Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Barcs Város Önkormányzata

P o l g á r m e s t e r é t ő l

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46.

Pf.: 62., Telefon: 82/462-459,

     82/ 463-176

 

 

 

 

 

1. sz. napirendi pont

 

 

 

 

 

T Á J É K O Z T A T Ó

 

A két ülés közötti tevékenységről

 

 

 

 

J E L E N T É S

 

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

 

 

 

 

B E S Z Á M O L Ó

 

Az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

2012. február 23-i ülésére

 

TÁJÉKOZTATÓ

a két ülés közötti tevékenységről

 

Karvalics Ottó polgármester úr

 

találkozott és megbeszélést folytatott:

  • Sanja Bosnjak VIDRA (Virovitica-Drávamente Megye Regionális Fejlesztési Ügynökség) igazgató asszonyával Jasna Baranjec-Keserica asszonnyal és Mario Cajkulic úrral, Virovitica-Drávamente Megye képviselőivel a Horvátország-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokról és együttműködésről.
  • Hajdú Istvánnal a Tempero Zrt. elnök-vezérigazgatójával az új Járóbetegellátó Központot érintő kérdésekről.
  • Csik Lászlóval, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnök-helyettesével és Migács Zsuzsannával, a Társulás munkaszervezete vezetőjével a 2012. évi költségvetéséről, különösen a Társulás által fenntartott Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény költségvetéséről.
  • Lőrincz Norberttel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat dél-dunántúli program koordinátorával a TÁMOP-5.2.3. pályázatról. A Pályázat célja a barcsi kistérség szociális- és gyermekjóléti intézményeinek szakmai és infrastrukturális fejlesztése, mintegy 500millió Ft összegben. Megállapodtak abban, hogy a Máltai Szeretetszolgálattal közösen kidolgozásra kerül a pályázat benyújtásához szükséges előzetes megvalósíthatósági tanulmány.
  • Csonka Zoltánnal a BNI igazgatójával és a BNI költségvetésének elkészítéséért felelős munkatársaival a 2012. évi költségvetés irányszámairól.

 

részt vett:

  • a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulási Tanács ülésén, ahol a Társulás megtárgyalta 2012. évi költségvetését. A Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény költségvetésének tervezetét aggályosnak látja, ezért kérte az intézmény vezetőjét, és gazdasági vezetőjét, hogy a következő ülésre dolgozzák ki a költségek csökkentésének lehetőségét. A Társulás a 2012. évi költségvetését a következő ülésén ismét megtárgyalja.

Döntött a Tanács arról, hogy a szociális- és gyermekjóléti hálózat fejlesztése érdekében pályázatot nyújt be a TÁMOP-5.1.1-11/1/B – LHH kistérségek projektjei című felhívásra. A pályázat 100%-ban támogatott, önerő biztosítása nem szükséges.

  • a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai, az Egészségügyi, Szociálpolitikai, az Oktatási, Művelődési, Sport, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi és a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottságok rendkívüli együttes ülésén.
  • Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottság ülésén.

Megtartásra kerültek a városkörzeti találkozók, melyeken polgármester úr a megjelenteknek tájékoztatást adott az Önkormányzat pénzügyi helyzetéről és a folyamatban lévő beruházásokról. Elmondta, hogy a tavalyi évben a normatíván felül vissza nem térítendő támogatásként mintegy 360m Ft-ot kapott a város. Az ígért fejlesztéseket befejezték, az intézményhálózatot sikerült fenntartani. A jövőben két nagyobb fejlesztést terveznek. Az egyik a lámpatestek cseréje a Béke utcától a Körforgalomig, amivel 20-40 %-os megtakarítás várható. A másik az ivóvíz-minőségjavító program, ami kistérségi pályázat keretein belül valósulhat meg. A vízminták megfelelő minőségűek voltak, így a vízdíjban a technikai kivitelezést követően csökkenés várható. Barcson jelenleg az eladósodottság mértéke 49,7 %.

Az intézményhálózat finanszírozásában jelentős, hogy az állami normatíva a bérekre sem elegendő. Csak a BNI működéséhez 500m Ft támogatás lenne szükséges, a város összes adóbevétele 400m Ft. A munkahelyteremtés kiemelten fontos, a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Programban is a helyi vállalkozók megbízása a cél. A munkanélküliség aránya minimális mértékben csökkent. Előreláthatólag a Start munkaprogram indításával 181 fő hosszabb távú foglalkoztatását sikerül megoldani. A négy órás foglalkoztatás megszűnik.

A helyi adórendszer átdolgozása során –figyelemmel a lakossági véleményekre- az építményadó azon vállfaját, amely a magánszemélyek tulajdonában álló lakóingatlanokat is adóztatta volna, elvetették, helyette a magánszemélyek kommunális adóját emelték meg, a kedvezmények eddigi rendszerének megtartásával. Építményadó fizetési kötelezettség a magánszemélyeket érintően a külterületen lévő ingatalonok után kerül megállapításra.

Az Önkormányzat célja az intézményhálózat megtartása. Kitért Magyarország jelenlegi helyzetére és nemzetközi megítélésére.

 

Racsek József alpolgármester úr

 

(alpolgármester és polgármester közös programjainak részletes leírása polgármester úr programjainál olvasható)

 

találkozott és megbeszélést folytatott:

  • Heil Zoltánnal az Austyrol Kft. helyi képviselőjével az üzem telephely engedélyezésével kapcsolatos szakhatósági eljárásokról.
  • Balogh Balázzsal a Ghost’s M.C. Motoros Klub helyi képviselőjével a tervezett motoros találkozó részleteiről.

 

részt vett:

  • a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség FEB ülésén Pécsen.
  • az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívására, a várható rendkívüli időjárással kapcsolatos katasztrófavédelmi feladatok és a helyi védelmi bizottság összehívásának szükségessége kapcsán tartott tájékoztatatón. A megbeszélésen jelen voltak az érintett szervek képviselői (Barcsi Rendőrkapitányság, Mentőszolgálat, Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Somogy Megyei kormányhivatal, Népegészségügyi Intézet, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, DRV, E-ON, jegyző, aljegyző). Jelentős mennyiségű hó várható, ezért szükséges a helyi védelmi bizottság összehívása. Elsőként az elérhetőségek adatbázisát kell összeállítani, hogy az érintettek tudják, szükség esetén kit kell értesíteniük. Ügyeletet kell létrehozni az egészségügyi ellátásra vonatkozóan –dialízis és várandós anyák vonatkozásában. Kérték a rokkant, cselekvőképtelen, vagy magukat ellátni nem képes személyek adatbázisának összeállítását, valamint a hajléktalanok névsorát. Kialakításra került a Köztársaság u. 1. szám alatt egy ideiglenes melegedőhely. Mind a rendőrséget, mind a családsegítő szolgálatot megkérték, ha találnak az utcán olyan személyt, akinek szüksége lenne éjjeli menedékre, tájékoztassák őket a lehetőségekről. A közutak tisztítása a hótakarítási terv alapján történik.
  • a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány által szervezett szakmai napon, ahol ismertették a mikrovállalkozások által igényelhető mikrohitel források előnyeit.
  • a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai, az Egészségügyi, Szociálpolitikai, az Oktatási, Művelődési, Sport, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi és a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottságok rendkívüli együttes ülésén.
  • a Városfejlesztési, Környezetvédelmi, Turisztikai, az Egészségügyi, Szociálpolitikai, az Oktatási, Művelődési, Sport, az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi és a Pénzügyi, Gazdasági, Integrációs Bizottságok ülésein.

köszöntötte:

  • 95. születésnapján Horváth Jánosnét, Barcs Város szépkorú lakóját és átadta neki Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő plakettjét.

Az AQUA Rádiónak a városkörzeti találkozók eredményeiről, tapasztalatairól adott interjút.

A polgármesteri fogadónapon fogadta a lakossági ügyfeleket.

Barcs, 2012. február 17.                              

 

   Karvalics Ottó

                                                                                                            polgármester

 

 

 

Határozati javaslat:

A képviselő-testület a két ülés közötti tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadja.

J E L E N T É S

 

A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

 

I. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2012. (I.26) sz. határozatával jóváhagyta a Barcsi Szociális Központ Szervezeti és Működési Szabályzata alábbi módosítását:

1.   SZMSZ II. fejezet: Az intézmény feladatai 4. pontjából törlésre kerül az időseket        ellátó gondozási egységre vonatkozó férőhelymegosztás szabályozása.

2.   SZMSZ III. fejezet: Az intézmény szervezeti felépítése 3.4. Idősek Otthona     (Bentlakásos Ellátás) pontjának utolsó mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„A szakfeladat szakmai felügyeletét ellátó szerv: Somogy Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal (7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.)”

3.   SZMSZ III. fejezet: Az intézmény szervezeti felépítése 6.3. Beosztott ápolók, gondozók pontjának utolsó bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

     „A munkavégzés szabályozása a munkaszerződésben foglaltak szerint történik.”    

4.   SZMSZ IV. fejezet: Az intézmény működésének főbb szabályai 1.5 pontjában a         takarítók munkarendjének szabályozása helyébe az alábbi rendelkezés lép:

     „hétfőtől csütörtökig         07.00 - 15.00

                                            09.30 - 17.30

       péntek                           07.00 - 15.00

                                             08.00 - 16.00 „

5. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalását.

II. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyta a Barcsi Szociális Központ Szakmai Programja alábbi módosítását:

1.   Bevezetés főcím Felügyeleti szerve megjelölése az alábbira módosul:

      „Felügyeleti szerve: Somogy Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal

      7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.

2.   Bevezetés főcím Bentlakásos Ellátás férőhely megjelölésből törlésre kerül az időseket ellátó gondozási egységre vonatkozó férőhelymegosztás szabályozása.

3.   A Szakmai programból az ellátások igénybevételére vonatkozó statisztikai adatok       törlésre kerültek

4.   A Szakmai Program I. fejezet 3. pontjában a szociális étkeztetés helyben fogyasztás   időpontjai az alábbiakra módosul:

      „Étteremben a kiszolgálás időpontjai:

      Reggeli: 7.45-10.00

      Tízórai: (Idősek Klubja) 9.30-tól

      Ebéd:

      - Intézményi ellátottak részére: - étteremben: 11.30-12.00 és 12.30-13.00

                                                                 - otthonházi lakásokhoz szállítás: 11.00-11.30

      - Vendégek részére: 12.00-12.30

      - Intézményi dolgozók részére: 12.00-12.30

      Vacsora: 17.30-tól

5.   A Szakmai program VII. fejezet Közösségi pszichiátriai ellátásnál aktualizálásra került a finanszírozási pályázat azonosító számának megjelölése, mely: SZOC-11-ALT-PSZ-1-0015.

6.   Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendelte a Szakmai Program

     módosításokkal egységes szerkezetbe foglalását.

 

A döntésről az érintettet értesítettük. Az egységes szerkezetbefoglalás megtörtént.

 

 

1. Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2012. (I.26.) sz. határozatával a Barcsi Szociális Központ 2011. évi előirányzat átcsoportosítási kérelmét az alábbiak szerint hagyta jóvá:

A Barcsi Szociális Központ átvett pénzeszköz előirányzata 4 241 e Ft-tal nő, a működési bevétel előirányzata 4 241 e Ft-tal csökken.

Kiadási oldalon csökken 1 277 e Ft-tal a személyi juttatások előirányzata, 345 e Ft-tal a munkaadókat terhelő kiadások előirányzata. Kiadási oldalon nő a felhalmozási kiadások előirányzata 1 622 e Ft-tal.

2. Barcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztés 1. számú mellékletét képező adatok alapján a 2011. szociális ellátások működési bevétel előirányzata 43 e Ft-tal nő, intézményfinanszírozás előirányzata 52 418 e Ft-tal csökken.

A szociális ellátások kiadási előirányzata 51 141 e Ft-tal, munkaadót terhelő járulékok előirányzata 1 257 e Ft-tal csökken, a dologi kiadások előirányzata 23 e Ft-tal nő.

 

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

 

Barcs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/2012. (I.26.) sz. határozatával a 953/2 hrszú, Strand éttermet a Városgazdálkodási Igazgatóság kezelésébe adta Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosításról, használatának és forgalmának rendjéről szóló 2/2010. (II.5.) önkormányzati rendelet 14-16.§ -ai alapján azzal, hogy a Városgazdálkodási Igazgatóság a hasznosítás előtt köteles a Képviselő-testülettel a hasznosítás módját jóváhagyatni.

A döntésről az érintettet értesítettük.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2012. (I.26.) sz. határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Horizont Energia Kft. (1126 Budapest, Nagy Jenő u. 12. cégjegyzék szám: Cg. 01-09-675082) a Barcs 0189 hrszú kivett közút művelési ágú ingatlan 172 m2 nagyságú területére, a Barcs 0246 hrszú kivett közút művelési ágú ingatlan 276 m2 nagyságú területére bányaszolgalmi jogot alapítson a HHE Fánimajor Gyűjtőállomás-MOL Babócsa gázvezeték közötti DN 150 gáz-gerincvezeték és biztonsági terület létesítésére, összesen 44.800 Ft kártalanítás ellenében.

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazta a polgármestert és a címzetes főjegyzőt az erre vonatkozó megállapodás aláírására.

 

A megállapodás aláírásra és a számla kiállításra került.

Barcs Város Képviselő-testülete 19/2012. (I.26.) sz. határozatával a lakásbérleti ajánlattevők névjegyzékére 1 főt és élettársát felvett.

A döntésről az érintettet értesítettük.

 

Barcs Város Képviselő-testülete 20/2012. (I.26.) sz. határozatával a Barcs, Hősök tere 1/B. II/10. sz. alatti 41,54 m2 hasznos alapterületű önkormányzati bérlakást 1 fő részére 2012. február 01. - 2013. január 31. napjáig szóló időre 287.-Ft/m2/hó bérleti díjjal bérbe adta.

Felhatalmazta a Polgármestert, hogy a bérleti szerződést Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat rendelkezése alatt álló lakások és helyiségek bérletéről szóló 17/2011.(VIII.05.) önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelően a kijelölt bérlővel kösse meg.

A döntésről az érintettet értesítettük, aki a lakás bérbevételétől visszalépett.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 21/2012. (I.26.) sz. határozatával 2 fő bérleti szerződését 2012. december 31.-ig meghosszabbította.

Felhatalmazta a Polgármestert, hogy a bérleti szerződést Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat rendelkezése alatt álló lakások és helyiségek bérletéről szóló 17/2011.(VIII.05.) önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelően a kijelölt bérlővel kösse meg.

 

Az érintetteket a döntésről értesítettük. A szerződés megkötése csak az egyik esetben teljesült. A másik személy ismételt értesítése megtörtént, az elmaradt szerződés-hosszabbítás érdekében.

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 262/2011. (XII.22.) sz. határozatával a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények pótelőirányzat igénylési kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények intézményfinanszírozás előirányzata 132 643 ezer Ft-tal nő, saját bevételi előirányzata 35 748 ezer Ft-tal csökken.

Kiadási oldalon a személyi juttatások előirányzata 8 414 ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 2 828 ezer Ft-tal, a dologi kiadások előirányzata 85 653 ezer Ft-tal nő.

A 132 643 ezer Ft–t a költségvetés általános gazdálkodási tartalékának terhére biztosítja.

 

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 263/2011. (XII.22.) sz. határozatával a Szivárvány EGYMI pótelőirányzat igénylési kérelmét az alábbiak szerint jóváhagyta:

A Szivárvány EGYMI intézményfinanszírozás előirányzata 7 500 ezer Ft-tal nő, kiadási oldalon a dologi kiadások előirányzata 7 500 ezer Ft-tal nő.

A 7 500 ezer Ft–t a költségvetés általános gazdálkodási tartalékának terhére biztosította.

 

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

 

 

Barcs Város Képviselő-testülete 230/2011. (XI.24.) sz. határozatával engedélyezte a Barcsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság részére a 35.557 e Ft működési célra átvett bevételének felhasználását 19.869 e Ft összegben személyi juttatás, 7.495 járulék, 8.193 e Ft-ot dologi célra.

 

A költségvetési rendeleten átvezetésre került.

A fenntartói jogosítványokat gyakorló Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 234/2011. (XI.24.) sz. határozat 4.) pontjával elrendelte a Barcsi Szociális Központ ápolást, gondozást nyújtó intézményi ellátás emelt szintű férőhelyeinek egy részére vonatkozóan az átminősítés lehetőségének vizsgálatát átlagos elhelyezésű körülményeket biztosító férőhellyé.

A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a vizsgálat eredményének függvényében kezdeményezze a működési engedélyben az emelt szintű és az átlagos elhelyezésű férőhelyek számának módosítását.

 

A működési engedély módosítása iránti kérelmet a Somogy Megyei Kormányhivatal jóváhagyta.

 

 

A 236/2011. (XI.24.) sz. határozat

3.) pontjával Barcs Város Önkormányzata vállalta, hogy Kincsei János korengedményes nyugdíjazásával összefüggő megállapodást megköti, és a korengedményes nyugdíj összegét 2.375.455 forintot megfizeti.

8.) pontjával Barcs Város Képviselő-testülete megbízta a címzetes főjegyzőt, hogy a köot. és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításának várható változásait és következményeit mérje fel és ezek eredményéről a 2012. évi februári Képviselő-testületi ülésen részletes tájékoztatást adjon a Képviselő-testület számára.

A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól megérkezett a fizetési értesítés a korengedményes nyugdíj összegéről.

 

236/2011.(XI.24.) számú határozata 8. pontjában a Képviselő-testület megbízta a címzetes főjegyzőt, hogy a közoktatási törvény és hozzá kapcsolódó jogszabályok várható változásait és következményeit mérje fel (a köznevelési intézmények vezetőinek megbízásával kapcsolatban) és ezek eredményéről a 2012. évi februári Képviselő-testületi ülésen részletes tájékoztatást adjon a Képviselő-testület számára.

Az Országgyűlés 2011. december 20-i ülésén fogadta el a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvényt (a továbbiakban köznevelési törvény), melynek előírásai lépcsőzetesen, 2012. szeptember1-től, 2013. január 1-től és 2013. szeptember 1-től lépnek hatályba E törvény 97.§ (11) bekezdése előírja:

„E törvény hatálybalépése és 2012. december 31-e között a települési önkormányzati fenntartású köznevelési intézmény vezetőjének megbízásra, valamint a megbízás visszavonására vonatkozó jogot a fenntartó gyakorolja.”

2012. augusztus 31-ig hatályban marad a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban közoktatási törvény) 18. §-a, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) kormányrendelet (a továbbiakban végrehajtási rendelet) 5. §-a melyek a nevelési-oktatási intézményvezetői megbízás feltételeiről, illetve a megbízás öt évre szóló időtartamáról a pályázati eljárás lefolytatásának módjáról rendelkeznek, melyeket ez idáig is alkalmaztunk.

Fent jelzett időpontig a nevelési-oktatási intézményben az intézményvezetői megbízás feltétele továbbra is:

a) az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges – a törvény által felsorolt – felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség, továbbá pedagógus-szakvizsga, középiskolában – ha e törvény másképp nem rendelkezik – egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség, továbbá pedagógus-szakvizsga;

b) másodszor és további alkalommal történő megbízás esetén a pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség;

c) legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlat;

d) a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre szóló alkalmazás.

Többcélú intézményben vezetői megbízást az kaphat, aki bármelyik, az intézmény által ellátott feladatra létesíthető intézmény vezetői megbízásához szükséges feltételekkel rendelkezik. Ha a feltételek bármelyike egyetemi végzettséget ír elő, a vezetői megbízáshoz erre van szükség. Az intézményvezető kiválasztása nyilvános pályázat útján történik.

Végrehajtási rendelet előírásai is változatlanok, 5. § -a szerint, a magasabb vezetői, vezetői megbízás az év során bármikor, öt évre adható, a határozott idő lejártát követően a közalkalmazott ismételten megbízható magasabb vezetői, vezetői feladat ellátásával. Az intézmény vezetésére szóló magasabb vezetői megbízás ebben az esetben is pályázati eljárás lefolytatásával ismételhető meg.

Az intézményvezetői magasabb vezetői megbízásra irányuló pályázati felhívást Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán és az Oktatási és Kulturális Közlönyben is közzé kell, egyéb magasabb vezetői, vezetői megbízás esetén közzé lehet tenni. A pályázat benyújtásának határidejét ezekben az esetekben is a Nemzeti Közigazgatási Intézet internetes oldalán történő közzétételtől kell számítani és harminc napot kell biztosítani azok benyújtására.

A pályázati eljárásban biztosítani kell, hogy a pályázat iránt érdeklődők a pályázatok elkészítéséhez szükséges tájékoztatást megkapják, továbbá, hogy az intézményt megismerhessék.

A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, továbbá a pályázati felhívásban megfogalmazott tartalmi követelményeket. A pályáztató a vezetési programokat az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértővel véleményeztetheti.

A pályáztató a pályázattal kapcsolatos vélemények kialakításához – a pályázatnak a nevelőtestület részére történő átadás napját követő első munkanaptól számítva – legalább harminc napot köteles biztosítani.

A pályázati eljárásban lehetővé kell tenni, hogy a nevelőtestület mellett a vezetési programról véleményt nyilvánítson a szakszervezet munkahelyi szerve, továbbá, ha igényli, a pedagógus szakmai szervezet.

Véleménynyilvánítási jogával az iskolaszék, az iskolai szülői szervezet (közösség), az iskolai diákönkormányzat, továbbá – ha nem rendelkezik egyetértési joggal – a helyi kisebbségi önkormányzat (a kisebbség helyi szószólója, egyesülete), szakközépiskola, szakiskola esetén a fővárosi, megyei gazdasági kamara a véleményezési határidőn belül élhet.

A pályázatot a véleményezési határidő lejártát követő harminc, ha az elbírálásra váró pályázatok száma a huszonötöt eléri, hatvan napon belül el kell bírálni, illetve, ha a munkáltatói jogot a képviselő-testület gyakorolja, a pályázatokat a képviselő-testület részére a harmincadik, illetve hatvanadik napot követő első testületi ülésre be kell nyújtani.

Ha a nevelési-oktatási intézményben az intézményvezetői megbízás utolsó napja nem a július 1-jétől augusztus 15-ig terjedő időszakra esne, a megbízás lejártának időpontját akkor is erre az időszakra kell adni, ha a határidő egyébként ennél az időpontnál korábban vagy későbben járna le.

Ha az intézményvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre (pl. nem volt pályázó, illetve egyik pályázó sem kapott megbízást), vagy az intézményvezetői feladatok ellátására szóló megbízás a megbízás határidejének lejárta előtt megszűnt, az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb egy évig a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjében foglaltak szerint kell ellátni.

Új közoktatási intézmény kialakításakor a szervezési feladatok ellátására nyilvános pályázat kiírása nélkül, vezetői beosztás ellátására szóló helyettesi megbízás adható. A megbízás legfeljebb a tevékenység megkezdését követő évre szólhat, a bekezdésben meghatározottak alkalmazásával.

 

2012. szeptember 1-től lépnek életbe a nemzeti köznevelési törvény 67. és 68. §- ai is, melyek más szabályokat tartalmaznak az intézményvezetői megbízás feltételeiről és a pályáztatásról, mint a fent idézett jogszabályok. Az intézményvezetői megbízás feltétele az alábbi lesz:

a) az adott nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges – a törvény 3. mellékletében felsorolt – felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség, középiskolában mesterfokozat,

b) pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,

c) legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,

d) a nevelési-oktatási intézményben pedagógus-munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben történő, határozatlan időre teljes munkaidőre szóló alkalmazás.

Nem lehet a köznevelési intézmény vezetője a köznevelési intézmény fenntartója, továbbá a köznevelési intézmény fenntartójánál vezető állású munkavállaló vagy vezetői megbízással rendelkező köztisztviselő, közalkalmazott.

 

Legnagyobb változás, hogy az állami köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetőjét – az óvoda kivételével – nevelési-oktatási intézmény esetében a nevelőtestület, többcélú intézményben az igazgatótanács, a fenntartó, az intézmény székhelye szerint illetékes vagy az intézményt működtető települési önkormányzat véleményének kikérésével az oktatásért felelős miniszter bízza meg öt évre. Az állami köznevelési intézmény, többcélú intézmény vezetője megbízásának visszavonásáról a megbízási jogkör gyakorlója dönt.

Az intézményvezető kiválasztása továbbra is nyilvános pályázat útján történik, de a pályázat mellőzhető, ha az intézményvezető ismételt megbízásával a fenntartó, nem állami fenntartású intézmény esetében a kormányhivatal és a nevelőtestület egyetért. Egyetértés hiányában, továbbá az intézményvezető harmadik és további megbízási ciklusát megelőzően a pályázat kiírása kötelező. Végrehajtási rendelet a köznevelési törvényhez még nem jelent meg, így az eljárási szabályok még nem ismertek.

 

A Barcsi Bölcsőde, Óvoda, Általános, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat közös igazgatású köznevelési intézmény vezetőjének, - aki 2011. december 18-án nyugdíjba vonult és általános helyettese jelenleg a megbízott igazgató - és intézményegység vezetőinek öt éves vezetői megbízása 2012. július 31-én lejár.

Értelmezésünk szerint a jelenleg hatályos, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18. §-a, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) kormányrendelet 5. §-a szerint kell a vezetői pályázatokat az önkormányzatnak, illetve az igazgatótanácsnak kiírni, a pályázati eljárást lefolytatni és a vezetői megbízásokat öt évre kiadni. A pályázati eljárást meg kellene kezdenünk, hogy a fent jelzett határidők betartásával a Képviselő-testület júniusi ülésén a BNI igazgatójának öt éves vezetői megbízásával kapcsolatos döntését meghozhassa.

Mivel furcsának tartjuk, hogy az új szabályozás életbe lépése előtt egy hónappal, még a régi szabályok figyelembe vételével kell eljárnunk, állásfoglalást kértünk a NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkárától e kérdésben, valamint megkérdeztük azt is, hogy lát-e lehetőséget az Oktatásért Felelős Államtitkárság arra, hogy a bekövetkezendő változások miatt ne öt évre kerüljenek a vezetői álláshelyek meghirdetésre. Megkeresésünkre még nem érkezett válasz.

A válasz megérkezését követően a Tisztelt Képviselő-testületet tájékoztatni fogom annak tartalmáról és annak függvényében készül előterjesztés a vezetői pályázat meghirdetéséről.

 

 

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete 189/2011. (IX.15.) sz. határozatával a vagyonnyilvántartás helyzetéről szóló beszámolót elfogadta azzal, hogy a vagyonnyilvántartás 2011. december 31-i állapotról az E-KATA vagyonnyilvántartó program januári indításával kapcsolatos tapasztalatairól a 2012. évi februári testületi ülésre készüljön beszámoló.

 

A beszámoló jelen képviselő-testületi ülésre került előterjesztésre.

 

B a r c s, 2012. február 16.

 

 

                                                                                                          Karvalics Ottó

                                                                                                             polgármester

 

Határozati javaslat:

 

A Képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja.

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2012. február 16.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző

BESZÁMOLÓ

 

Az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről

Polgármester átruházott hatáskörökben hozott döntése:

Barcs Város Képviselő-testülete 17/2011.(VIII.05.) sz. önkormányzati rendelet 10. § (4) bekezdésében kapott jogkörömben, az önkormányzat tulajdonában lévő piaci alapon bérbe adható bérlakásokra 2012. január 18.-tól 2012. február 13-ig 2 alkalommal írtam ki pályázatot.

Barcs Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottsága átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság 8/2012. (I.30.) sz. határozatával Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 265/2011. (XII.22.) sz. határozatával elfogadott 2012. évi munkatervét az alábbiak szerint módosítja: A 2012. február 16-i Képviselő-testületi ülés módosított időpontja 2012. február 23.

Az Ügyrendi, Igazgatási, Jogi Bizottság 10/2012. /II.8./ sz. határozatával megállapítja, hogy Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testületének valamennyi tagja eleget tett vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének.

Barcs Város Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport Bizottsága átruházott hatáskörben az alábbi döntést hozta:

 

Az Oktatási, Informatikai, Sport Bizottság a 9/2012.(II.15.) számú határozatával Barcs Város 2011. évi sportdíjait az alábbi csapatnak és személyeknek ítélte oda:

„ Legeredményesebb Csapat” kategóriában:

a Női Kézilabda Csapatnak,

„Barcs Város Legeredményesebb Női Sportolója” kategóriában:

Pál Brigittának, a BVSE Cselgáncs Szakosztálya sportolójának,

„Barcs Város Legeredményesebb Férfi Sportolója” kategóriában:

Sebestyén Tamásnak a BVSE, Erőemelés Szakosztálya sportolójának,

„Barcs Város Legeredményesebb Diák Sportolója” (fiú) kategóriában:

Tálosi Györgynek a BVSE cselgáncs szakosztálya sportolójának,

„Barcs Város Legeredményesebb Diák Sportolója” (leány) kategóriában:

Nagy Lilinek a BVSE Triatlon Szakosztálya sportolójának,

„Barcs Város Legeredményesebb Szakembere” kategóriában:

Hegedüs Györgynek, a BVSE Cselgáncs Szakosztálya edzőjének,

Barcs Város „Legaktívabb diák sportoló” kategóriában:

Litter Katalinnak, a BVSE Karate Szakosztálya sportolójának.

 

 

B a r c s, 2012. február 17.

 

                                                                                               Karvalics Ottó

                                                                                                 polgármester

 

 

Határozati javaslat:

A Képviselő-testület az átruházott hatáskörökben hozott döntésekről szóló beszámolót elfogadja.

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

Barcs, 2012. február 17.

Balázsné dr. Vástyán Krisztina

címzetes főjegyző

 

 

K I M U T A T Á S

a jegyzői hatáskörben hozott döntések alapján

2012. január 01.- január 31-ig kifizetett segélyekről

                                                                                                                                                 e/ft                                                                                      

 

2012. évi

előirányzat

2011.

december hó

2012.

január hó

Teljesítés összesen

Rendszeres szociális segély

Bérpótló juttatás

Időskorúak járadéka

Gyermekvédelmi kedvezmény

Ápolási díj

-         normatív

Óvodáztatási támogatás

 

 

2 125

 

16 690

 

54

 

-46

 

 

2 065

 

520

 

 

2 171

 

14 977

 

54

 

-

 

 

1 906

 

-

 

 

4 296

 

31 667

 

108

 

-46

 

 

3 971

 

520

 

Közgyógyellátás

Közlekedési támogatás

 

 

-

 

-

 

48

 

-

 

48

 

-

Segélyek összesen   :

 

21 408

19 156

40 564

Ápolási díj TB járuléka

 

457

473

930

Dologi kiadás

 

233

187

420

Összesen

 

22 098

19 816

41 914

 

 

K I M U T A T Á S

a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntései alapján

2012. január 01.- január 31-ig kifizetett segélyekről

                                                                                                                                                         e/ft                                                                                      

 

2012.évi

előirányzat

2011.

december hó

2012.

január hó

Teljesítés

összesen

Lakásfenntartási támogatás

-         normatív

-         méltányossági

 

Ápolási díj

-         méltányossági

Lakbértámogatás

 

 

 

2 708

287

 

 

886

 

89

 

 

 

2 674

275

 

 

786

 

89

 

 

5 382

562

 

 

1 672

 

178

Átmeneti segély, egyszeri méltányossági segély  

(bérlettérítés, közüzemi díj)

Temetési segély

Köztemetés

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

 

 

 

1 970

 

 

 

116

 

134

 

33

 

 

3 073

 

 

 

29

 

253

 

17

 

 

5 043

 

 

 

145

 

387

 

50

Segélyek összesen   :

 

6 223

7 196

13 419

Ápolási díj TB járuléka

 

240

240

480

Dologi kiadás

 

-

21

21

Összesen

 

6 463

7 457

13 920

2012. 01. 01.-2012. 01. 31. között egyedi ügyekben hozott döntések száma:

 

Átmeneti segély megállapítása:                       338 db.

                           elutasítása:                               7 db.

Egyszeri méltányossági segély megállapítása: 147 db.

                                                   elutasítása:         1 db.

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás:             1 db.

                                                 elutasítása:           0 db.

Temetési segély megállapítása:                             2 db.

Köztemetés megállapítása:                                    2 db.

Lakásfenntartási támogatás megállapítása:     24 db.

                                                 elutasítása:           0 db.

                                                 megszüntetése:     0 db.

Ápolási díj megszűnése:                                         0 db.

Az elutasítások oka: 1 főre jutó jövedelem összege illetve környezettanulmány elkészítésének meghiúsulása, mivel kérelmező nem a bejelentett lakcímén tartózkodik.

Barcs Város Önkormányzatát érintő pályázati lehetőségek összefoglalása

Időszak: 2012. 01. 19 - 2012. 02. 15.

Sor-szám

Pályázat címe

Pályázat rövid összefoglalója

1.

Társadalmi Megújulás Operatív Program "Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.2.8.B-12/1

Az Új Széchenyi Terv céljaival összhangban, a Tudomány - Innováció - Növekedés kitörési ponthoz kapcsolódva, a pályázat célja a múzeumok közoktatást és az egész életen át tartó tanulást támogató szolgáltatásainak körében a múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése. A formális oktatás eszközrendszerének a gyermek- és ifjúsági korosztályra irányuló múzeumpedagógiai programokkal való kiegészítése a közoktatás hatékonyságát, a célcsoport tanulási aktivitását és eredményességét erősíti. A múzeumpedagógiai programok egyúttal az egész életen át tartó tanulás stratégiájának megvalósítását is szolgálják a nem formális és informális tanulás.

A pályázat meghirdetésekor az elszámolható közkiadásokra rendelkezésre álló keretösszeg 550 000 000 forint.

Támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. Támogatási kategória: muzeális intézményi szolgáltatásfejlesztés közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában.

A pályázatok benyújtása 2012. 04. 02-től 2012. 04. 30-ig lehetséges. 

2.

Társadalmi Megújulás Operatív Program "Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben" című pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-6.1.2/11/3

A konstrukció alapvető céljai - Társadalmi Megújulás Operatív Program illetve a Népegészségügyi Program célkitűzéseivel összhangban - a szív-érrendszeri, daganatos megbetegedések csökkenésének a támogatása, a korai és elkerülhető halálozást befolyásoló életmód, illetve szokások javítása az egyén egészségi állapotának, mint a foglalkoztathatóságot alapvetően befolyásoló tényezőnek javítása érdekében. Az egyének egészségük iránti felelősségének-, az öngondoskodás képességének-, a helyi közösségek és a társas támogatások erősítése, az egészséges életvitelhez szükséges tudás és készségek elsajátításának hatékony támogatása, ennek következtében a lakosság életminőségének javítása, az egészségben eltöltött életévek növelése, a megalapozott tervekre épülő, egészséget támogató közösségi döntéshozatali gyakorlat meghonosítása, ezen gyakorlatok mérhető számbeli növekedése.

A pályázat meghirdetésekor az elszámolható közkiadásokra1 rendelkezésre álló keretösszeg a hat konvergencia régióra (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél- Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) 5 000 000 000 forint.

A projekt elszámolható összes költségének legfeljebb 100%-a. A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege: legalább 25 000 000 Ft, de legfeljebb 125 000 000 Ft lehet.

A pályázatok benyújtása 2012. március 20-tól 2012. május 2-ig lehetséges.

3.

Mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő személyek társadalmi felzárkózását támogatása TÁMOP-5.3.6/11/1

 

Az Új Széchenyi Terv keretében kiírásra került a "Komplex telep-program (Komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása)" című konstrukció.

A pályázati kiírás alapvető célja  a  mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben élő hátrányos helyzetű személyek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése komplex eszközökkel, így szociális, közösségi, oktatási, egészségügyi, képzési és foglalkoztatási beavatkozásokkal. 

A kiírás kerete  a konvergencia régiókban 4 679 914 745  Ft. 

Igényelhető támogatás: 45 000 000 Ft -  150 000.000 Ft

A pályázatok benyújtása  két szakaszban történik. Az első szakaszban a felhívás megjelenését követő 10. naptól kezdve 2012. március 31-ig, míg a második szakaszban 2012. augusztus 1-től 2012. augusztus 31-ig van lehetőség pályázni.