2011. augusztus 11., csütörtök - Zsuzsanna, Tiborc. Language
Bemutatkozás | Közélet | Intézmények | Idegenforgalom | Közérdekű | Sport | Programajánló | Hírek | Szavazás | Vendégkönyv

Sport
Klubok
Egyesületek
Eredmények
Eredmények
Nárcisz Futás 2011

Fotógaléria megtekintése



NÁRCISZ FUTÁS EREDMÉNYEK

Gáspár Réka útvonal csúcsa a Nárcisz Futáson.

A babócsai Nárcisz Nap ünnepi programjait 13. alkalommal a sportolók kezdték. A Nárcisz Futás keretében három versenytávot biztosítottak a rendezők a futás kedvelőknek. A mezőnyben ismét indult a tavalyi csúcstartó Sipos Csaba, az elmúlt évi női győztes Bauer Bettina. Felkészülés szempontjából Dr. Herr Gyula és Janota Zoltán is fontosnak tartotta a 13.1 km-es távot. A barcsi rajthoz 27-en készültek, ami a részvétel szempontjából jónak mondható. A mezőny felkészült volt, mert hetvenöt perc alatt mindenki célba ért. Sipos Csaba volt a leggyorsabb, mindössze 25 másodperccel maradt el az általa tartott útvonalcsúcstól. Gáspár Rékának (Nagyatád) viszont sikerült megdönteni Kovács Diánan 2005-ben felállítottcsúcsát. Az új csúcs 56:06 perc. A futók mellett a barcsi Szív egyesület tagjai és a családtagok is kerékpáron tették meg a Basa-kertig a távot. A 3.1 km-es táv komlósdi rajtjánál 54 fő sorakozott fel. Köztük Balogh Mariann is, aki görkorival teljesítette a kiírt penzumot. A 800 m-es távon is részvételi csúcsot regisztráltak a szervezők, 41-en futottak a Templom-tértől a Basa-kertig. A szervezők nagy segítséget kaptak a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás által gondozott TÁMOP -6.1.2/LHH-09/1-2009-0012 „Egészséget a barcsi kistérségben” pályázati keretből mind a szervezésben és a díjazás biztosításával.

A XIII. Naárcisz Futás győztesei:

Barcs- Babócsa (13. km) férfiak abszolút sorrend:
1. Sipos Csaba (Enying) 47:00
2. Janota Zoltán (Nagyatád) 49:17
3. Virovecz Richárd (Barcs) 49:30
Nők:
1. Gáspár Réka (Nagyatád) 56:06
2. Bauer Bettina (Barcs) 1:02;59
3. Fridrich Ágnes (Gyűrűfű) 1:11;00

Kategória győztesek:
1980 és előtte születettek:
1. Sipos Csaba (Enying) 47:00
2. Janota Zoltán (Nagyatád) 49:17
3. Hartmann Donát (Barcs) 56:01
4. Molnár Attila (Barcs) 58:12
5. Balogh Zoltán (Sellye) 1:01;49
6. Tarr Norbert (Barcs) 1:02;32
7. Könyves Zoltán (Barcs) 1:03;33
8. Szabó József (Barcs) 1:04;27
9. Sárdi Péter (Nagyatád) 1:06;46
10. Dr. Herr Gyula (Nagyatád) 1:06;59
11. Horváth Imre (Barcs) 1:07;13
12. Szili Zoltán (Barcs) 1:08;17
13. Kovács Gábor (Barcs) 1:11;29
14. Turnár János (Barcs) 1:11;34
15. Németh Győző (Dombóvár) 1:12;10
16. Arató Gergely (Barcs) 1:14;23

Nők:
1. Fridrich Ágnes (Gyűrűfű) 1:11;08
2. Sümegi Csilla (Barcs) 1:15;56
2. Sziliné Gasparek Éva 1:15;56

1981-1992
1. Virovecz Richárd (Barcs) 49:30
2. Tóth Gábor (Lábod) 49:37
3. Vidák Balázs (Barcs) 1:07;14
4. Rácz Csaba (Barcs) 1:11;51

1993-1996
1. Breszkovics Botond (Barcs) 1:00;47
2. Fridrich Soma (gyűrűfű) 1:07;04

Leány:
1. Bauer Bettina (Barcs) 1:02;59


Komlósd- Babócsa (3.1 km)
1996 és utána születettek:
Fiúk:
1. Kurucz H. Roland (Bolhó) 12:49
2. Pammer Milán (Barcs) 13:03
3. Magyar Péter (Komlósd) 13:30
4. Köves Martin (Pécs) 14:01
5. Tarr Dávid (Barcs) 14.04
6. Bradics Bálint (Barcs) 14:33
7. Széll Boldizsár (Barcs) 15:12
8. Tejes István (Pécs) 15:32
9. Becker Péter (Pécs) 15:45
10. Csonka Mihály (Babócsa) 17:57
11. Nyilasi Csanád (Barcs) 18:43
12. Mártusz Balázs (Pécsvárad) 19:15
13. Nagy Tamás (Pécs) 19:30
14. Kővári Csaba (Babócsa) 19:55
15. Kovács Dániel (Pécsvárad) 22:21


Lányok:
1. Horváth Réka (Barcs) 13:06
2. Nagypál Andrea (Pécs) 15:51
3. Arató Adél (Barcs) 16:15
4. Nagyváradi Nikolett (Babócsa) 17:19
5. Tóth Mirtill (Babócsa) 17:48
6. Vágner Renáta (Pécsvárad) 18:57
7. Bokor Vivien (Babócsa) 21:32
8. Mártusz Gréta (Pécsvárad) 22:05
9. Bicsár Sára (Babócsa) 22:39
10. Hornyák Natália (Komlósd) 23:14

1992 – 1995
1. Bakó Bálint (Babócsa) 11:56
2. Bicsár Balázs (Babócsa) 12:37
3. Budavári Tamás (Babócsa) 13:02
4. Lakatos Noel (Pécs) 15:41
5. Kiss László Alex (Babócsa) 15:54
6. Borosán Krisztofer (Babócsa) 15:55
7. Kovács Roland (Bolhó) 16:13
8. Villányi Roland (Darány) 16:16
9. Novák Csanád (Pécs) 16:49
10. Mogyorósi Márton (Pécs) 17:08

Leány:
1. Balogh Ramona (Babócsa) 21:30

1980-1991
1. Szabó Alex (Barcs) 13:26
2. Szabó Dominik (Babócsa) 13:50

1979 és előtte születettek:
Férfiak:
1. Vágner Tibor (Pécsvárad) 13:35
2. Hornyák Imre (Komlósd) 13:42
3. Dobrászki Károly (Kecskemét) 18:40
4. Mártusz Antal (Pécsvárad) 22:07
5. Kovács Zoltán (Pécsvárad) 22:22

Nők:
1. Tarrné Győri Beáta (Barcs) 15:36
2. Savanya Eszter (Pécsvárad) 15:53
3. Babócsai Csilla (Pécs) 17:17
4. Major Henrietta (Barcs) 17:29
5. Récsei Viktória (Barcs) 17:33
6. Utasiné Jáger Szilvia (Barcs) 17:35
7. Verőcziné Mayer Gabriella (Barcs) 17:35
8. Vágnerné Borsos Noémi (Pécsvárad) 21:45
9. Kuti Hajnalka (Komlósd) 23:20

800 m 1999-2004
1. Zsálek Máté (Barcs)
2. Balogh Gábor (Babócsa)
3. Horváth Zsolt (Babócsa)
Lányok:
1. Kovács Laura (Babócsa)
2. Kajtán Boglárka (Babócsa)
3. Nagyváradi Bianka (Babócsa)
2005 után születtek:
1. Paksicza Ákos (Barcs)
Lányok:
1. Arató Alíz (Barcs)
2. Gulácsi Nikol (Barcs)
3. Tóth Enikő (Bbaócsa)




***
Barcs - Babócsa - Basakert Nárcisz Futás - 13.1 km

2011. május 7.(szombat)

Rajt: 8.30 Barcs Polgármesteri Hivatal előtt Cél: Basa-kert

Korcsoport: 14 év alatt 15-18 év 19-30 év 31 év felett

*
Komlósd - Babócsa - Basakert - 3.1 km

Rajt: 9.30 Komlósd Polgármesteri Hivatal előtt. Cél: Basa-kert

Korcsoport: 14 év alatt 15-18 év 19-30 év 31 felett
Nevezési díj nincs.
*

Babócsa- Templom-tér - Basakert - 800 m

Rajt: 9.30
Korcsoport: 2005 és utána születettek, 1999- 2004 Nevezési nincs.

Nevezés: 2011. május 6-ig - valamint a helyszínen.
- Gergelics Sándor - Általános Iskola Babócsa T.: 82-491-041
- Polgármesteri Hivatal Babócsa T.: 82-491-012
- Polgármesteri Hivatal Barcs –Sportiroda T.: 06-20-414-9343

*
Díjazás: Korcsoportok 1-3. helyezettjei érmet kapnak. Abszolút győztes férfi és nő serleget, a legfiatalabb és a legidősebb versenyző különdíjat kap.

*
Kísérő program: Barcsi Szív Egyesület tagjainak kerékpártúrája Barcs – Babócsa között.
*
2010. évi győztesek a Barcs – Babócsa versenytávon (13,1 km):
Bauer Bettina (Barcs) 1:03:16
Sipos Csaba (Csurgó)

Útvonalcsúcs:
Sípos Csaba (Csurgó) 46:25 (2010) Kovács Diána (Nagyatád) 58:23(2005),
A futás résztvevői a Nárcisznapi programokat ingyen megtekinthetik.
Copyright 2011 Barcs Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.
Jogok és Feltételek | Impresszum