|
 |
|
Kulturális Intézmények
Dráva Múzeum, Barcs
A Dráva Múzeum rövid története
A barcsi múzeum a helyi Honismereti Kör lelkes amatőreinek odaadó munkája valamint sok helyi felajánlás és társadalmi munka eredményeképpen nyitotta meg kapuit 1979. december 6-án. Mivel maga Barcs is ugyanabban az évben lett nagyközségből várossá, ezért elmondhatjuk, hogy a várossal egyidős múzeummal rendelkezünk.
A város múzeuma hamarosan beilleszkedett a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága által működtetett múzeumi egységek közé.
A 80-as évek elején a pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályának kezdeményezésére megindult a Barcsi Ősborókás Természetvédelmi Terület kutatása. Ennek köszönhetően Barcs lett a Somogy megyei természettudományi muzeológia központja, s a megye első természettudományi muzeológusa is a városban kapott állást.
1985-ben készült el a Barcstól 20 km-re fekvő Lakócsán a horvát nemzetiségi tájház, mely a Barcs környéki horvátság hagyományos tárgyi kultúráját mutatja be. A nyolcvanas évek végén Orzsi Zoltán és N. László Endre révén a néprajzi, Rózsás Márton révén pedig a helytörténeti és régészeti kutatások is új fordulatot vettek.
Az 1989-90-es rendszerváltás intézményünk számára is új lehetőségeket hozott. A megyei múzeum a jelentősen lecsökkentett költségvetés miatt a barcsi múzeumot a marcali, a csurgói és a siófoki múzeumokhoz hasonlóan átadta a frissen alakult helyi önkormányzatnak. Az 1992-től helyi fenntartású múzeum régészeti gyűjteménye megyei szinten gazdagnak mondható. Az összegyűlt régészeti leletek nemcsak az ásató régész figyelmét keltik fel, hanem más szakemberekét is. Több tudományos közlemény, szakdolgozat jelent meg eredményeinkre támaszkodva.
A helytörténeti tárgyi és dokumentációs gyűjtemény elsősorban Barcsra vonatkozó anyagot őriz. Jelentős szerepet kapnak a jelen - későbbiekben a múltkutatás alapját jelentő - dokumentumai: barcsi cégek, intézmények és családok iratanyagai. Egyre több hagyatékot ajánlanak fel - ajándék és vásárlás formájában is - a Dráva Múzeumnak.
A néprajzi gyűjtemény közel háromnegyed részét nemzetiségi (német és horvát) falvak anyagai képezik. Az utóbbi időben kezd kiegészülni a nemzetiségi néprajzi anyag a cigányság tárgyi anyagával. Gazdag gyűjteménnyel rendelkezünk a Dráva mente horvát viseleteiből és különféle háziszőttesekből. Nagy figyelmet szentelünk a hétköznapok tárgyi világának, a mindennapi használati és a gazdasági eszközöknek is. A gyűjtemény több éves stagnálás után az elmúlt esztendőben ismét jelentős mértékben gyarapodott.
A képző- és iparművészeti gyűjtemény rendszeres gyarapodását a Barcsi Nemzetközi Művésztelepen készült és a városnak ajándékozott munkák jelentik. A gyűjteményt helyi alkotó és kiállító művészektől vásárolt festmények, grafikák, kisplasztikák is gazdagítják.
1991 óta egységes muzeológiai adattár, könyvtár, fotótár áll a kutatók és múzeumlátogatók rendelkezésére. Az adattárban a feldolgozatlan, publikálatlan tudományos kutatások, feltáró munkák találhatók; itt kapnak helyet az újságcikk gyűjtemények és településünket érintő szakdolgozatok is. Fotótárunkban az archív felvételeken kívül a tudományos kutatómunka "melléktermékei" (ásatási fotók, tárgyfotók) találhatóak, de igyekszünk megörökíteni minél több régi épületet, a város jelentősebb eseményeit, arculatának változásait. Könyvtárunknak is több funkciót kell ellátnia. Helyismereti gyűjteményként összegyűjti a megyére, a Dráva folyóra, a régióra vonatkozó könyveket. Speciális szakkönyvtárként a múzeumban működő szakmákat segítő szakirodalom beszerzésére vállalkozik.
2005-ben a múzeum gyűjteményének 90%-a már bekerült a számítógépes nyilvántartásba, s várhatóan az adatbeviteli munka rövidesen eléri a teljes feldolgozottságot.
A múzeumnak két állandó kiállítása van: a 2002-ben felépített, Barcs múltja és jelene című helytörténeti-néprajzi kiállítás a múzeum középső szintjén látható, a "Tűzre, vízre vigyázzatok" című állandó, tűzoltás-történeti kiállítás pedig a barcsi tűzoltóság épületében nyert elhelyezést. A múzeum földszinti kiállítótermében valamint az emeleti kamarateremben változatos témájú, időszaki kiállításokat rendezünk.
Intézményünk 1979-es megalapítása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a néprajzi és etnikai kutatásoknak, tekintettel Barcs és környéke több nemzetiség lakta vidékére, és fontos szerepet kap a Dráva mente régészeti és helytörténeti kutatása is. Az intézményben folyó tudományos háttérmunka közzétételére hoztuk létre kiadványainkat, a Dráva Menti Füzeteket és a 2003 óta rendszeresen megjelenő Gyökerek című évkönyvet.
Írta:B. Czeller Szilvia, Mészáros Ádám
BARCS MÚLTJA ÉS JELENE
A Dráva Múzeum állandó kiállítása
Állandó kiállításunk Barcs életét és kultúráját mutatja be a kezdeti időktől egészen a közelmúltig. A földszinti teret elhagyva, a lépcsőház falán elhelyezett archív képek a 19. század végétől a szocialista korig ívelő időszakból villantanak fel jeleneteket a város történetéből. Az 1896-os millenniumi ünnepségről készült fotó a legrégebbi kép, mely Barcsról fennmaradt.
Jelentős esemény volt városunk történetében a múzeum megnyitása 1979-ben. Ezt követően indult meg történeti emlékeink tudatos gyűjtése, átmentése az utókor számára. A lépcsőfordulót elhagyva a mai Barcs egy-egy jellegzetes részletét láthatjuk.
Az emeletre érve Barcsnak és résztelepüléseinek címereivel illetve Barcs jelenlegi hivatalos zászlajával találkozunk. A mellettük elhelyezett színes fotók újabb részleteket jelenítenek meg a város mai arculatából.
Az előtér két végében a várostörténet két fontos állomásának; a település első írásos említésének (1389) valamint a mezővárosi rangra emelésnek (1797) a dokumentumai láthatók.
A kiállítás felépítésénél arra törekedtünk, hogy tematikus és kronológiai áttekintést is nyújtsunk a település életéről és történetéről. Ennek megfelelően először azokat a régészeti leleteket mutatjuk be, amelyek Barcson és környékén kerültek elő, és bepillantást engednek a történelem előtti időkben itt élt emberek életébe.
A lépcsőtől jobbra elhelyezett vitrinben településünk környékének legkorábbi emlékei találhatók, melyek őseink gondolkodását és a szellemvilágról alkotott elképzelésüket illusztrálják.
Az előtérben elhelyezett sütőharang a különböző népek együttéléséből fakadó kulturális sokszínűségre, a vele szemben látható alabárd pedig a gazdag és értékes kulturális örökségünk védelmére hívja fel a figyelmet. Mielőtt belépnénk a nagyterembe, engedje meg a Kedves Látogató, hogy figyelmébe ajánljuk a kiállítást kísérő szöveges ismertető feliratokat.
Az előteret jobbra elhagyva a régészeti szekcióba érünk.
A jobb oldali vitrinben a korai termelő gazdálkodás eszközei láthatók. A Kr. e. 3. évezredtől a vadászat, halászat, és gyűjtögetés mellett elkezdődött az egy-egy munkára specializálódott szerszámok készítése és a tudatos élelemtermelés. A kőből, majd fémből készített szerszámok az élelem előteremtését és elkészítését szolgálták.
Tovább haladva, a sarokban elhelyezett vitrinben ősanyáink viselte ékszereket és különféle mívesen megmunkált eszközöket találhatunk. A szépségre való törekvés a túlvilágba vetett hit és a tudatos élelemtermelés mellett a harmadik olyan ősi jellemzője az emberiségnek, amely fajunk történetének kezdetétől végig kíséri történetünket.
A régészeti lelőhelyeken legnagyobb számban a mindennapi élet eszközei, tárgyai kerülnek elő. A következő vitrint szemlélve bepillantást nyerhetünk elődeink otthonaiba is. Zömében kerámiákat látunk, melyeknek anyaga évezredekig ellenállt az idő rombolásának. Egy-egy jellegzetes kerámia alapján a lelőhelyek kora meghatározható.
A török hódoltság időszaka (1526-1686) Barcs történetében kétszeresen is fordulópontot jelent. Egyrészt mivel a gyakori dúlások és fosztogatások következtében a lakosság elmenekült, illetve teljesen kicserélődött, s ezt követően vált Barcs három nemzetiségű településsé, másrészt pedig mivel településünkről a hódoltság végét követő időszaktól már nem csak tárgyi, hanem írásos történeti dokumentumok is nagyobb számban maradtak fönn. A hódoltság idején fennállt barcsi török palánkvár a város legjelentősebb régészeti lelőhelye, amelynek teljes feltárása napjainkban is folyik.
A környék népének életében meghatározó szerepet játszott a Dráva folyó. A varsa, a szigony és a vetőháló a hagyományos halászat nélkülözhetetlen eszközei voltak. A falon látható fényképen a vetőháló használatát láthatjuk. A lent elhelyezett halászcsónakot 250 évvel ezelőtt használták a drávai halászok. Munkaeszközeiket a halászok otthon halászládában tárolták. Sneller Pál, az egyik utolsó barcsi halász ládája és fényképe is kiállításunkat gazdagítja.
A fa úsztatása is a folyóhoz kötődik. Az erdőben kevésbé gazdag helyekre a hegyes-erdős vidékekről kellett eljuttatni a faanyagot. A halászláda melletti vitrin faműves szerszámokat és remekeket tartalmaz. Külön felhívjuk a figyelmet az itt látható vajformázó és az 19. századi évszámos gyalu díszes megmunkáltságára.
Ha megfordulunk, a megélhetés elsődleges forrásának, a földművelésnek és az állattartásnak az eszközeit látjuk. Az 1850 körüli időből származó eke ritkaságnak számító, korai darab. Csak a földet túró részei készültek vasból, ekepapucsa pedig leszerelhető, s külön élezhető. Felépítése középkori hagyományokat őriz. Érdemes közelebbről megnézni az amúgy egyszerű ágból készült csordásfütyköst is, melynek felső részén szép díszítés látható.
Jobbra haladva a fémműves eszközök közül elsősorban a két bárdot és a szekercét tartjuk fontosnak kiemelni, koruk illetve díszítésük miatt.
A vitrin hátlapján bal oldalt lakatosmunkák láthatók. Ha megfordulunk, a falra erősítve szép, 19. századi kovácsolt ablakrácsot vehetünk szemügyre.
A céhek a kézművesek nagy hatáskörrel rendelkező, szakmánkénti testületei vagy egyesülései voltak a feudalizmus korában. A céhek rendkívül zárt, szigorú szabályok között élő közösségek voltak. Élükön a céhmester állt, aki a céh összetartozásának jelképeit, a céhládát, a védőszent szobrát, a céhkancsót stb. őrizte. A kiállításban látható a Barcsi Vegyes Céh által RESETÁR JÁNOS takács legény számára 1840-ben kiállított Vándorló Könyv. Ez a dokumentum őrizte meg a céh addig ismert egyetlen, vörös viaszba nyomott pecsétlenyomatát, mely a pecsétmezőben a koronás magyar ún. "kiscímert" ábrázolja, köriratában pedig a "PRIV. VEREINIGTE ZUNFT ZU MARKT BARCS" (Barcs Mezőváros Egyesült Céhe) felirat olvasható. A vitrin feletti falon egy 1851-ben, KHON JAKAB német varga részére kiadott "Mesterjog-levél" látható. Az oklevélen található pecsét felirata "A BARTSI PRIVILEGIÁTUS EGYESÜLT CZÉH", "18-37".
A céhes iratoktól jobbra agyagmunkákat látunk. Összevethetjük egymással a 18. századi és a későbbi fazekas munkákat. Figyelmet érdemel a hátsó sarokban lévő köcsög, amelyen három kereszt látható. A hiedelem szerint ezek segítségével lehetett távol tartani a rontást, vagyis a rosszakarók aktívan kártékony akaratát. A Dráva mentén elterjedt szokás volt a rontáselhárító kereszt használata. Bal oldalt hátul vályogtégla formázót látunk. A 19. század második felében nagyon sok házat építettek vályogtéglából Barcs környékén is. Ha a vályogház falai nem érintkeztek vízzel, nem csak tartósak voltak, de igen jól tartották a meleget a hideg téli napokon. Érdekességnek számít a 19. századi monogramos égetett tégla és a "Bálint Zsuzsa" feliratú, szintén 19. századi évszámos tetőcserép.
A hátunk mögötti vitrinben textilmunkák találhatók. Takácsok és parasztasszonyok egyaránt készítettek különféle ruhákat és szőtteseket. A kenderből durvább, a lenből finomabb anyagot tudtak előállítani. A földből kiszaggatott kendert vízben áztatták, majd szárították. Ezután következett a törés vagy tilolás, a tisztítás, a puhítás, majd a fésülés. A tiszta rostokat már lehetett fonni. Az így kapott fonalat gombolyították, s a szövőszéken szőttest, ruhát készítettek belőle. A kész textilt színes hímzéssel díszítették. A vitrinben bal oldalt német, középütt magyar, jobb oldalt horvát szőtteseket látunk. Barcs környékén a horvátok lakta falvakból gyűlt össze a leggazdagabb anyag.
A ruhákat, textileket sokáig ácsolt faládákban tárolták. Ezek voltak a szekrény elődei. A legrégebbi darabok vonalas, ún. halszálkás díszítésűek. Ilyen a textiles vitrintől jobbra látható faláda. Az újabb, úgynevezett tulipános ládák - mint a vitrintől balra lévő darab - már virágmotívumokkal vannak díszítve.
A barcsi díszítőművészetre jellemző motívumgazdagság és sokszínűség a városunkban lakó különböző etnikai csoportok együttes jelenlétének köszönhető. A török kiűzésére irányuló felszabadító háború alatt teljesen elnéptelenedett Barcsra ugyanis a 18. század folyamán magyarok, németek és horvátok is költöztek, akiket a 19. században a beás cigányok követtek.
A több nemzetiség által lakott Barcsnak tehát közel 300 éves hagyománya van.
A cipészműhely és a szabóműhely már egy fejlettebb, inkább városokra jellemző iparűzési formát jelenít meg. A régi mesterek kézi szerszámaikkal nagyon precíz, igényes munkát végeztek. Mind a cipész- mind a szabóműhely Barcson élt mesterek hagyatéka.
A barcsiak többsége a 20. század elején elindult lassú polgárosodás ellenére továbbra is paraszti életmódot folytatott. Otthonaikban sokáig fellelhetők voltak a hagyományos kultúrát képviselő tárgyak is, mint például a szövés-fonás eszközei. A fonalgombolyító, a kenderfésű és a szövőszék az asszonyok otthoni munkavégzésének fontos eszközei voltak.
A folyosó végében berendezett szobabelsőben a paraszti otthon néhány jellegzetes használati tárgyát mutatjuk be. A festett ágy és a láda sváb mester munkája, a szövőszéket és a sarokpadot egy horvát parasztházban használták. Az asztalon és a falon elhelyezett textíliák magyar asszonyok munkái. Nemzetiségtől függetlenül az otthon nem csak a pihenés, hanem a társas érintkezés és a munka színhelye is volt. Az otthonok elmaradhatatlan tartozékai voltak a gyakorlati funkciót betöltő bútorok és eszközök mellett a vallás, a hitélet tárgyai is.
Jól látható a paraszti életmód különbsége a 20. században kialakuló polgári életformával szemben. A következő, egyben a kiállítást lezáró térben a polgári családok életéből villantunk fel részleteket. Azt a jelentős változást szeretnénk érzékeltetni, mely a Barcson is megjelenő polgárságnak volt köszönhető.
Fejlődött a kereskedelem, a vasúti közlekedés és a drávai hajózás. 1883-ban közúti fahíd, majd 1885-ben vasúti híd épült a Dráva felett. A településen több jelentős üzem létesült. Közülük az Union malom az ország második legnagyobb malma volt, a Sertéshízlaló Rt. pedig már 1909-ben villamosáramot szolgáltatott Barcsnak.
A kiállításban olyan bútorokat és használati tárgyakat helyeztünk el, melyek kifejezetten a polgári háztartásokra, hivatalokra voltak jellemzőek. A mángorlót természetesen a paraszti otthonokban is meglehetett találni, az itt látható darab azonban az Egyesült Államokból került egy gazdag polgárcsalád házába. A polgári lakás berendezését már nem elsősorban a célszerűség határozta meg. Otthonaikba igényesebb bútorokat, használati tárgyakat vásároltak.
Az étkezőasztal mellett álló bejárónő a családi háztartást tartotta rendben. Bár nem tartozott az elit polgársághoz, az ő öltözéke is a polgári életformához igazodott. Szembetűnő az előző szobában látható parasztasszony és a polgárasszony öltözködése közötti különbség is.
Az íróasztal előtt elhelyezett vitrinben a nagypolgári élet kiegészítőinek kellékeit láthatjuk, a falakon elhelyezett fotók Barcs a 20. század eleji Barcs miliőjét tükrözik. A településen pezsgő társadalmi élet folyt. Barcs 20. századi fejlődése az 1979. évi várossá avatásában csúcsosodik ki.
Írta: Mészáros Ádám és Banicz László
A lenti linkre kattintva érhetjük el a Dráva Múzeum oldalát!
| |
|
|
|
