/1999. (XII.24.) sz., a 26/2000. (XII.29.) sz., a 25/2001. (XII.28.) sz., az 1/2003. (I.2.) sz. és a 26/2003. (XII.29.) sz. rendelete.

10. §(1)

 

E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

Barcs, 2004. április 22.

Balázsné Dr. Vástyán Krisztina sk.

Feigli Ferenc sk.

Jegyző

polgármester

Az (1)-(4) rendeletekkel egységes szerkezetbe foglalt szöveg hiteles.

B a r c s, 2010. december 22.

                                                                             Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                                                                                         címzetes főjegyző

(1) 19/2009.(VIII.4.) önkormányzati rendelet.

   Hatályos: 2009. augusztus 4-től.

(2) 34/2009.(XII.28.) önkormányzati rendelet.

   Hatályos: 2010. január 1-től.

(3) 20/2010.(XII.23.) önkormányzati rendelet.

   Hatályos: 2011. január 1-től.

 

(4) 25/2011.(XII.30.) önkormányzati rendelet.

   Hatályos: 2012. január 1-től.

A 2011-ben elfogyasztott, de 2012. január 01. napja után esedékes víz- és csatornadíjat a

20/2010.( XII.23 ) számú önkormányzati rendeletben meghatározott díj szerint kell

megfizetni.

1. melléklet a 21/2004. (IV.30.) számú önkormányzati rendelethez

 

 

1. (4) A fizetendő díj mértéke 2012. évben:

 

 

Szolgáltatási díj

a./

Ivóvíz díj

405.- Ft/m3 + ÁFA

b./

Csatornadíj

321.- Ft/m3 + ÁFA

c./

Közműdíj összesen:

726.- Ft/m3 + ÁFA

 

2.a)(2)Locsolási mennyiségi kedvezmény: a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995.(IV.5.) sz. Kormányrendelet 24. § (4/d) pontja alapján a nyári 6 hónapos időszakra a kerttel rendelkező fogyasztók a csatornadíjat a mért ivóvízmennyiség 10 %-kal csökkentett mennyisége után fizetik meg. A kedvezmény iránti igényt a fogyasztónak kell bejelenteni a DRV Rt. felé, annak útmutatásai alapján.

 

2. b) A locsolási mennyiségi kedvezményt a nyári hónapokra, a lakosság azon részének kell csak bejelenteni, akik a kedvezmény bevezetése után váltak jogosulttá, illetve új fogyasztóként kötöttek szolgáltatási szerződést, és a kedvezményre jogosultak.

 

2. c) Nem vehető figyelembe a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál a házi ivóvízhálózatra, a szolgáltató, és a fogyasztó írásbeli megállapodása szerint telepített mellékvízmérőn mért locsolási célú vízhasználat, ha a fogyasztó az e rendelet 2.a pontja szerinti kedvezmény igénybevételéről lemondott.

 

3. A megállapított díj a vízmérők alapján történő számlázás költségeit is tartalmazza.

 

4.(4) Az értékesített mennyiség 2012. évben tervezett nagysága Barcs és térsége vonatkozásában:

 

 

Tervezett értékesítési mennyiség

a./

Ivóvíz

579.500 m3

b./

Szennyvíz

586.900 m3