Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás

Elnökétől

7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46.

Pf.: 62. Tel.: 462-459

                                                                                                                 ………. napirendi pont

BESZÁMOLÓ

 

A többcélú kistérségi együttműködés tapasztalatairól,

a Társulási Tanácsban végzett tevékenységről

Készült: Barcs Város Képviselő-testülete

            2011. november ……-i ülésére

A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa az előző, 2011. márciusi beszámoló óta 7 alkalommal ülésezett.

A március 17-i ülésen a Társulás a DDOP-3.1.2. „Közoktatási esélyegyenlőség a Dráva mentén” című pályázat tárgyában a közbeszerzési eljárás előkészítésére és lebonyolítására bizottságot hozott létre.

A Bizottság tagjainak Dr. Szalóky Ildikó jogi, Reichert Gyula közbeszerzési, Boa Árpád műszaki, Ungváriné Kun Eszter oktatási, és Migács Zsuzsanna pénzügyi szakértelemmel rendelkező személyeket, az érintett települések képviseletében pedig Kertai János, Szolga József és Balla Róbert körjegyzőket megválasztotta.

A Tanács a DDOP-3.1.2/B-09-1f-2009-0003 számú, „Esélyegyenlőség a Dráva mentén” című pályázathoz kapcsolódó tervezési tevékenységek ellátására vonatkozó ajánlattételi dokumentációt jóváhagyta.

A Szivárvány EGYMI 2010. évi feladatellátásáról szóló szakmai beszámolóját, a BNI Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 2010. évi feladatellátásról szóló szakmai beszámolóját, valamint a barcsi kistérség közbiztonsági helyzetéről szóló tájékoztatót elfogadta a Tanács.

AQUA Rádióval kötendő együttműködési megállapodást jóváhagyta a Tanács.

Kijelölte a Társulás Tanács az óvodai beíratás időpontját a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény tagóvodáiban.

 

Az április 14-i ülésén kistérségi menetrend egyeztetést tartottak a MÁV és a VOLÁN, valamint a Közlekedéstudományi Intézet szakértői.

A Tanács módosította a Társulás 2010. évi költségvetését, valamint jóváhagyta a Társulás 2011. évi közbeszerzési tervét.

Jogszabályi előírásoknak megfelelően módosította a Tanács a Társulás társulási megállapodását.

Az április 20-i rendkívüli ülésén a Tanács a „Közoktatási esélyegyenlőség a Dráva mentén” tárgyú projekthez kapcsolódó tervezési tevékenységek tárgyában közvetlen ajánlattételi felhívással indult egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesét hirdette ki.

A május 31-i ülésen a városi rendőrkapitány számolt be a rendőrség munkájáról, jövőbeli várható feladatairól.

A Társulás Tanácsa jóváhagyta a Társulás 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót.

A Társulás Tanácsa jóváhagyta az Állami Számvevőszék számvevői jelentését.

A Társulás Tanácsa a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény 2011. évi nyári nyitva tartását, valamint a felügyeletet biztosító intézmények listáját elfogadta.

A Társulás Tanácsa a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX Tv 102. § (2) c. pontjában biztosított jogkörében eljárva a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény számára az indítható csoportok, osztályok számát megállapította.

A Társulás Tanácsa a Közkincs Kerekasztal 2010. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadta.

A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa úgy határozott, hogy pályázatot nyújt be a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt 2011/9. számú, parlagfű elleni védekezést szolgáló közmunkaprogramra.

A Társulás vállalta, hogy 2011. július 1. és 2011. augusztus 31. között 45 főt 2 hónapos időtartamra a pályázat keretében foglalkoztat.

A pályázat keretében igényelt támogatás összege 8.014.050,- Ft.

A program keretében vállalt önerő – a munka alkalmassági vizsgálat költsége, valamint a kisértékű tárgyi eszközök és munkaruha ÁFA vonzata – 417.375,- Ft. A munka alkalmassági vizsgálat költségének forrása a Társulás 2011. évi költségvetése általános tartaléka, míg a kisértékű tárgyi eszközök és a munkaruha ÁFA vonzatát a települések az általuk foglalkoztatottak arányában vállalták.

A Társulás Tanácsa támogatta a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. Hungary-Croatia IPA Cross-border Co-operation Programme keretén belül a 2.1.4. Közös helyi tervezés, stratégiák tárgyban benyújtott projektjét.

A június 22-i ülésen Papp Gábor, a Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás intézményvezetője tartott tájékoztatót a hulladékgazdálkodási projekt állásáról.

Kihirdette a Tanács a TIOP-1.1.1-07/1-2008-0268 számú, „Kompetencia alapú oktatást elősegítő informatikai infrastruktúra fejlesztése” című pályázat keretében Informatikai eszközök szállítása, beüzemelése és a működtetés betanítása a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás oktatási intézményei részére címmel meghirdetett egyszerű közbeszerzési eljárás eredményét.

Az augusztus 17-i ülésen Dr. Cserti István városi rendőrkapitány beszámolt a Kistérségi Bűnmegelőzési Fórum tevékenységéről, valamint a rendőrség munkájáról.

Szijártó Attila a LEADER Iroda munkaszervezet vezetője ismertette az új pályázati kiírásokat és a célterületeket, valamint a pályázati rendszer változásait.

A TÁMOP-5.1.1-09/7-2010-0002 azonosító számú „Termelőiskola Barcson” című pályázat tárgyában a közbeszerzési eljárás előkészítésére és lebonyolítására Bizottságot hozott létre a Tanács.

Döntött a Tanács arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium IFJ-GY-11-A kódszámú, Gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatása című pályázati felhívásra pályázatot nyújt be a III. Kistérségi Tehetségkutató verseny megrendezésének támogatására.

A pályázat összköltsége 995.000,- Ft, melyből az igényelt támogatás összege 895.000,- Ft. A pályázathoz szükséges 99.500,- Ft önerő felét társadalmi munkával, másik felét, 49.750,- Ft-ot készpénzben biztosít a Tanács a Társulás 2011. évi költségvetésének terhére.

Döntött a Tanács arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium IFJ-GY-11-B kódszámú, Gyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek rendezvényeinek támogatása című pályázati felhívásra pályázatot nyújt be a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvények megrendezésének támogatására.

A pályázat összköltsége 865.000,- Ft, melyből az igényelt támogatás összege 778.500,- Ft. A pályázathoz szükséges 86.500,- Ft önerő felét társadalmi munkával, másik felét, 43.250,- Ft-ot készpénzben biztosít a Tanács a Társulás 2011. évi költségvetésének terhére.

Döntött a Tanács arról, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kistérségi szintű ifjúsági koordinátori feladatok működtetésének, továbbfejlesztésének és módszertani dokumentálásának támogatása (IFJ- KTM-11) című pályázati felhívásra pályázatot nyújt be.

A pályázat keretében vállalja, hogy 2011. augusztus 1-től 2012. február 28-ig napi 2 órában, míg 2012. február 28. és 2012. április 30. között napi 8 órában 1 fő kulturális szakembert foglalkoztat.

A Társulás Tanácsa úgy határozott, hogy csatlakozik a Földmérési és Távérzékelési Intézet TAKARNET rendszeréhez.

A csatlakozás díja 3 éves időtartamra 40.000,- Ft + ÁFA, melyet a Társulás Tanácsa a Társulás 2011. évi költségvetése általános tartaléka terhére biztosít.

A Társulás Tanácsa módosította a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény Alapító Okiratát, valamint elfogadta a 2010/11-es tanévéről szóló szakmai beszámolóját.

A Társulás Tanácsa úgy határozott, hogy a Rinya-Dráva Szövetség Egyesület LEADER Akciócsoport által meghirdetett pályázati konstrukciók közül az alábbiakra nyújt be projekt adatlapot:

  1. 1.Rinya-Dráva menti kiadványok támogatása, becsült költségvetés: 3.000.000,- Ft;
  2. 2.Civil szervezetek és önkormányzatok eszközbeszerzése, becsült költségvetés: 1.500.000,- Ft;
  3. 3.Rendezvények támogatása, becsült költségvetés: 1.500.000,- Ft

A szeptember 28-i ülésen Szabó József, az Allianz Hungária hálózati igazgatója tartott tájékoztatót a szervezet tevékenységéről.

Hölbling Emőke, a Dél-dunántúli Terület- és Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. képviseletében ismertette az IPA Magyarország-Horvátország Határmenti Együttműködési Program keretében elnyert 2.1.4. számú Közös helyi tervezés, stratégiák című projekt ütemezését, a várható feladatokat és eseményeket.

A Társulás Tanácsa a Társulás 2011. első félévi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadta, majd módosította a Társulás 2011. évi költségvetését.

A Társulás Tanácsa támogatta a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény informatikai eszközbeszerzésére irányuló TIOP 1.1.1/11 kódszámú pályázat benyújtását.

Kultúra területe:

A pályázati források megszűnése miatt ugyan nem az elmúlt 4 év intenzitásával, de időlegesen egy-egy pályázathoz kapcsolódóan tovább működik a Közkincs kerekasztal.

Pályázat benyújtására került sor a kultúrát, közművelődést, illetve az ifjúságot érintő témában. AGyermek- és ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek, rendezvényeinek (tábor, ifjúsági program) elő- és utófinanszírozott támogatása pályázat, melyek keretében a korábbi együttműködésre alapozva több rendezvény kerülhet megrendezésre, kiszélesítésre, mint például az Ifjúsági Tehetségkutató program, amely a mostani pályázatban több helyszínre is eljuthat, valamint egy, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvénysorozat.

Kistérségi szintű ifjúsági koordinátori feladatok működtetésének, továbbfejlesztésének és módszertani dokumentálásának támogatása című felhívásra is pályázatott a Társulás. Ezen pályázattal lehetőség nyílik arra, hogy 1 fő közművelődési szakember tovább foglalkoztatásával 2011. augusztus 1-től 2012. február 28-ig napi 2 órában, míg 2012. február 28. és 2012. április 30. között napi 8 órában lássa el a kistérségi ifjúsági feladatokat, melyhez helyet továbbra is a Barcsi Művelődési Ház biztosít.

Ezen pályázatok bírálati határideje 2011. november 11., így egyenlőre pályázati döntésről nem tudunk beszámolni.

Három, további közművelődéshez kapcsolódó pályázat került beadásra a Rinya-Dráva Szövetség Leader pályázatához kapcsolódóan. Egyrészt egy kilenc települési helyszínre tervezett ún. „tájoltatásos” programsorozat került benyújtásra, másrészt kistérségi közös közművelődési eszközbeszerzés, valamint egy, a kistérség településeit és közművelődési programjait bemutató kiadvány kiadása tárgyú pályázat került beadásra. Pályázati döntés jövő év elején várható.

A TÁMOP 3.3.7. pályázat keretében a Móricz Zsigmond Művelődési Központtal kötött megállapodás alapján folytatódik több könyvtár, múzeumi, zenei, táncházi, színházi program is a kistérség településein, valamint Barcson. Ezen programok célja, a sikeresebb nevelés biztosítása a kultúra eszközeivel az iskolás, óvodás korosztály számára.  

Közoktatás területe:

Továbbra is mindennapi feladatot ad a Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény 3 általános iskolai és 4 óvodai feladat ellátási helyének fenntartói szintű működtetése.

Kiemelt feladat a kistérség közoktatási intézményfenntartóival, intézményvezetőivel való kapcsolattartás. Kiemelten mindez a TÁMOP 3.3.7. pályázathoz kapcsolódóan, ahol többek között képzések, továbbképzések, szakmai műhelyek működtetése, szervezése folyik.

A nyár folyamán a közel 200 millió Ft-os konzorciális pályázatban lehetőség nyílt számos szakmai programra „erdei iskolára”, „családi napközire”, „Tenger világa” „ kreatív délelőtt” programra. Lehetőséget biztosítva a hátrányos helyzetű családok és gyermekeik számára a különféle nyári programokban való részvételre.

Sikeresen lezárult a TIOP-1.1.1-07 pályázat, melynek keretében a DKKI tagintézményei számára 13,5 millió Ft értékben kerültek beszerzésre informatikai eszközök (számítógépek, interaktív táblák, laptopok stb.) és került sor a gépeket használó pedagógusok továbbképzésére is.  

Az IPA program – a határmenti együttműködések erősítése érdekében – 183.282 euro értékben nyertes pályázat keretében közös erdei iskolai program került kialakításra a szomszédos Suhopolje település iskolája valamint a DKKI iskolái között. Ennek keretében 2011. október 3-28. között 4 turnusban 1-1 hetet táboroztak együtt horvát és magyar (csokonyavisonta, darányi) gyerekek. A program tavasszal folytatódik, horvátországi és magyar helyszínen.

Sport területe:

Kiemelt feladat volt az idei évben a TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2009-0012 számú, „Egészséget a barcsi kistérségben” című pályázathoz kapcsolódóan a kistérségi szintű óvodás és iskolás úszásoktatás, valamint a programhoz kapcsolódó egyéb sport- és egészségügyi rendezvények megszervezése és lebonyolítása.

Kérem a beszámoló elfogadását.

Barcs, 2011. november ….

                                                                                   Karvalics Ottó

                                                                                  polgármester

 

 

Határozati javaslat:

Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete a kistérségi együttműködés tapasztalatairól, a polgármester Társulási Tanácsban végzett tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

Felelős: Karvalics Ottó polgármester

Határidő: értelem szerint

A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam.

 

Barcs, 2011. november 18.

 

 

 

                                                                       Balázsné Dr. Vástyán Krisztina

                                                                                címzetes főjegyző