Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

BARCS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

11/1999./III.26./

R E N D E L E T E

a helyi közművelődési feladatokról  1--5

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete az 1997. évi CXL. törvény IV. része - a helyi

közművelődésről és a települési önkormányzatok közművelődési feladatairól szóló II. fejeze-

tének 77. §-ában előírt kötelezettsége alapján az alábbi rendeletet alkotja:

 

1. §

 

A rendelet kiemelt célja/i/

 

Az önkormányzati rendelet célja, hogy meghatározza a városban:

 

- a közművelődési célkitűzéseket,

- a megvalósításukhoz szükséges intézkedéseket,

- a hosszú- és középtávú terveket,

- a közművelődés helyi irányításának szabályait,

- a művelődés intézményi és civil kapcsolatrendszerét,

- a finanszírozás módját és forrásait, a feladatok ellátásának infrastruktúrális, dologi és sze-

  mélyi feltételeit.

 

2. §

 

A rendelet hatálya

 

A rendelet hatálya kiterjed Barcs város területén működő azon intézményekre, szervezetekre,

vállalkozásokra, társulásokra, magánszemélyekre, amelyek a jelen rendeletben szabályozott

feladatokat ellátják.

 

3. §

 

A közművelődés általános feladatai, formái

 

/1/ A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenység támoga-

     tása közcél.

/2/ Az önkormányzat törvényből eredő kötelező feladata a város közművelődésének támoga-

     tása.

/3/ A közművelődési tevékenység kiemelt fontosságú formái:

     a/ az iskolarendszeren kívüli, öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget

         és életesélyt javító tanulási, felnőttoktatási lehetőségek megteremtése,

     b/ a település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, meg-

         ismertetése, a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása,

     c/ az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismer-

         tetése, a megértés, a befogadás elősegítése, az ünnepek kultúrájának gondozása,

    d/ az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása,

     e/ a helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének, érdekérvényesítésének

        segítése,

     f/ különböző kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése,

     g/ a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása.

 

 

/4/ Az önkormányzat az intézmények fenntartójaként biztosítja, hogy a településen a lakosság

     önszerveződő közösségei megfelelő rendszerességgel és időtartamban vehessék igénybe

     azok szolgáltatásait, az igénybevétel idejére a minimális működési feltételek rendelkezésre

     álljanak.

 

/5/ Az önkormányzat indokolt esetben engedélyezi az általa fenntartott közösségi színtér,

     illetve közművelődési intézmény más célra történő átmeneti igénybevételét, tevékenységé-

     nek évente legfeljebb 2 hónap időtartamú szüneteltetését, az alapító okiratban illetve az

     SZMSZ-ben leszabályozandó elveknek megfelelően.

 

4. §

 

A közművelődési feladatellátás szervezeti keretei

 

 

/1/ A 3. § /3/ bekezdésében megfogalmazott általános feladatok konkrét megoldása érdeké-

     ben Barcs Város Önkormányzata intézményeket tart fenn, tevékenységeket támogat, köz-

     művelődési megállapodást köt nem önkormányzati intézményekkel, szervezetekkel, bizo-

     nyos közművelődési feladatok ellátására.

 

/2/ A közművelődési tevékenység alapintézménye a Móricz Zsigmond Művelődési Központ3

      /Drávaszentesi, Somogytarnócai faluházak/.

     Emellett az önkormányzat a kulturális ágazaton belül könyvtárat és múzeumot működtet.

     Támogatja azon intézmények, szervezetek működtetését, melyek tevékenységükből kö-

     vetkezően speciális alapfeladataikon túl bizonyos közművelődési feladatokat is ellátnak.

 

 

5. §

 

A település közművelődési feladatainak meghatározása

 

/1/ Az iskolarendszeren kívüli öntevékeny, önképző, szakképző tanfolyamok, életminőséget

     és életesélyt javító tanulási, felnőttoktatási lehetőségek:

 

     - A munkanélküliek számára elengedhetetlen szakmaszerző, átképző tanfolyamok szerve-

       zését Barcs Város Önkormányzata a városban működő Munkaügyi Kirendeltséggel és

       Vállalkozói Központtal összehangolt igények, szükségletek figyelembevételével, ezen

       szervezetek közreműködésével, valamint a Somogy Megyei TIT Barcsi Szervezetével kö-

       tendő együttműködési megállapodás keretében és a középfokú oktatási intézmények -  

       BNI Széchényi Ferenc Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyi TISZK

       Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Középiskolája 3 – bevonásával biztosítja.

 

    - Az alulképzettek nagy száma miatt speciális helyzetben levő cigány lakosság iskolarend-

      szeren kívüli képzését a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal összehangoltan kell megol-

      dani a velük e célból kötendő együttműködési megállapodás keretén belül.

   - Az iskolai képzést kiegészítő nyelvi, számítástechnikai, képességfejlesztő, felvételi elő-

      készítő stb. tanfolyamokat a Somogy Megyei TIT Barcsi Szervezetével kötendő együttmű-

      ködési megállapodás keretében és a város közoktatási intézményhálózatán keresztül /álta-

      lános és középiskolák/ kell biztosítani.

 

/2/ A település környezeti, szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárása, megis-

     mertetése, a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása:

 

     - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ 3 az országos és megyei

        kulturális intézményhálózattal kialakított szakmai kapcsolatai révén gondoskodik a város

        művelődési közösségei által létrehozott alkotások /produkciók/ minél szélesebb körű

        megismertetéséről, a jó tapasztalatok közismertté tételéről, szervezi a helyi művészetok-

        tatáshoz kapcsolódó bemutatókat, teret ad a művészeti ágak gyakorlására, szervezi a vá-

        rosrészek közművelődési feladatainak ellátását.

 

     - A Dráva Múzeum kiállítások megszervezésével segíti a kortárs képző- és iparművészet

       népszerűsítését, Barcson és testvérvárosainkban élő művészek bemutatkozását, a Nemzet-

       közi Képzőművészeti Alkotótáborban készült alkotásokból évente kiállítást rendez. Ál-

       landó helytörténeti, illetve időszaki kiállításaival, programjaival, konferenciák szervezé-

       sével kiadványozási tevékenységével előmozdítja a település hagyományainak feltárását,

       megismertetését, azok gondozását.

 

    - A Városi Könyvtár a helytörténeti gyűjtemény könyvállományának gyarapításával, a vá-

       rosról megjelent cikkekből sajtóbibliográfia készítésével, helyismereti, helytörténeti ve-

       télkedők szervezésével vesz részt e tevékenységben.

 

/3/ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerte-

     tése, a megértés, befogadás elősegítése, az ünnepek kultúrájának gondozása:

 

 a/ A közművelődési feladatellátásban résztvevő intézmények feladatai az egyetemes nem-

         zeti kultúra értékeit közvetítő rendezvények a megértés, befogadás területén:

         - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ:

           a lakosság igényei alapján színházi előadások, irodalmi estek, komolyzenei, népzenei,

           könnyűzenei, jazz stb. műsorok szervezője, a helyi amatőr művészeti csoportok szá-

           mára bemutatkozási alkalmak megteremtője.

         - A Dráva Múzeum a képzőművészeti kiállítások gondozója.

         - A BNI Vikár Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 3:

           a város zenei életének - növendék és tanári hangversenyek, előadóestek, kórustalálko-

           zók koordinálója.

         - A Városi Könyvtár:

            író-olvasó találkozók, irodalmi, filmklub előadások szervezője.

         - A város közoktatási intézményei:

           éves munkatervük szerint, névadójukhoz és egyéb eseményhez kapcsolódó kulturális

           rendezvények szervezői.

    b/ Az ünnepek kultúrája gondozása céljából rendszeresen megtartandó rendezvények:

        - Magyar Kultúra Napja /január 22./

        - Tavaszi Fesztivál /március második fele/ 1

        - Március 15. /állami ünnep/

        - Költészet Napja /április/

        - Városi Majális /május l./

        - Hősök Napja (május utolsó vasárnapja) 2

        - Nemzetközi Gyermeknap /május utolsó vasárnapja/

        - Nemzetközi Vásár /kulturális kísérőrendezvényekkel - évente május végén/

        - Városi Pedagógusnap /június első hétvégéje/

        - Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor /július 3.-4.hete/

        - Szent István Napi kulturális rendezvények /augusztus 20. állami ünnep/

        - Nemzetközi Fúvószenei Találkozó /2 évente augusztusban/

        - Október 23. /állami ünnep/

        - A fenti kiemelt városi rendezvények előkészítése /tartalmi és formai  

          részletkérdések meghatározása, helyszínek kijelölése, a költségekre vonatkozó

           javaslat előterjesztése/, valamint a rendezvények megvalósításában közreműködő 

           intézmények és szervezetek feladatainak meghatározása, koordinálása az

           önkormányzat Oktatási, Művelődési, Sport Bizottságának5 feladata.

       - "Dráva Fesztivál /júniusban/, amelynek két kiemelkedő eseménye a Barcsi Nemzetközi

           Vásár /június eleje/, illetve Barcs Város Napja /június utolsó vasárnapja/. A fesztivál

           egyéb programjaira az Oktatási, Művelődési, Sport Bizottság 5 tesz javaslatot".

 

c/    A nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismertetése terén:

     - Barcs Város Önkormányzata fontosnak tartja a nemzetiségi, etnikai csoportok

         létrejöttét, működését, melyeket a kisebbségi /cigány,  horvát és német 3/

         önkormányzatokkal történt együttműködés keretében támogat. 2

       - Valamennyi a közművelődési feladatellátásban résztvevő intézmény kiemelt feladata

         a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra - cigány, horvát,német - támogatása,

         értékeinek  megismertetése.

 

 

/4/ Az ismeretszerző, az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása:

 

         a/2 Barcs Város Önkormányzata az egyes intézményei szervezeti keretén belül

               támogatja a   már elismert szakmai színvonalon dolgozó, többéves múlttal

               rendelkező amatőr művészeti csoportok, együttesek tevékenységét, és támogatja új

               közösségek létrejöttét.

.

           b/ A helyi és vidéki egyéni alkotók /képzőművészek/ szakmai fejlődése szempontjából

               a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort Barcson kell megtartani. Egész éven át

               működő alkotóház létrehozása.

               Keresni kell egy egész éven át működő alkotóház létrehozásának lehetőségét.

 

           c/ 3A helyi alkotók ösztönzését az önkormányzat éves költségvetése teherbíró

                képessége szerint pályázati úton biztosítja.

 

 

/5/ A helyi társadalom kapcsolatrendszerének, közösségi életének érdekérvényesítésének

     segítése:

     - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ 3 igény esetén információkkal lássa el a

       városban különféle céllal szerveződő civil szervezeteket, közösségeket.

       Számukra szervezzen bemutatkozási, találkozási fórumokat, non-profit vagy humanitárius

       célú rendezvényeikhez ingyenesen biztosítson közösségi teret.

 

    - Valamennyi közművelődési feladatellátásban érintett intézmény a város kulturális életé-

       nek gazdagítása és a pályázati lehetőségek felkutatása miatt a megyei és országos hatás-

       körű intézményekkel, szakmai szervezetekkel tartson szoros munkakapcsolatot.

 

/6/ A kultúrák közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának segítése:

 

     - Barcs Város Önkormányzata a kultúrák közötti kapcsolatok kiépítése és fenntartásának

        segítése érdekében - éves tervek alapján - együttműködik testvérvárosai - Sinhseim, Szé-

        kelyudvarhely, Virovitica, Zselíz, Knittelfeld - önkormányzataival, valamint  

        magyarországi partnertelepülésével Szántóddal. 3

      - A képviselő-testület támogatja, hogy a közművelődési feladatellátó intézmények az eu-

        rópai kultúrák közti kapcsolatok ápolása, fejlesztése érdekében működjenek együtt Barcs

        város testvérvárosai hasonló feladatokat ellátó intézményeivel, művészeti együtteseivel,

        polgári, alkotó közösségeivel.

      - Ápolni kell a Dráva menti régió /Barcs és környéke települései/ valamint a meglévő hor-

        vát kishatármenti kulturális kapcsolatokat /Novigradac, Szlatina, Pitamaca stb./

 

/7/ A szabadidő kulturális célú eltöltéséhez a feltételek biztosítása:

 

     - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ, a Városi Könyvtár és a Dráva Múzeum kie-

       melt feladata, hogy közösségi színtereiben a látogatók általános tájékoztatásához a szük-

       séges információk rendelkezésre álljanak.

     - A közművelődési feladatellátásban résztvevő intézmények adottságaikhoz mérten a terek

        esztétikusságával, célszerűségével a szükséges infrastruktúrával, a munkatársak szakér-

        telmével járuljanak hozzá ahhoz, hogy a lakosság szívesen vegye igénybe szolgáltatása-

        ikat.

     - Barcs Város Önkormányzata hosszú távon a szabadidő kulturális célú eltöltéséhez az

       alábbi feltételek megvalósítását tartja indokoltnak:

       - A Szabadidő Központ infrastruktúrájának bővítése /a rendezvényeket kiszolgáló öltö-

          zők, a területen szilárd burkolatú utak kialakítása/.

       - Színház és mozitermet, kiszolgáló helyiségeket magában foglaló közművelődési terem

         kialakítása.

       - Olvasóudvar létrehozása a Városi Könyvtár területén.

       - a közművelődési feladatellátásban résztvevő intézmények technikai színvonalának

         fejlesztése.

 

/8/ Egyéb művelődési lehetőségek biztosítása:

     - A Városi Könyvtár sajtótermékekkel, könyv, zene és video dokumentumokkal, internet,

       "teleház" szolgáltatással áll az olvasók, látogatók rendelkezésére. 1

     - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ 3 a "teleház" szolgáltatásait

       az érdeklődők, a lakosság rendelkezésére bocsátja.

     - A Városi Televízió a képújságban, az Aqua Rádió - közszolgálati

       információként - közzé teszi a kulturális intézmények, civil szervezetek közművelődési

       tevékenységgel kapcsolatos híreit, illetve hír- és magazinműsoraiban népszerűsíti a város

       közművelődésének jelentős eseményeit. 2,3

 

 

 

 

   - A Móricz Zsigmond Művelődési Központ, a Városi Könyvtár és Dráva Múzeum - közös

       szerkesztéssel - időszakonként megjelenő információs kiadványával tájékoztatja a lakos-

       ságot közművelődési, kulturális rendezvényekről, eseményekről. 1

 

/9/ A közművelődés helyi lakossági képviselete érdekében a Barcs székhellyel bejegyzett köz-

     művelődési célú társadalmi szervezetek kezdeményezésére Városi Közművelődési Tanács

     alakítható. A képviselő-testület a törvény 82 § és 83 §-ában szabályozott koordinatív

     szerv működését támogatja.

 

6. §

 

Az önkormányzat közművelődési feladatainak finanszírozási formái.

 

/l/ A képviselő-testület a közművelődési tevékenység finanszírozásához szükséges pénzügyi

    feltételeket az állami normatív hozzájárulásból, a központi érdekeltségnövelő támogatásból

    saját bevételeiből és pályázatokra elnyert anyagi erőforrásokból biztosítja.

 

/2/ A testület a Móricz Zsigmond Művelődési Központ3 működésének pénzügyi alapjait

     az alábbi finanszírozási rendszerben teremti meg:

 

     a/ Az intézmény fenntartási költségeit, a dolgozók bérét az éves költségvetésben biztosítja.

     b/ A szakmai munka pénzügyi alapjait az önkormányzati finanszírozás mellett az intéz-

         mény saját működési bevételei, a helyi, megyei, országos pályázatokon elnyert támoga-

         tások egészítik ki. Az intézmény köteles valamennyi működési körében meghirdetett

         pályázaton részt venni.

      c/ A képviselő-testület a város kiemelt kulturális rendezvényeire - teherbíróképessége

          függvényében - évente külön keretet biztosít a város költségvetése céltartalékában,

          melyből - az elfogadott program és annak költségvonzata alapján - az esedékesség idő-

          pontjában igényelhető pénzügyi támogatás.

 

    /3/ A képviselő-testület Oktatási, Művelődési, Sport Bizottsága5 - az éves költségvetések-

          ben megállapított - pénzügyi kerete terhére pályázati úton pénzügyi támogatást biz-

          tosít civil szerveződéseknek, önképző csoportoknak, helyi alkotóknak.

 

 /4/1 A képviselő-testület a közművelődési feladatellátásban résztvevő további intézményeket,

        szervezeteket az alábbi módon támogatja:

        - Barcs Város Képviselő-testülete - éves költségvetésének teherbíró képességei szerint

           pályázati módszerrel támogatja a közművelődési feladatellátásban részt vevő egyéb in-

           tézményeket, társadalmi és civil szervezeteket.

         - A pályázat kiírása és a beérkezett pályázatok elbírálása a társadalmi és civil 

           szervezetek, önszerveződő csoportok támogatására az adott év költségvetésében

           elkülönített előirányzat alapján a képviselő-testület szerveire átruházott hatáskörökről

           szóló, 7/2001.(IV.6.) számú önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete 38. pontja alapján

           a polgármester feladata.3

         - A testvérvárosi kapcsolatok önkormányzati színtű szervezésére a Polgármesteri Hivatal

            költségvetésében különít el keretet.

 

 

 

/5/ 2"A közművelődési tevékenység folytatásához az önkormányzat mindenkori költségvetési

        rendeletében meghatározott pénzügyi támogatás szerződés alapján vehető igénybe,

        amelynek megkötésére, teljesítésére és az abban foglaltak ellenőrzésére a muzeális

        intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi

        CXL. törvényben és az önkormányzati költségvetési rendeletben foglaltakon túl az ál-

        lamháztartás működési rendjéről szóló jogszabályokat kell alkalmazni."

 

7. § 4

 

A helyi közművelődés szakemberigénye

 

Az önkormányzat rendeletében meghatározott, költségvetéséből finanszírozott közművelődési feladatainak ellátását, a művelődési szolgáltatás folyamatosságát, kontrollálható szakszerűségét a Móricz Zsigmond Művelődési Központban a miniszter által rendeletben meghatározott képzettségű vezető és szakmunkatársak biztosítják. Az intézmény éves létszámkeretét az éves költségvetések elfogadásakor Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete hagyja jóvá. A foglalkoztathatóság mértékének meghatározásakor, a vezető és szakmunkatársak alkalmazásakor figyelembe kell venni a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 93-94 §–ainak rendelkezéseit.

 

8. § 4

 

A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulással történő együttműködés

 

A Móricz Zsigmond Művelődési Központ az éves munkatervek és együttműködési megállapodás alapján közreműködik a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás közművelődési tárgyú aktuális pályázatainak kidolgozásában, megvalósításában, a kistérségi kulturális programok biztosításában, a kistérségi közművelődési adatbázis létrehozásában és aktualizálásában, a „Közkincs Kerekasztal” működtetésében.

 

 

9. §

 

Záró rendelkezések

 

 

/1/ Barcs Város Önkormányzata polgármestere az érintett intézmények éves költségvetéseinek

     megállapításakor a következő négy évre szóló ciklusprogram megalkotásakor a rendelet-

     ben megfogalmazott feladatokat figyelembe veszi.

 

/2/3 E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács

      2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

 

 

 

 

10. §

 

E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

 

Barcs, 1999. március 1.

 

                         Dr. Bencze Lajos s.k.                             Feigli Ferenc s.k.

                                      jegyző                                        polgármester

 

 

 

Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteles.

 

B a r c s, 2011. március 25.

 

           

                                                                                       Balázsné dr. Vástyán Krisztina

                                                                                                              címzetes főjegyző

 

1 5/2002.(III.1.) önkormányzati rendelet.

  Hatályos: 2002.03.01-től.

2 23/2004.(IV.30.) önkormányzati rendelet.

   Hatályos: 2004.04.30-tól.

3 27/2009.(IX.25.) önkormányzati rendelet.

  Hatályos: 2009.09.25-től.

4 16/2010.(VII.30.) önkormányzati rendelet.

  Hatályos: 2010. 07. 30-tól.

5 4/2011.(III.25.) önkormányzati rendelet.

  Hatályos: 2011. 03. 25-től.